Leszámoltam a sárkánnyal

Kénytelen voltam leszámolni a legendával, ugyanis sárkányok nincsenek. Házisárkányok igen, de ez a bejegyzés nem róluk szól, hanem a Szent György-hegyről, és annak érdekességeiről.

Történt ugyanis, hogy egy Balaton-felvidékről szóló kvízjáték megfejtése közben felfedeztem, milyen sok kápolna található a Szent György-hegyen, ami maga is egy hajdani kápolnáról kapta a nevét. Egészen pontosan hét kápolna van két és fél négyzetkilométeren, amivel szerintem már Guinness rekorder aspiráns lehetne. Ennek apropóján elhatároztuk, hogy balatoni nyaralásunkat egy kirándulással színesítjük, aminek keretében végigjárjuk ezeket a kápolnákat.

Mindössze hét kilométer gyaloglással körbe tudjuk sétálni a hegyet, miközben felmászunk a bazaltorgonák mellett, hogy néhány remekbe szabott fotót lőjünk a Tapolcai-medencéről, és a környező tanúhegyekről.

Autónkat a hegy déli lejtőjén emelt Lengyel-kápolnánál állítottuk le. Az 1775-ben épült barokk kápolna névadója az építtető Lengyel család. Sajnos az ajtót zárva találtuk, pedig kíváncsi lettem volna a fából faragott rokokó oltárra, aminek oszlopait állítólag lengyelék tartják. Ódákat zengenek a szószékről és a tölgyfából faragott orgonakarzat mellvédjéről is, de nekünk csak a külső homlokzatot díszítő néhány szobor jutott osztályrészül.

A hegyoldalban húzódó aszfaltút mindkét oldalán szőlőtermelés folyik, hol kicsiben, máshol pedig kereskedelmi méretekben. Tájba illő házikók váltják egymást, csodás panorámával Szigligetre és Badacsonyra. Az út végén, a sárga turistajelzést követve vágunk be az erdőbe, ahol már látszik Emmaus, más néven Ify-Kápolna romos épülete.

Az 1893-ban, Keszthelyen született Ify Lajos plébános tanulmányai után Fonyódon alapított plébániát és a közelben négy egyházközséget. Építtetett egy templomot és öt kápolnát, valamint egy iskolát is, kivívva ezzel a helyi hívők elismerését és szeretetét. A II. világháború után nem vállalta az együttműködést a kommunista rendszerrel, helyette lemondott és itt, a Szent György-hegyen telepedett le. Felépítette a kápolnát, amit Jézus szenvedéseinek utolsó pihenőhelyéről Emanusnak nevezett el. Visszavonulva élte utolsó éveit, kedvenc időtöltésének az órák javításának és a zenélésnek hódolva egészen 1967-es haláláig.

A düledező kápolna és a hozzájuk tartozó romos melléképületek sorsa mára megpecsételődött. Szomorúan konstatáltuk, hogy az értékes harmónium miként jutott ebek harmincadjára. Sikerült megtalálnunk a pap és két segítője sírját az épületek feletti meredélyen. A kihelyezett mécsesek arról tanúskodnak, hogy néhány hűséges fonyódi hívő látogathatja még a sírhelyet.

Egészen más állapotban találtuk a hegy keleti oldalában emelt Örömhírvétel-kápolnát és a mellé épített remetelakot. Nem csoda, hisz Márton atya, aki saját kezűleg dolgozott rajta, amikor több évtized külföldi szerzetesi élet után 2003-ban ideköltözött. A szakmája szerint kőfaragó ortodox tiszteletes azóta itt lakik, és minden második vasárnap liturgiát vezet a környékbeli hívőknek. Fényképezés közben odaköszönt nekünk, de nem invitált közelebb, mi meg nem akartunk pofátlanul zavarni, így nem nyílt alkalmunk megcsodálni a gazdagon festett belső teret.

Az erdőn át tovább haladva a sárga jelzésen, hamarosan kilyukadtunk egy turistaházhoz, ahonnan már az Országos Kéktúra jelzéseit követve kaptatunk felfelé a bazaltorgonákhoz. A hárommillió éves oszlopok vulkáni bazaltfolyás következményeként alakultak ki, nagy örömére az idelátogatóknak. A könnyebb haladást épített lépcsőfokok és helyenként korlát segíti. A csúcsra érve elénk tárul a Tapolcai-medence a Csobánc és a Gulács jellegzetes kúpjaival.

