2019. május 15., szerda

A kőbe vésett történelem - Jordánia

1. nap: Jaras, Holt-tenger

Nem mindegy, hogy Air Jordan vagy Jordan Air. Mi az utóbbit vettük igénybe, amikor Bejrút felől megérkeztünk Jordániába. Abba az országba, ami egész jól kibekkelte az Arab Tavaszt, az Iszlám Államot sőt, annak ellenére, hogy ide is rengeteg menekült áramlott be Szíriából, még fejlődni is tudott az elmúlt években. Csak tátottam a számat, amikor transzfer buszunk robogott Amman belvárosa felé. Az út mentén rendezett lakóövezetek előbb családi- és kisebb társasházak, aztán egyre magasabb épületek. Közös bennük, hogy egy itteni törvénynek köszönhetően, egységesen homok színűek. Először unalmasnak tűnik, de ha távlatból nézzük őket, szép az egyöntetű látkép. 


Tíz éve, amikor itt jártam, bizony szép számban éktelenkedtek a putrik, és a düledező házak, most ennek nyoma sincs. Minden rendezett, az utcák tiszták és a kirakatokat nézve megtalálható itt minden, ami a világ nyugati felén. Autóból is van bőven, bár kevesebb a luxusverda, mint Libanonban. Tömegközlekedés nincs, a munkásokat kisbuszokkal szállítja a munkáltató, amúgy meg marad a taxi.
El kell ismerni, valamit jól csinál a jordán király. A hazánkkal nagyjából azonos méretű, de nagyrészt sivatagos országnak nincs olaja, és a foszfáton kívül semmilyen ásványi kincse. A turizmus, a maga 13%-os részesedésével elég jelentős, de a feldolgozó ipar és a kereskedelem képes tartani az ötezer dollár feletti GDP-t, amivel megelőzi Macedóniát. Nem volt ez mindig így, amikor a király apja nekiment Izraelnek (Szíria és Egyiptom szövetségeseként) és öt nap alatt elvesztette Ciszjordániát, ezzel jelentős mezőgazdasági területet elveszítve. Azóta taktikusan elkerülték a háborúkat, és egyike azon három arab országnak, akinek izraeli nagykövetsége van. Jól gazdálkodnak kulturális értékeikkel és a remek közbiztonságnak köszönhetően egyre több az idelátogató.


Dzseras (Jerash) Ammántól északra, ötven kilométerre lévő város, ahol a térség legjelentősebb római- és bizánci kori maradványait láthatjuk. Már megszoktam, hogy az itteni városok több ezer évesek, ehhez képest ez, csak az időszámításunk előtt IV. században alakult. A karavánutak megjelenésével azonban rohamosan fejlődött, és Nagy Sándor uralkodása alatt a térség legnagyobb települése lett. Aztán jöttek a rómaiak, majd a bizánciak (akik valójában ugyanúgy rómaiak, csak már a görög kultúra befolyása alá kerültek) és mindenféle templomokat, üzletsorokat és lóversenypályát építettek az utókor nagy örömére. A tömeg már a bejáratnál lévő Hadrianus kapunál vadul fotóztatja magát, pedig a java még csak ezután jön. Először egy hippodrom mellett haladunk el, majd egy amfiteátrumban gyönyörködhetünk. Itt éppen két első világháborús jordán katona egyenruhába öltözött úr fújta a skót dudát némi alamizsna reményében. A kínai simán odamegy egy fotó kedvéért, majd, mint aki jól végezte dolgát, gondosan kikerüli az aprópénznek kitett dobozkát. 
A kövek meglepően jó állapotban maradtak meg, még az ülések „sorszáma” is jól kivehető, amit akkoriban betűvel jelöltek. 


