Barbados

2018-as látogatásunkkor csak Barbados fővárosát, Bridgetownt volt alkalmunk megismerni, ezért most gondoltunk egy nagyot, és a sziget más tájait indultunk felfedezni. Ehhez egy autót kellett bérelni, de nem gond, a kikötő közvetlen közelében találtam egy autókölcsönzőt, 4,9 csillagos értékeléssel. A honlapján található árak is szimpatikusak voltak, és a fő, hogy egy napra is lehet náluk autót bérelni, ami nem jellemző errefelé. A lehető legkorábban lefoglaltam egy verdát, és az időpont előtt két hónappal még ráírtam a tagra, biztos legyen ám a kocsi, mert begorombulok. Megnyugtatott, hogy minden rendben, szeretettel vár. Csakhogy a megadott koordinátákra érve nemhogy egy irodát, de még épületet sem találtunk. Parkoló állt a helyén tele autókkal. Egy kaftános, aladinsapkás fazon sertepertélt az egyik mikrobusz körül, jobbhíján tőle érdeklődtem, hol találom a Dial a Hire kölcsönzőt. Kiderült, ő volt az emberem, és a kisbusz az iroda. Ettől még persze még lehetett volna jó (mindenki elkezdi valahol), de az árnyékba irányított bennünket, és felhívott valakit. Gondoltam az alkalmazott most hozza a patent járgányt, de nem ez történt. Egy másik kaftános jelent meg még nagyobb szakállal, és vészjósló dörmögő hangjával az autójába invitált. Hát persze! Nem akart ideállítani egy autóval, az olyan snassz. Elvisz a telephelyükre, hogy lássam, nem pitiáner vállalkozásról van szó. Beültünk hát, és élveztük a csodás arab muzsikát. (Nesze neked karibi életérzés!) A külváros lerobbant faviskói között álltunk meg, egy rácsos ajtós, családi háznál. Megnyugodtam, hogy a hely nem alkalmas veseátültetésre. Az imám formájú fazon behívott az előszobába, hogy elintézzük a papírformát. Bal lábát hanyagul a jobb térdére emelte, és egy mappát helyezett az így rögtönzött íróasztalra. Retkes talpát felénk mutatva mutatott mély tiszteletet.

Nem szeretném, ha valaki rasszizmussal vádolna meg, odahaza én vagyok a legnagyobb védelmezője a muszlim (vagy bármelyik más) kisebbségnek, de ez a feltűnősködés a sapkával harminc fokban, a kaftán egy afrikai rabszolgák leszármazottjainak szigetén nem csak tájidegen, de szánalmas is. Ami Abu Dabiban természetes, az itt röhelyes. Mondanom sem kell, hogy az ilyenek egyszer sem imádkoznak, a muszlim tudatuk odáig tart, hogy kiragasztanak az ajtóra egy free Palesztina matricát.

Szóval, aláíratott egy biztosítási formanyomtatványt, és átvette a 125 USA dollárt, majd eltűnt azzal a dumával, hogy várjunk egy kicsit, mindjárt hozza az autót. Öt perc múlva egy nő jelent meg csadorban, egy öreg Suzukival, és minden különösebb ceremónia nélkül a kezembe nyomta a slusszkulcsot. Ilyenkor mindig lefotózzuk az autó sérüléseit a későbbi vita elkerülése érdekében. Ekkor vettem észre, hogy a gumikon nincs futófelület. Az apró barázdákat erodálta az idő, a mély vályatok sem érték el az egy milliméter mélységet. A nőt közben már elnyelte a rácsos ajtók sokasága, Aladin meg valószínű egy újabb áldozatért ment a kikötőbe.