Innen a piros jelzésen jutunk le a Jégbarlanghoz. Az ösvény felső száz méteres szakasza meglehetősen meredek, és a haladást nehezíti a talpunk alatt görgő bazaltzúzalék, de óriási kerülőt vághatunk így le. A Jégbarlang, más néven Sárkánybarlang valójában csak egy törésvonal mentén elhelyezkedő kőomlás, ami egy tíz méter hosszú barlang bejáratát zárja el. A föld mélyéről 10-15 fokkal hidegebb levegő áramlott ki a sziklák között, amit méterekkel odébb is érezni lehetett. Nem ritka, hogy nyár elején is találhatunk itt hófoltokat. A Sárkánybarlang elnevezés eredetéről legendákat olvashatunk a neten, amitől elhatárolom magam, hiszen, mint a bevezetőben említettem, sárkányok márpedig nincsenek. (Vagy mégis?)

A hegy északi oldalán is többnyire szőlőt termesztenek, elvétve találni egy-két gyümölcsöst. Itt épült fel 1811-ben a Szent Donát-kápolna a helyi szőlősgazdák támogatásával. Szent Donát ókeresztény püspök legendája szerint egy mise alkalmával a pogányok kiütötték a szent kelyhet a kezéből, ami a földre esett és darabokra tört. Donát összeszedte a kehely üvegszilánkjait, szomorúan az oltárra helyezte, majd imádkozni kezdett, mire a kehely darabjai összeforrtak és Donát kezében ismét egyé váltak. Talán ezért is lett ő a szőlőművelők védőszentje. Sajnos ezt is zárva találtuk, de aki kíváncsi rá belülről, az augusztus 7-e utáni vasárnap jöjjön ide, mert akkor, a búcsújárás keretében szentmisét celebrál itt a helyi plébános.
A bekerítetlen telkek között átvághatunk nyugati irányba, ahol a Raposkához tartozó Szent Antal-kápolnát találjuk. Az 1756-ban emelt épület legnagyobb értéke egy régi harang, ami egykoron a hegyen álló XI. századi bencés kolostorban volt.
A hegy nyugati oldalában egy tanösvényen jutottunk vissza a kiinduló ponthoz, ahol érdekes házakat és egy díszes forrást találtunk, ahol még pisztrángok is úszkáltak az itatóban.

A közeli Szászi Pince éttermében költöttük el az ebédünket. Jobban mondva, tizenkétezret költöttünk el pár falat szépen tálalt kajáért és némi itókáért. Félig-teli hassal, és immár autóval indultunk tovább felfedezni a még hátramaradt két imaházat. Elsőként a szőlőtőkék rejtekében megbúvó Diska-kápolnát kerestük fel. Az 1756-ban Páduai Szent Antal tiszteletére épült kápolna nevét egy XV. században még itt fekvő faluról kapta.
Végül Kisapáti szélén, a hegy lábánál álló Szent Kereszt-kápolnához kocsikáztunk fel. Az eredetileg 1245-ben épült templomot számtalan alkalommal kellett renoválni, utoljára 1991-ben újították fel.

Bár egyik kápolnába se jutottunk be, végül sikerült egy tartalmas túrát teljesíteni, ezért elégedetten indultunk vissza a Balaton-partra, ahol aznap indult a Kékszalag vitorlás verseny.

Most akkor milyen rendszer van idehaza (a lakáspiacon)?

Miután nincs lakásom kereskedelmi céllal kiadva, és nem használom az Airbnb oldalt, ezért joggal érezhetem magam függetlennek a témában, úgyhogy fogadatlan prókátorként a védelmükre kelek. Teszem ezt azért, mert nagy barátja vagyok a piacgazdaságnak. Magaménak vallom Reagan elnök azon mondását, hogy „az a jó állam, ami minél kevesebbet avatkozik bele a gazdasági folyamatokba”.

Vegyük csak előzetes rossz példának a személyszállítás problematikáját! 1982-ben, az akkori rendszer, engedélyezte a magántaxik működését. A tevékenység alig volt szabályozva, boldog boldogtalan vágott bele a jövedelemszerzés eme módjára. Mi történt? Egy kis idő után telített lett a piac, és megkezdődött az áresés, ami jó nekünk, nem igaz? Lehet, hogy néhány taxisnak már nem volt elég a lecsökkent jövedelme, de azok a piac rendje és módja szerint, visszaadták az ipart, és más vállalkozásba kezdtek. Csakhogy az állam úgy gondolta, neki feltétlenül be kell avatkoznia. Kötelező spéci rendszám, sárga fólia, reptéri protekció, NAV-hoz becsengető taxióra, stb. A következmény: egekbe szökő árak. Erre a piac szabályai szerint megjelent az olcsóbb alternatíva, az Über. Mi történt nálunk? A taxisok, ahelyett, hogy váltanának, rinyálni kezdenek, mire az állam a beavatkozás legegyszerűbb módját választja: Tiltsuk be! Kérdem én: mire fel? Állítólag piacgazdaság van idehaza, vagy nem?