A Forum Cardo az egyetlen olyan oszlopokkal körülvett tér a római időkből, ami ovális alakú, mondja Kamal az idegenvezetőnk. Hát ez lenyűgöző. Nem lehet, hogy kör akart az lenni, csak elfúrták? Van itt persze fontana (víz nélkül) katedrális és római fürdő, ahogy kell. Az biztos, hogy délelőtt tízkor már rengetegen vannak. Most tudom csak igazán értékelni, hogy Libanonban milyen kevesen látogatják az ókori romokat. Megtanultuk, hogy a Decumanus Maximus olyan főutcát jelent, amit nyugat-keleti irányban kötötte össze a földközi-tengeri kikötőket Bagdaddal és a Cardo Maximus, nem egy matrac, hanem az észak-dél útvonal Damaszkusz és Jeruzsálem tengelyen.
Ebédelni egy igazán autentikus helyre ültünk be. Egy hamisítatlan jordán Mc Donald’s-ba. A küllem teljesen, az árak nagyjából megfelelnek a magyarnak, talán egy kicsit drágább, pedig az ÁFA itt csak 16%, és a jordán átlagkereset alacsonyabb, mint nálunk, úgy 5-600 dollár körül van. Az elosztási rendszer itt is igazságos, mert míg egy tanár 500 dolcsit is bezsebelhet egy hónapban, addig a vezető politikusoknak be kell érnie 3000-rel.


Na, de hagyjuk ezeket a mai dolgokat, merüljünk vissza a régmúltba! Nem is akármilyen időbe, hanem Krisztus előtt XVI. századba. Bár Mózes létezését elég sok történész vitatja, az tény, hogy a próféta könyvei nemcsak a zsidó, de a keresztény vallásnak épp úgy az alapja, mint az iszlámnak. Egész jól dokumentált az élete, kezdve a róla elnevezett kosártól, a tenger megnyílásán át a kőtáblákig, és végül a Kánaán, ahova elvezette népét. Az ígéret földjét pedig a Nébó-hegyről pillantotta meg, (Mózes 5. könyve 34:1) ahová isten parancsára mászott fel. Aztán isten jól megszívatta, mert Mózes nem léphetett be a Kánaánba, ugyanis csak másodszorra sikerült vizet fakasztani a sziklából a hitetlennek. Szerencsétlen ezután nem sokkal meg is halt. 
Ma a Nébó-hegyre autóút vezet fel, és annyit változott utolsó látogatásom óta, hogy most már fizetni kell a panorámáért. Van egy frissen épített templom is a csúcson, meg egy emlékmű a pápa látogatásának alkalmából. Gondolom 18 ezer évvel ezelőtt még zöldellő vidék volt a Jordán folyó tágabb környéke, hogy annyira odavoltak tőle. Ma inkább nevezném félsivatagosnak, a kopár dombokat háttérben az élettelen Holt-tengerrel.


A Holt-tenger vize ugyan élettelen, hiszen nyolcszor annyi sót tartalmaz, mint az óceánok vize, a partján viszont igencsak pezseg az élet. Szállodák nyílnak sorban egymás mellett, de aki csak egy csobbanás erejéig utazik ide, annak is van lehetősége kulturáltan megtenni ezt. Egy fizetős strandot sikerült találnunk, ahol nemcsak édes vízzel zuhanyozhatunk, de még törölközőt is adnak, így elég, ha csak egy fürdőgatyát viszünk magunkkal. Vagy esetleg fürdőcsadort. A víz tükre kb. 420 m-rel, a tófenék 795 m-rel van a földrajzi tengerszint alatt, de ebből semmit nem érezni, csak az üres PET palack gyűrődött össze a szatyrunkban a légnyomás különbségnek köszönhetően. Az igazi durranás, egy fürdőzés a gyógyító hatású ásványokkal teli vízben. Már elsőre érezni, hogy egy hidegen telített sóoldatba mártóztunk, a víz sokkal sűrűbb, olajos tapintású. Aztán, ha elnyúlunk benne, azonnal feldobja a lábunkat. Úgy éreztem magam benne, mint a „kelj-fel-jancsi” inverze. Ha iszapot szeretnénk felpakolni a képünkre, hogy teljesen hülyét csináljuk magunkból, nehéz dolgunk van, mert lebukni az aljára szinte lehetetlen.


Visszaúton Amman felé még belefért az időbe Madaba városa, ahol több száz bizánci és omajjád időkből származó mozaik található. Közülük a leghíresebb a Jeruzsálemet és a Szentföldet ábrázoló, több mint kétmillió darabból álló mozaik, amely a II. században épült Szent György ortodox templomban található. Ez a VI. századból származó mozaikpadló egyfajta térkép, amin jól kivehetőek a városok sőt, Jeruzsálem óvárosának még az utcái is. Szó szerint több száz, ötödik és hetedik század között készült mozaik lelhető fel szétszórtan Madaba templomaiban és családi házaiban. Nem csoda hát, hogy a mozaik rakás szakmáját mindmáig ápolják, már csak a rengeteg turista miatt is. Számos fogadót találunk az országút mentén, ahol a kávénk mellé vehetünk egy többmilliós, mozaikkal díszített bútordarabot is.