Kalandra fel! Elindultunk a csotrogánnyal az első falu irányába, ami az útleírások szerint történelmi patinája miatt kihagyhatatlan látnivaló. Mi nem találtuk meg Speightstownban a patinát, csak lepattant épületeket és egy kevésbé hívogató strandot. A helyi CBA parkolójában pihentettük a Suzukit, és beugrottunk egy kis látnivalóért. Semmi különös, ha csak az nem, hogy nem hűtött polcról árulták a csirkeaprólékot. Vettünk egy hideg kólát és egy kis chips-et az egészséges táplálkozás jegyében, és könnyedén fizettünk az otthoni bankkártyánkkal.

Tovább folytattuk az utunkat Barbados északi csücske felé. Az utak egyre keskenyebbek és a padka helyén félméteres vizesárkor jelentek meg. Miután még szoknom kellett a balkormányos autó széleit, Kata egyre többször kiáltott fel, mert a bal első kereket már az árokban látta. Itt 40 km/órával lehet közlekedni lakott területen, de az erős forgalom miatt, még ennél is lassabban haladtunk, ezért szerencsére megúsztuk az utat tengelytörés nélkül.

Animal Flower Cave a neve annak a helynek, ami az egyik fő látványosság a szigeten. Egy privát tulajdonban lévő földterület, amelyet az azonos nevű étterem tulajdonosai üzemeltetnek. A kopár partvonal meredek és csipkézett sziklákkal, amelyek egykoron víz alatti korallzátonyok voltak, most az óceán felől érkező hatalmas hullámok csattanó felületei. Az étterem közelében egy tengerszint feletti barlangot találunk, amelynek természetes medencéit a tenger hullámai töltenek fel. Ide egy szerény, húsz dolláros belépőjegy ellenében engednek le, de ott jártunkkor zárt kaput találtunk. Amúgy a barlangba egy rövid és keskeny sziklán átvezető lépcsőn lehet bejutni. A három oldalról zord falakkal körbezárt barlang a negyedik oldalról kilátás nyílik az óceánra és a csapkodó hullámokra. Annak, aki mártózni akar a sekély medencékben, már előre át kell öltöznie, mert a barlang belsejében erre már nincs lehetőség. Az impozáns, csipkés sziklák látványa mindenképp megért ide egy utat.

Hiába nincsenek nagy távolságok, az utak minősége miatt lassan lehetett haladni, ezért úgy döntöttünk, kihagyjuk a St. Nicholas Abbey-t, ami egy gyarmati ültetvényház, és rumfőzde, kiterjedt birtokkal, amin egy hajdanán cukornád szállítására használt, történelmi gőzössel vonatozhatunk potom 62 dollárért. (Igaz, ennyiért megkóstolhatjuk a ház rumját.) Ehelyett a Farley Hill National Parkot néztük meg, ahol nincs rum, de csak 3 dolcsi volt a beugró kettőnknek. Szép időket látott, romos palotát találtunk egy gondosan ápolt park közepén. A kétszáz éve épült kastélynak egy tűzvész vetett véget 1965-ben, de ha másért nem, az épület előtt magasodó dombról elénk táruló panoráma miatt érdemes volt erre kanyarodnunk.

Meglátogattunk egy-két érdekes partszakaszt, de az autónk egyre furcsább hangokat adott ki, amikor kátyúba hajtottunk, ráadásul vészfékezésnél irányíthatatlanul csúszkáltak a slik gumik, ezért jobbnak láttuk, ha visszaindulunk a főváros felé. Mielőtt még leadtuk volna kocsit, tiszteletünket tettük a kilencszeres Grammy-díjas énekes és színésznő, Rihanna szülőházához. Egy teljesen átlagos, karibi utca színes házikókkal, amiből persze a világ leggazdagabbnak mondott énekesnőé kitűnik a többi közül. (Miközben ő egy New Yorki penthausban húzza meg magát.) Szemben, egy rikító piros kocsmából bömböl a Rihanna muzsikaszó, amit fájó szívvel, de ott kellett hagynunk, akárcsak ezt a karibi országot, ahol az elmúlt évtizedben gondosan ügyeltek arra, hogy utak építésével ne bontsák meg a tájképet.

Fotók később

◄Előző kikötő: Madeira Következő kikötő: Grenada►