Nagyjából ugyanez történik most a lakáskiadással. Ez sem új dolog a piacon, annak idején ezt úgy hívták: fizető vendéglátás. Annyi változás történt csupán, hogy most egy (vagy több) internetes oldal megkönnyíti szolgáltatónak és vendégnek, hogy egymásra találjanak. Remek dolog nem igaz? Kinek lehet ebből hátránya? Csakis a verseny- és a piacgazdaság ellenfeleinek. Most, hogy a járvány miatt üresek a szállodák, hirtelen rengeteg idejük lett lobbizni (rinyálni), hogy így meg úgy sérül a versenysemlegesség. Ugyan már! Belegondoltunk már az érvelésük jogosságába? Mert én igen. A legfőbb szívfájdalmuk, hogy nekik sokkal több szabályt kell betartaniuk, mint a magánlakások tulajdonosainak, ami többletköltséget jelent. Lehet, hogy a speciális tűzvédelmi szabályok komoly kiadással járnak, de nekem ne mondja senki, hogy ezzel együtt egy szállodai szoba „előállításának” fajlagos költsége magasabb lenne, mint egy lakásé, ahova konyhabútort vesz a tulajdonos, egyedileg alakítja ki a fürdőszobát, és mindent kisker áron vásárol meg, beleértve a 27% ÁFA-t is, amit ugye egy szálloda kapásból visszaigényel. Szóval hagyjuk ezt! Jönnek még az egészségügyi szabályozással. Miért, a magánlakás kereskedelmi jellegű kiadásának nincsenek szabályai? Dehogynem. Az általános közegészségügyi előírások betartását ugyanúgy ellenőrizhetik, mint bárhol máshol.

A legjobban mégis az önkormányzatokra vagyok kiakadva. Eddig csak gáncsoskodott némely fővárosi kerület, hogy szavazókat szerezzenek. Na persze, ha valaki kifizette a kétmillió forintot parkolóhely megváltás címén (úgy, hogy parkolóhelyet persze nem biztosítanak) akkor mehet a biznisz, le van tojva az a pár lakó a bulinegyedben, aki nem bírja, ha hajnalban érkeznek haza a szomszédba. Most viszont azt a nyilatkozatot hallottam, hogy „a lakások rövidtávú kiadása emeli fel bérlakások árát a fővárosban”. Na, ettől eldobtam a hajamat. Ez most komoly? Azért kerül a kispesti panelben egy garzon százezerbe, mert a Dob utcában drágán adják a lakást az Airbnb-sek? Mindenkit hülyének néznek. (És nem csak a propaganda média.)
Kedves önkormányzatok és kedves állam! Tessenek olcsó, szociális bérlakásokat építeni, ha bele szeretnének avatkozni a lakáspiac áraiba! Ja, hogy az a szocialista rendszer sajátja? Hát akkor javaslom átugrani a szomszédos Ausztriába, ahol sosem volt szocializmus, van viszont új beruházás. Bécsben a mai napig épülnek az önkormányzati lakások, ahol a fiatalok a budapesti árak alatt juthatnak olcsó lakhatáshoz.

Természetesen sokkal gyorsabb és persze olcsóbb tiltásokkal beavatkozni egy működő piacgazdaságba. Aztán majd az oldalhajtásokat is lenyessük újabb tiltó rendelkezésekkel, mígnem eljutunk egy olyan országba, aminek egyszer már véget vetettünk harminc évvel ezelőtt.

Mennyire kemény a forintod?

Tavaly szeptemberben írtam egy remek lehetőségről, amit már évek óta használok teljes megelégedéssel, ez a Revolut kártya, amivel ingyen válthatjuk át forintunkat majdhogynem a világ összes valutájára.

Természetesen semmi sincs ingyen, maximum a beetető időszakban. Akkor még pénzt is felajánlottak, csak igényelj kártyát. Augusztustól változnak a kondíciók, és néhány ingyenes szolgáltatás fizetőssé tesznek. Ilyen például, amikor hétvégén szeretnék leváltani a pénzünket, vagy vásárolunk olyan valutanemben, ami nincs a kártyánkon.

Eddig uncsi, igaz? Na, most figyelj!