2. nap: Petra

Hát igen. Ez tényleg egy csoda, ahogyan azt elismerték 2007.07.07-én a Világ 7 új csodája nemzetközi szavazáson. Sokan csak az Indiana Jones 3-ból ismertük meg a nagy vörös sziklafalba faragott homlokzatot, pedig Petra 1985 óta az UNESCO világörökség része. Akkor még azt hittem, ez valami hollywoodi díszlet, de a film kapcsán elkezdtek róla cikkezni a magazinok, és már akkor tudtam, nekem ezt látnom kell. Ez 2010-ben sikerült is, de hogy mekkora élmény volt, misem bizonyítja jobban, hogy visszatértünk ide, pedig alapelvem, hogy nem megyünk kétszer ugyanarra a helyre, amíg ismeretlen tájak várnak ránk a világban.


Szép új látogató központon keresztül jutunk be a kanyonhoz vezető úthoz. Lovasok hada próbál meg rávenni arra, nyeregben tedd meg az első kilométert, de felesleges, mert egyrészt enyhén lejt a terep és már itt is láthatunk sziklába vájt kunyhókat. Aztán ahogy szűkül a völgy, egyre mélyebben haladunk a sétaúton, mígnem egy 1600 m hosszú szurdokban találjuk magunkat, aminek falai elérik a 80 méteres magasságot is. Valaha egy patak csordogált benne, mostanában már csak nagy esőzések után, jellemzően télen. Nem véletlen, hogy a nabateusok (arab nép, i.e. VI-III. század) itt vertek tanyát, majd a mészkősziklákba vájt, rejtett településüket megtették fővárosuknak. A város a karavánutak megszűnésével a VII. századtól hanyatlásnak indult, fokozatosan elnéptelenedett és csupán a beduin pásztorok tudtak létezéséről. Utolsó európai látogatói a keresztes lovagok voltak, mígnem 1812-ben egy svájci felfedező ismét rátalált.
Már a szurdok (siq) is lenyűgöző látvány a maga színes sziklaképződményeivel, faragott vízvezetékével, és halványan felsejlő domborműveivel, de amikor egy szűkületen át először megpillantod a híres Al-Khazneh (kincstár) 43 m magas, hellenisztikus stílusban faragott homlokzatát, nem kizárt, hogy könny szökik a szemedbe. A kincstárba ma már nem lehet bemenni, de emlékszem, amikor még be lehetett, csalódás volt, hogy milyen kicsi a belső tér, és mennyire nincs benne semmi.


Az előtte lévő téren nagy a nyüzsgés. Árusok kínálják portékáikat, Jack Sparrow-nak ötözött tevehajcsárok ajánlgatják dromedárjaikat közlekedési eszköznek, vagy csak egy fotó erejéig. Itt viszonylag rendezett retyó is van, és frissítőt is magához vehet a fáradt utazó.
A csodáknak itt még nincs vége. A kincstártól 300 méternyi sétára található, az eredetileg 3000 embert befogadó színház. A rómaiak nem sokkal Petra 106-os elfoglalása után helyreállították a színházat. A kibővített, 45 soros nézőtéren a város lakosságának majd' 30%-a (kb. 8000 fő) elfért.
Kifelé haladva a keleti oldalon találjuk a temetkezési helyeket. Annak idején elsunnyogtam, hogy felmásszak ide, most is próbáltam a nagy teljesítményű zoomos objektívünkre hivatkozni, de az én drágám hajthatatlan volt, fel kellett gyalogolni az összes síremlékhez.
Innen az út kiszélesedik, és a faragott kriptákat és lakásokat leváltják a római kor emlékei. Oszlopos templomok és piacterek, no meg az elmaradhatatlan diadalív. Vállalkozó szelleműek még 800 lépcsőn felkapaszkodhatnak egy közeli hegycsúcsra, hogy megcsodálják Ad-Deir monostort, ahol egy újabb grandiózus kőfalba vájt síremlék homlokzata várja őket. A monostorból letekintve látható Áron, Mózes bátyjának temetkezési szentélye.