Vannak stabil valuták, amelyeknél csak fél százalék jutalékot számítanak fel hétvégi váltásnál, és van az összes többi, aminél a dupláját. Gondoltam megnézem, melyek számítanak stabil valutának a Revolutnál és leesett az állam. A tizenöt csúcslóvé között ott található a lengyel złoty és a cseh korona is...

Elgondolkoztam azon, vajon kell-e erőltetni ezt az unortodox pénzpolitikát.

15 tipp, honnan tölts le ingyenes fotókat

A fotók lopkodása az internetről meglehetősen elterjedt szokás, főleg Facebook felhasználói körökben.

Blogbejegyzéseimbe leginkább az utazásaim során készített saját fotóimat illesztem be, de van, hogy szükségét érzem olyan illusztrációnak, amire nincs kép a házi gyűjteményemben. 

Hogy biztosan ne sértsek szerzői jogokat, összegyűjtöttem néhány linket, ahonnan jogszerűen menthetünk le profi képeket teljesen ingyen. Ráadásul a legtöbb esetben a fotók szabadon módosíthatók és szerkeszthetők. Némelyik oldal regisztrációhoz kötött, esetleg limitált a letöltések száma, minden esetben olvassuk el a felhasználási jogosítványokat (licence)! Legtöbbjük hirdetéseket is tartalmaz, ami átirányít fizetős oldalakra, ezt vegyük figyelembe!

Ezennel közkinccsé teszem kutatásom gyümölcsét:

 1. pexels.com (A képek letöltéséhez nem szükséges regisztráció.)

 2. pixabay.com (A kétmillió képet egy nagylelkű közösség osztotta meg.)

 3. unsplash.com (A képek letöltéséhez nem szükséges regisztráció.)

 4. foter.com (335 millió fotó közül válogathatsz.)

 5. freerangestock.com (Regisztrációt követően indulhat a letöltögetés korlátlan mennyiségben.)

 6. getrefe.tumblr.com (Fél-profi fotók, de lehet, hogy itt találjuk meg, amire szükségünk van.)

 7. deviantart.com (Ne tévesszen meg a rengeteg grafika, fotók is vannak szép számban.)

 8. morguefile.com (Böngészni lehet a képek közt, kulcsszavas keresője nincs.)

 9. stockvault.net (Fotók, textúrák és illusztrációk.)

10. picjumbo.com (Témakörönként kereshető fotók.)

11. pngegg.com (PNG típusú képek, grafikák)

12. rawpixel.com (Napi tíz kép letöltése ingyenes.)

13. reshot.com (A képek letöltéséhez nem szükséges regisztráció.)

14. freepik.com (Fotókon kívül rengeteg ingyenes grafika.)

15. stockcake.com (Full HD felbontásig ingyenes.)

Szükség van-e a kultúra támogatására?

Utazás híján, kénytelen vagyok kulturális gondolataimat megosztani, amit kedvenc blogom, a Kiszámoló egyik költségvetésről szóló bejegyzése ébresztett bennem. (Ajánlom mindenkinek, aki szeretne az állami újraelosztás számai mögé nézni.)

A cikk úgy indul, hogy megkérdőjelezi, kell-e támogatni az államnak a kultúrát? Előrebocsájtom, hogy megrögzött demokrata vagyok, és ami a gazdasági életet illeti, inkább liberális szemléletű, már csak azért is, mert az egy főre eső átlag adóbefizetésnek sokszorosát húzza le rólam az állam minden évben.

DE!

Abban az országban, ahol a lemezeladási listákat toronymagasan vezették a lakodalmas zenét játszó „művészek” produktumai, lehet-e pusztán a piacra bízni a kultúrát? Ott, ahol a lemezlovasokat már zenésznek hívjuk, és egy laptop előtt rángatózó ember tudja a legnagyobb tömegeket bevonzani egy fesztiválra, elgondolkodtató, hogy magára hagyhatjuk-e a kulturális hagyományainkat. Hagyjuk éhen halni a csellóst, a szaxofonost, vagy bárkit, aki nem egy mindent tudó szintetizátorral állítja elő a hangot? Zárjuk be a Zeneakadémiát, mert a piac nem tartja el a fagottosokat és hárfásokat? Pusztuljon az opera, mert már csak a nagyanyánk kíváncsi a kövér nő visítására? 

A lemez 1,5 millió példányban kelt el.