Mi ezt most kihagytuk, mert már igencsak leszálló ágban volt a nap és még vissza kellett térni az 5 kilométerre lévő szállodánkhoz. Ebben persze készségesen segítenek a helyi kocsisok, akik szamár vontatta fogatukat kínálják 14 (fourteen) dinárért. Aztán amikor megérkezel, azt mondják 40-ben (forty) állapodtatok meg, csak te rosszul hallottad. Ezt megelőzendő elhessegettük az összes jelentkezőt, annál is inkább, mert még fel akartunk kapaszkodni egy közeli dombra, ahol régi mozaik maradványokat állítottak helyre.
Bizony jól elfáradtunk, míg visszaértünk a városban lévő hotelünkig. Lemostuk az egész nap porát és elindultunk sörért, mert ami jár, az jár. Csakhogy Jordániában nincs sör. Legalábbis üzletekben nem kapható, csak az alkoholmentes változata, azt meg igya, akinek nincs jobb dolga! Szállodákban és jobb éttermekben lehet ugyan kapni, de 4-5 ezer (!) forint egy üveggel. Erről meg a Médiamarkt korábbi reklámja jutott eszembe.

3. nap: Kerak és a keresztes lovagok

Ma korán elhagytuk Petrát, akarom mondani Vádi Músza-t, merthogy így hívják az ókori város melletti mai települést. A gyorsabb haladás érdekében a 15-ös főút felé kerültünk, mert az autópálya. Itt azonban a helyi Cobra 11 nagyon aktív volt, és kétszer is megállítottak. Mindent rendben találtak, ezért sikerült még tíz előtt Kerakba érnünk, mielőtt a turista hordák ellepnék a várat.


Kerak (Karak) egyike a legnagyobb keresztes váraknak, amit a Szentföldön létesítettek. Az építkezés 1140-ben vette kezdetét. A keresztesek a várat Crac des Moabitesnak hívták, a történelemkönyvek is gyakran hivatkoznak rá ezzel a névvel. Ekkor Kerak lett a Jordánon túli területek központja. Jól lehetett innen ellenőrzés alatt tartani a Damaszkusz és Egyiptom valamint Mekka közötti kereskedelmi útvonalat. A várban, komolyan mondom, semmi látnivaló nincs, egy halom kőkupac az egész, ezért inkább sztoriznék a lakóiról.


Kerak utolsó keresztes „lovag” tulajdonosa, Rainald de Châtillon, folyamatosan zargatta a vár lábánál áthaladó karavánokat, fosztogatta az arra áthaladókat, mi több, egyszer Mekka ellen indult csapataival. A véreskezű Rainaldot különösen gyűlölte Szaladin szultán, akinek legendás ostroma Kerak ellen a keresztes háborúk talán egyik legemlékezetesebb epizódja volt. Szaladin és serege 1183-ban vette ostrom alá a várat, ahol a keresztesek éppen lagzit tartottak. (Rainald mostohafia vette feleségül az éppen 11 éves (!) Jeruzsálemi Izabellát.) Szaladin gyorsan bevette a várost, de magánál Kerak váránál erős ellenállásba ütközött, annak ellenére, hogy a várban épp folyt a lakodalom. A legenda szerint a pompás lagzis ételekből a menyasszony az ostromló Szaladinnak is küldött kóstolót. Erre a nagylelkű muszlim vezér cserébe nem bombáztatta a várnak azt a részét, ahol a fiatal házaspár lakosztálya volt. Az ostrom akkor nem sikerült, mert Jeruzsálemből erősítés érkezett, Szaladin serege így kénytelen volt visszavonulni Kerak alól. Négy évvel később azonban az 1187-ben legyőzte és fogságba ejtette Jeruzsálem királyát, és visszahódította a szent várost. A királynak váltságdíj ellenében visszaadta szabadságát, de a gyűlölt és kegyetlenkedő Rainald de Châtillon-t Szaladin saját kezűleg fejezte le. Amúgy ő volt az egyetlen fogságba esett keresztes hadúr, akit Szaladin kivégeztetett. (Erről egyébként volt egy jó kis film: Mennyei királyság címmel.)
Pedig hát a keresztesek nem bántak kesztyűs kézzel sem a muzulmánokkal, sem a zsidókkal. Gyakran komplett városokat irtottak ki.
Utazásunk kapcsán utána olvastam mind a nyolc nagyobb keresztes hadjáratnak, és hát beigazolódott a sejtésem, hogy a hithű mozgalmak és a nemes cél - hogy visszafoglalják a Szentföldet a muszlim hódítóktól - mögött többnyire aljas haszonvágy, hatalomvágy, esetleg csak kalandvágy állt. A legtöbb keresztes háború csúfos vereséggel ért véget, vagy amikor nem, azonnal kiskirályságot alapított egy-egy hadúr valamelyik várban. Elgondolkoztam azon, mi a fenéért küzdöttek annyit a középkorban egy-egy vár elfoglalásával? Miért hagytak veszni annyi katonát az ostrom alatt, miközben elég lett volna a falak mögé bújó ellenséget blokád alá venni és elfoglalni az összes többi területet?
Azt hiszem, rájöttem a megoldásra. Egyrészt kell a terület a fenének, ott nincs semmi értékes. Az ilyen hadjáratok leginkább a szabad rablásról szóltak, márpedig az értékeket jól őrzött várakban tartották az uralkodók. Ha pedig a hatalmat akarom gyakorolni a parasztok felett, hogy nekem termeljenek, adózzanak, akkor pedig a korábbi hatalmasság fejét kell vennem, hogy tisztában legyenek vele ki itt a góré, tehát muszáj a falak mögé jutni.
Az V. hadjáratnál viszont a jeruzsálemiek jól kitoltak a mi II. Andrásunkkal. A muszlim lakók a város falait lerombolták, hogy bevétele esetén a keresztényeknek a város védelmét megnehezítsék. Aztán fogták az értékeiket és elmenekültek a városból üresen hagyva a hódítók előtt, ezzel elkerülve az ütközetet. Miután II. András nem akarta országát sokáig magára hagyni, 1218-ban dolgavégezetlenül visszaindult Magyarországra.


Mi csak Ammanba indultunk vissza, de út közben betértünk a Ma'in hőforráshoz (ejtsd: حمامات ماعين) Ez a Holt-tenger közelében található, és valójában egy szálloda és spa komplexum. Holdbéli tájon kanyarog le az út a -220 méteren lévő völgybe, ahol aztán kapu állta az utunkat, de a portás némi rábeszélés után beengedett minket. Mindjárt az elején van egy kis medence 40-60 fokos vízeséssel, ami alatt nem a szögét kell érteni, hanem a hőmérsékletét. Ez bizony már szőrtelenítésre is alkalmas. Kicsit tovább haladva, a fák mögül felsejlik egy jóval nagyobb zuhatag, ami feltehetően ugyanúgy nem hideg, ezért a hotel vendégeinek medencét építettek, hogy pancsolni is lehessen valahol.

4. nap: Amman, amit négyszáz évig Philadelphiának hívtak

Brutális éjszakánk volt. A szállodánknak van egy vacak kis étterme, ahol a személyzet nem áll a vendéglátás csúcsán. Ki gondolná, hogy itt éjszakánként menő diszkó működik. A „zene” éjfél után indul, és olyan hangerővel, hogy az ötödik emeleten sem tudtunk tőle aludni egészen hajnalig. Ráadásul ez a monoton arab nyekergés, amitől még nappal is hidegrázást kapok, ha sokáig kell hallgatnom, nemhogy erre virrasszak egész éjjel. Lementem a recepcióra és láttam, ahogy a portás engedi be a helyi prostikat, és ahogy egy matt részeg fickót kísérnek ki a haverjai. A parkoló tele kuvaiti rendszámú luxusautóval és 120 kilós testőrökkel.
Hogy milyen álságos dolog ez a vallás! Nappal ott hajbókolnak Mekka felé, éjszaka meg fittyet hánynak a korán tanításainak és vedelnek, mint állat. A lányok meg fél csöcsöt kidobva, miniszoknyában kelletik magukat nyilvános helyen.