Én amondó vagyok, hogy igenis szükség van arra, hogy a nagy kalapból támogassunk olyan szubkultúrákat, amik színesítik a választékot, és szórakozást nyújthatnak olyan tömegeknek, akik önmaguk nem tudnák eltartani az adott területet, legyen az zene, irodalom, színház, múzeum, sportág vagy bármi, aminek eltűnésétől sokaknak szürkébb lenne az élete.

METÁL! \m/

Kell a pénz, hát vegyük el attól, akinek van!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, szólt a hír, ami gondolatokat ébresztett bennem. 

Nem tisztem, hogy megvédjem a Booking.com-ot, ráadásul be is vagyok rájuk rágva, mert az egyetlen igazán negatív szállásértékelésemet egyszerűen negligálták, ami megkérdőjelezi a pontozási átlag hitelességét is. De!

   Az, hogy tájékoztatnak egy adott szálláshely oldalának nézegetése közben, hogy rajtam kívül még hányan nézik az oldalt, vagy hogy mennyi szabad szobájuk van még, kit presszionál és kit nem, szerintem nem a versenyhivatalra tartozik. Ráadásul, ha tényszerűen igaz, amit odaírnak, nem értem, milyen jogalapja van a hatóságnak bírságolni.

   A fő problémát nem is ebben látják, hanem az ingyenes lemondás feltüntetéseben, és az a körüli ár különbözőségekben. Ezt a vádat, mint gyakori használója az oldalnak, egyenesen marhaságnak tartom. Természetes, hogy a szálláshely szeretné védeni magát a szeszélyes vendégektől, akik az utolsó pillanatban meggondolják magukat, és ezzel komoly károkat okoznak a vállalkozásnak. Éppen ezért van, hogy ha valaki foglaláskor előre fizet, kedvezményt kap az árból. Ezzel meg mi baja van a GVH-nak?

   Az ingyenes lemondás minden esetben dátumhoz van kötve, amit már a foglaláskor egyértelműen és jól láthatóan feltüntetnek, ráadásul az adott napot megelőzően még egy üzenetben is értesít a booking.com, hogy hamarosan lejár az ingyenes lemondhatóság határideje. Tehát ez csak álprobléma, vagy hogy egy klasszikust idézzek: "Blöff, blöff, blöff".

   Na de gyorsan kibújik a szög a zsákból, ha az utolsó vádjukat olvassuk: A vállalkozás nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a magyarországi szállásadók ajánlatainak megjelenítésekor a Széchenyi Pihenőkártya kiemelt fizetési eszközként való feltüntetésekor. 

   Tegyük félre a politikát! A Széchenyi kártya akár még jó ötlet is lehet, bár én, mint másodrendű magyar állampolgár, sosem voltam jogosult rá. De az, hogy a versenysemlegességet sértő állami kártyát (hisz aki nem elfogadóhely hátrányba kerül a többiekkel szemben) nem tünteti fel egy eleve külföldi oldal... ? Mi van? Ráadásul egy versenyhivatalnak titulált hatóság kéri számon mindezt, aki ezzel figyelmen kívül hagyja azt az uniós alapelvet, hogy az Unió állampolgárait nem lehet hátrányosan megkülönböztetni, márpedig Széchenyi kártyája viszonylag kevés európai turista zsebében lapul.

   Végül arra az anomáliára szeretnék rávilágítani, amikor egy hatóság súlyos bírságot ró ki egy vállalkozásra, akiből úgy gondolja, hogy pénzt tud kiszipolyozni, majd az szépen bekerül az állami nagykalapba, miközben a károsultaknak egy fillér sem jut.

   De hogy ne csak fikázzak, felvázolok egy lehetséges megoldást. Bármilyen bírságot, amit kiszabnak egy vállalkozásra a vásárlók megtévesztése vagy megkárosítására, az kerüljön bele egy olyan alapba, ahonnan az esetleges károsultakat kárpótolni lehet. Nagyjából úgy képzelem el, ahogy az Artisjust működik a szerzői jog világában. Ők átalány formában szedik be a jogdíjakat a zenét sugárzó szórakozóhelyektől, majd azt szétosztják a szerzők között, akiket joggal illet ez a pénz.

Karantén napló, második hónap

Április 4

Fegyelmezetlenek vagyunk mi magyarok? Én biztosan. Legalábbis a fiam szerint, aki azt mondja, a „szabadidős célú gyaloglás céljából” nem kell felkeresni a környék népszerű kirándulóhelyeit, és kitenni magunkat a fertőzés veszélyének. És milyen igaza van, ezért most próbáltam egy olyan hegyet keresni a főváros környékén, ahol talán kevesebben vannak, mint a budaörsi szikláknál. Így esett a választásom Solymárra. Természetesen eszem ágában sem volt a Paprikás-patak mentén sétálni a Jegenye-völgyben, mert ott még hétköznap sem nagyon lehet mozdulni a kutyasétáltató és bicikliző helybéliektől. A megérzésem olyannyira helyes volt, hogy a faluba érve, egymásba értek a parkoló autók az út szélén, mintha búcsú lenne.

Ehelyett a Zsíros-hegy keleti nyúlványát fedeztük fel. Sajnos a kellemes tavaszi idő erre a területre is több látogatót vonzott a kelleténél, ezért hamar letértünk a zöld jelzésről, és kisebb csapásokon át közelítettük meg a környék talán legszebb kilátással bíró helyét egy elhagyatott kőbánya tetején.

Innen csak egy köpés a Solymári Ördög-lyuk, ami egy kiterjedt barlangrendszer egyik bejárata. A kaptatón tovább haladva elérünk egy fennsíkra, ahol kellemes meglepetésként egy „SZERETLEK” feliratba botlottunk. Természetesen próbáltam beadni a nejemnek, hogy ezt én készítettem neki korábban, de nincs az a naiva, aki ezt bevenné. Hacsak, előre nem tud róla egy ifjú Don Juan. Ezért most közszolgálatilag adok egy tippet kezdő udvarlóknak, ha le akarják venni a kiszemelt csajt a lábáról. Spontán kirándulásra kell invitálni a nőneműt azzal a dumával, hogy készültünk neki egy kis meglepetéssel. Ezután navigáljuk oda a 47.5911, 18.9031 koordinátához, (Google térkép is megteszi) ahol ez a kép fogadja majd.

Bízzunk benne, hogy azóta nem rombolta le valami tahó. A környéken romantikus tisztások valamelyikén kiterítjük a pokrócunkat és egy pikniket rendezünk a magunkkal hozott elemózsiából. Nincs az a leányzó, aki nem olvadna el ettől.

Innen pár száz méterre található a Kauzál István emlékmű. Egy rakás kőkupac, ami a hajdan volt zsíros-hegyi turistaház alapítójának állít emléket. Elsétáltunk a Nagykovácsi határában álló turistaház maradványaihoz is, ami elég siralmas látványt nyújtott ahhoz képest, hogy gyerekkoromban mennyire szerettem megérkezni ebbe az egykoron két éttermet és egy szállót magába foglaló komplexumba.

Április 5

Az emberek nem bírnak a seggükön ülni ilyen csodálatos kirándulóidőben, mint ami ma volt. Ha meg aztán még tiltják is, annál inkább ki kívánkozunk a szabadba. Még szerencse, hogy ez a „kijárási korlátozás” egy „nesze semmi, fogd meg jól” rendelkezés, ami arra jó, hogy lássuk, a vezetés nagyon aktív, és mindent megtesz értünk, valójában nem szeretné, ha a gazdaság ennél is jobban padlóra kerülne, ezért annyi kiskaput nyit, hogy csak az nem él vele, akire már tényleg sikerült ráhozni a vírusfrász magasabb fokozatát. Így aztán a Budakeszi határában álló óriás fenyőknél szinte majális hangulatot idéző volt az embertömeg. Na jó, ez költői túlzás volt, azonnal vissza is szívom, csak előbb felveszem a maszkot. Nem úgy, mint az a pártucat sétáló, futó és lovagló ember, aki ugyanezt a területet nézte ki a vasárnapi ebéd utáni időtöltésnek. Maszkot egyáltalán nem láttunk, annál inkább csoportokba verődő baráti társaságokat, ami már szerintem is túlzás.

Ökörapátit választottuk célpontnak, és aki azt hiszi, most viccelek, üsse be nyugodtan a Google térképén a falunevet és meglátja, hogy mindössze két kilométer választja el Budakeszitől. A Mária Út jelzésén haladva, hamar elértük a tévések által felépített díszlet települést, ahova sajnos nem lehet bejutni, mert sűrű bozótos veszi körül, és a két lehetséges bejáratot kapuval és biztonsági őrrel védik. Innen tovább haladva egy lovarda állta utunkat, ahol semmi jelét nem tapasztaltuk a vészhelyzetnek. Kislányok ügettek fényesre suvikszolt paripáik hátán, ahogy egy átlagos napsütötte hétvégén teszik ugyanezt. A visszaúton a domb déli oldalát választottuk, hátha ott majd nem találkozunk másokkal, de ez nem így történ, hiszen a jellegtelen erdőszéli csapásból tanösvényt varázsolt az önkormányzat. Bár a táblákon jelzett tornagyakorlatokat senki nem csinálja meg, azért a kitaposott úton mégis csak könnyebb a haladás.