Egy Budapesten élő jordán barátunk szerint Ammánban nincs semmi, egy szürke nagyváros. Azért nekünk sikerült egy pár műemléket lencsevégre kapni. Itt van mindjárt a Citadella, ami az óváros egyik dombtetején áll. Ásatások bizonyítják, hogy már 9000 évvel ezelőtt is éltek itt emberek. A Citadellán belűl van egy kis múzeum, ahol mindjárt meg is nézhetjük ezeket a leleteket. Van ott egy kétfejű alak, amiről azt állítják a világ legrégebbi emberszobra a maga 5-7 ezer évével. Valószínű nem olvasták a National Geographic-ot, mert különben tudnák, hogy tíz éve, Németországban találtak egy mamutagyarból faragott, 35 ezer éves „Vénusz” szobrocskát.


Amman fénykorát Traianus római császár idején élte, amikor még Philadelphiának hívták, de lehet, hogy újabb ezer év múlva már azt fogja írni a Wikipédia, hogy a fénykorát a XXI. században élte, amikor is az ezredfordulón élt másfél milliós lakóssága tíz év alatt megduplázódott, újabb tíz év elteltével pedig elérte a négymilliót. A város polgárainak fele még 48-ban idemenekült palesztinokból áll, akiknek ugyan van jordán útlevelük, de bizalmi pozíciókat nem tölthetnek be. A későbbi menekültekkel, már nem voltak ilyen engedékenyek, ők már nem jutottak állampolgársághoz, és egy részük még mindig menekült táborokban lakik.
Innen átsétáltunk a szemben lévő domb oldalába épült Amfiteátrumhoz, közben megvizsgáltuk milyen márkákkal csábítanak be a helyi butikok és milyen ínyencséggel a hentesek.


A II. században épült római színház egykoron 6000 férőhelyes lehetett, és mára egész szépen helyreállították. Olyannyira, hogy rendszeresen szerveznek ide előadásokat. Belépőjegy van, de csak a külföldieknek, ezért a helyi kölykök játszótérnek használják a tereket. A létesítmény ad otthont a Néprajzi Múzeumnak és a Hagyományos Ékszerek Múzeumának is. Na, ne valami nagy dolgot képzeljünk, két-három helyiség az egész. Van még a közelben egy szintén római kori odeon (kisebb színház) és egy nymphaeum (díszes forrás) is
Délutáni programnak kinéztük a közeli Kaszr Harana (Al-Karaneh) szerájt, ami nem nagy durranás, és a Quseir Amra sivatagi „kastélyt”. Hát mit mondjak, nem egy Neuschwanstein. Bár UNESCO védelem alatt áll, a valóságban ez nem manifesztálódik egyetlen teremőr képében sem. Akár le is kaparhattam volna a VIII. századi szemérmetlen falfestményeket a szent dzsihád nevében.
Levezetésül egy utolsó rom, a Dasr al Azrad, de ezt már tényleg csak a jegyzőkönyv kedvéért írom.


Nagyjából ennyi fért bele ebbe a pár itt töltött napba, júniusban egy egészen más jellegű úti beszámolóval jelentkezem.

Feltűnés nélkül kövess


5 megjegyzés:

  1. Klassz cikk. Ket dolgot tennek hozza, ha megengeded:

    1. Ammanban VAN tomegkozlekedes - igaz nem hasonlithato ossze az europai varosokeval. Kulfoldi turistak szamara kb. attekinthetetlen.
    Ezt a terkepet is helyi onkentesek allitottak ossze, mert a hivatalos varosvezetesnek nem jutott eszebe:
    http://maannasel.net/map/mapinstructions/

    Taxin kivul van UBER es a hasonloan mukodo CAREEM app. Sokan hasznaljak, helyiek es itt elo kulfoldiek is.

    2: Letezik helyi sor is:
    https://myammanlife.com/2018/03/09/beer-tourism-visit-carakale-jordans-1st-microbrewery/

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm a kiegészítést.

    VálaszTörlés
  3. Koszi, jo volt "visszamenni" egy kicsit!

    VálaszTörlés
  4. A leírás után kíváncsian várjuk a valóságot. Tetszett az úti napló, köszönöm a sajátos stílusban leirtakat. Szívesen olvasnék más hasonló beszámolót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó lesz, meglátod. Ez csak töredéke a jordán látnivalóknak. Ifjú koromban kocsival jártuk be az egész országot, ámultam és bámultam, mennyi szép hely van ott.
      Igyekszem még sok érdekes vidékre eljutni, novemberben, várhatóan Madeiráról fogok beszámolni hasonló stílusban. ;)
      Köszi.

      Törlés