A könnyű, négy kilométeres kör után, autóba ültünk, és ellátogattunk a törökbálinti Tópark épületkomplexumba, hogy személyesen is meggyőződjünk róla, hogy áll az építkezés. Ez az az ingatlan beruházás, ami az M1 és M0 autópálya találkozásánál, a budaörsi OBI-val szemben indult még 2007-ben. Aztán egy évtizednyi Csipkerózsika állom után újra lehetett látni mozgást a betontorzók környékén, és mára már közel a fele elkészült az ingatlanoknak sőt, ha lehet hinni az híreknek, akkor kétszáz luxuslakás már el is kelt.

Ehhez képest, meglehetősen szellemváros fílingje van a helynek, de lehet, hogy csak a lakók fegyelmezettebbek, mint máshol, és az ablakon keresztül bámulják, hogy horgásznak a pecások a Hosszúréti-víztározónál.

Összességében inkább jó tapasztalataimról tudok beszámolni. Meglepett, milyen igényesen alakították ki a környezetet. Térburkolóval kirakott parkolóhelyek, zöld fallal álcázott parkolóházak, és drága növényzettel beültetett parkosítás várja a látogatókat.  Csak így tovább!

Április 9,  Most akkor én migráns vagyok?

Embercsoportokat nagyon könnyű megosztani. Feketék - fehérek, muzulmánok - keresztények, Újpest - Fradi, Fidesz - mindenki más, és még sorolhatnám a példákat. Hogy csak a közelmúlt eseményeit vegyem alapul, politikai erők azon munkálkodtak, hogy a lakosság minél nagyobb részét a menekültek ellen fordítsa, vélt vagy valós félelmekre alapozva. A kampány sikeres volt, választást lehetett vele nyerni, így hát maradt az idegen szavak szótárából beemelt „migráns” szitokszó. Csakhogy a vándorlás (migráció) nemcsak faji, vagy vallási, esetleg a nincstelenség okán indulhat be, hanem, mint most, a vírustól való félelem esetén is.
A világ hazament. Esetleg egyesek olyan helyekre, ahol nagyobb biztonságban érzik magukat. Román és bolgár vendégmunkások tízezrei várakoznak a határátkelőknél, hogy lakóhelyükön bekkelhessék ki a vészhelyzetet. A tranzit országok lakói (tisztelet a kivételnek) azonnal az ellenséget látták a fertőzöttebb, nyugati országokból keletre migráló autós konvojok utasaiban. De nem kell ehhez külföldinek lenni sem. Ismerősöm úgy döntött, balatoni nyaralójuk csendes nyugalmát választják a nagyváros kihalt utcái helyett. Mi történt? Az ott lakó népek, rögtön elfelejtették, hogy az oda is adózó, és a községért legalább annyi áldozatot hozó nyaralótulajdonosnak is köszönhetik a falu szép, új rendelőjét, azonnal a vírushordozót látják benne és kígyót, békát kiabálnak rá.
Mai vezető hír, hogy a népszerű kirándulóhelyek polgármesterei lezárják a parkolókat, és különböző praktikákat eszelnek ki, hogy távol tartsák az „idegent” a falujuktól.
Komolyan mondom, félünk lemenni a nyaralónkba, nehogy a helyi barátaink szimpátiáját örökre elveszítsük, de lassan már az erdőben sétálni sem merek, nehogy egy felbőszített zebegényi lakos vasvillával támadjon rám. Hozzáteszem úgy, hogy a településre be sem tesszük a lábunkat.
Igazán nem szeretném mélyíteni a vidék kontra főváros ellentétet, de elgondolkoztam azon, mi lenne, ha megkérném azokat az agglomerációban lakó szerencséseket, akik most kitiltják a környékükről a szabadba vágyó embereket, hogy legyenek kedvesek nem betenni a lábukat Budapestre a következő hónapokban sem vásárlás, sem bármilyen célból, mert rettegek, hogy valami mutáns börzsönyi vírussal fertőznek meg minket?

Április 13

Rendben elteltek a húsvéti ünnepek. Az izomból aggódóknak jelentem, bezárkózva ünnepeltük Jézus halálától a feltámadásig tartó négy napos időszakot. Egy kivétellel, vasárnap elvittük a csokikat a család apró tagjainak Érdre, de csak felakasztottuk a kertkapura a csomagot, amit a nyuszi hozott, be sem köszöntünk. És ha már ott jártunk, tettünk egy öt kilométeres kört a fennsíkon az Erdő-hát-dűlőtől a Biai-erdőig. De hogy biztosan ne találkozzunk emberekkel, az út nagy részét a volt légvédelmi rakétabázis "Galecska" hívójelre hallgató, 11. Légvédelmi Dandár központja környékén tettük meg, óvakodva, nehogy seggbe lőjenek, mert állítólag van ott még valami őrizni való. Ha más nem is, a kiterjedt területen elfekvő levendulamező mindenképp. Még ugyan nem virágzik, de el tudom képzelni, hogy a közelben lakók szívesen járnak fel megdézsmálni az illatos növényt.

Április 26,   Érd-Ófalu és a Beliczay-sziget

Ma igazi kirándulóidő volt szikrázó napsütéssel, de húsz fok alatti hőmérséklettel. Már minden környékbeli turista útvonalat bejártunk, ezért egy kicsit távolabb merészkedtünk lakóhelyünktől, és Érd Dunához közel eső végében tettük le az autót. A mai Ófalut, amit még a XVIII. századig Hamzsabégnek is hívtak, az M6 autópálya választja el a várostól, és egy teljesen külön egységet képez. Nem mondanám, hogy hangulatos, sokkal inkább lepattant környezetben találhatjuk az ország három minaretjének egyikét, a legkisebbet. Kádárházak szegélyezte Mecset utca közepén magasodik a 23 méteres torony, amit az emléktábla szellemesen úgy aposztrofál, hogy zömökségével tűnik ki a hasonló alkotások közül. Békeidőben 200 forintért akár fel is mászhattunk volna, most azonban egy hirdetmény jelezte, hogy a járvány miatt ez a létesítmény sem látogatható.

A lakott területet egy védgát választja el a Duna árterétől. Ezt a területet ma Beliczay-szigetnek hívják utolsó tulajdonosa után. Beliczay Béla pesti mézeskalácsos és viaszöntő mágnás építette a már akkor sem szigetként funkcionáló, közel egy négyzetkilométeres erdő bejáratához a Beliczay-házat. Az azóta több átalakításon átesett épület hiába áll helyi védelem alatt, egy igen ronda házról beszélünk, ami ma önkormányzati tulajdon, és fontolgatják a bontását.
Innen indítottuk a négy kilométeres körsétánkat. Az erdő nagy része telepített nyárfa, amit egykoron a gyufagyári igények kielégítésére ültettek, a vízparthoz közeli részeken viszont az évezredek óta itt élő őshonos tölgy és fűzfa is megtalálható. Látszik, hogy az önkormányzat áldozott a területre, pihenőpadok és egy tanösvény gazdagítja az erdőt átszelő utakat.

Már-már azt hittük, teljesen egyedül vagyunk a terepen, de a Duna partra érve előkerültek a kijárási korlátozást nehezen tűrő kollégák. Kutyát sétáltató családok, bringások, pecások és egy félreeső, bokros területet keresgélő fiatal pár emelte a fertőzés esélyeit. Halált megvető bátorsággal haladtunk el mellettük, mígnem az egykori téglagyár kikötőjében találtuk magunkat, amit mára a motorcsónakosok és evezősök vettek birtokba. Ez persze ma nem látszott rajta, mindössze két elhagyatott horgászcsónak árválkodott a parton. Az egykori kikötőről mostanra csak néhány épületmaradvány tanúskodik, melynek némelyikét úgy benőtte a növényzet, hogy nevezhetnénk akár az érdi Angkorvatnak is.
A Kakukk-hegy lábánál visszafordultuk az autónk irányába, de előtte még tettünk egy kitérőt, hogy megnézzük a Szent Mihály arkangyalról elnevezett templomot. Sajnos zárva volt, csak a templomkertben lévő apáca szobor kínálkozott fotótémának. Rákerestem, ki volt ez a fiatalon meghalt nővér, akinek sírhelyét díszíti a bronzszobor, és nem igazán találtam a rövid hitélete alatt kiemelkedő teljesítményt. Ennek ellenére Bogner Mária Margit a lengyel érdekeltségű Vizitációs rend támogatásával ma már a boldoggá avatását várja.
Következő alkalommal az innen induló rómaiak által épített hadiúton fogunk felmenni a Kakukk-hegy platójára, amin egy bronzkori földvár maradványain kívül a Százhalombattai Régészeti Parkot is meglátogathatjuk.

A víruscirkusz első napjairól itt olvashatsz személyes élményeket.