Vándor Tamás: A Camino titkai című regényben olvastam az ötletet, amiből ezt a Magyarországot körbeölelő, tematikus túrát terveztem. Az író megfigyelte, hogy mindegyik híres gyógyfürdőnk közelében húzódik egy nem kevésbé híres borvidék is. Legalábbis idehaza valamennyire ismertek ezek a gyógyhatással bíró termálvizek és napsütötte szőlősdombok. Ha már a beutaztató turistairodák nem haraptak rá a remek ötletre, gondoltam, hogy mi bejárhatnánk az útvonalat a saját örömünkre. Az pedig nyilvánvaló, ha utazunk, akkor arról írok is a mérsékelt számú olvasótáborom épülésére.
A bő 1400 kilométeres kanyart kilenc nap alatt jártuk be úgy, hogy minden nap elmerültünk a melegvíz gyógyító élvezetében, és a borkóstolás embert próbáló kihívásaiban. Erről következik most egy rövid összefoglaló.
1. nap: Sárvár - Somlóhegy
Mindössze két óra autózás után értük el Sárvárt, Vas megye második legnagyobb települését. Megálltunk a Nádasdy-várnál és sétálgattunk egy kicsit a belvárosban, mielőtt megérkeztünk volna a gyógyfürdőhöz. Remek időnk volt, még tombolt a nyárutó, de már izzasztott a hőség.
Jézusom, milyen unalmasan kezdődik ez a bejegyzés. Most jövök rá, hogy a fájós hátam áztatásából és helyi borok kóstolgatásából nem is lehet érdekes olvasmányt kreálni, de azért majd igyekszem feldobni valamivel.
Első állomásunk a Sárvári Gyógy-, és Wellnessfürdő utószezoni hangulatot árasztott. A bejárathoz legközelebbi parkolóhelyen sikerült letámasztanom az autót. A recepción készséggel útba igazítottak, mit merre találunk. A koedukált öltőző a manapság divatos megoldást követi. A jegypénztárnál kapott mágneskódos karperecünket (gumi óra) egy kijelzőhöz kellett érinteni, ami megmutatta, melyik szekrénybe pakolhatjuk be a cuccainkat. Hiába festették különböző színűre a labirintust alkotó blokkokat, nem egyszerű a számunkhoz megtalálni a saját fakkunkat. A nyomi kis szekrénykébe egy nem túl nagy sporttáska már nem fér bele, nem is beszélve egy télikabátról, de így van ez a legtöbb fürdőben. Viszont a szekrénysorok között itt alig van pad, ahol legalább a zoknimat lehúzhatnám, ezért teljes öltözés-ceremóniával be kell vonulni egy kabinba. Mondjuk sokkal intimebb, mint otthon, a Kondorosi úti uszodában, ahol bőven van pad a férfi öltőzőben, csakhát a legkülönbözőbb korosztály rohangál himbilimbiben, egymást kerülgetve.
A remek időben a kültéri gyógymedencét választottuk, de még ezerrel üzemelt az élményfürdő is, ahol gyerekek spriccelték egymást önfeledten. Akár csúszdázhattunk volna is, ha úgy tartja úri kedvünk, de ez egy gyógyfürdő-túra, hogy nézne má' ki, ha a nyugdíjas medence és a kamikáze között ingáznánk? Így viszont hamar meguntam a banánt, és éreztem magamon, hogy már csak azért vagyok itt, mert a 6.600,- forintos napijegyből minél többet szeretnék visszakapni melegvíz formájában. A szauna ebbe az árba nem fér bele, azért külön 3.200,- forintot kellett volna kicsengetnem. Nem véletlen, hogy a fürdőben alig hallani magyar hangot. A vendégek döntő többsége németül vagy valamelyik szláv nyelven beszél. A szaunázáson megspórolt pénz háromszorosát költöttem ugyan egy negyvenperces masszázsra, de azt legalább egy profi masszőr intézte, mégha nem is lettem tőle fittebb. Összességében jó benyomást keltett bennünk a sárvári gyógyfürdő, de nem lesz a törzshelyünk.
Délutáni programnak Somló várának megmászását terveztük. A szőlőstelkek között felhajtottam autóval ameddig csak tudtam, de az utolsó egy kilométert már gyalogszerrel tettük meg. Jó meredek kaptatón lehetett megközelíteni a hegynyerget, de a vadregényes környezet kárpótolt a lihegésért. A vár már évszázadok óta romos, de egy részét igyekeztek helyreállítani. Ide viszont nem sikerült bejutnunk, mert egy vasrács állta utunkat. A csonka tornyok között épp a tájat fotóztuk, amikor minden előjel nélkül viharos szél támadt, az aszálytól szikkadt szántókról porfelhőt fújva a szemünkbe. El is indultunk visszafelé, mielőtt még megérkezne az eső. Még félúton sem jártunk, amikor nyakunkba szakadt az ég. Mire elértük a parkolót, az alsónemünkből is csavarni lehetett a vizet. Aztán ahogy jött a zápor, el is tűnt, mintha ott sem lett volna. Csak a csöpögő ingünk, és a csomagtartónk mélyéből szárazon elővigyorgó esernyőnk emlékeztetett az incidensre.
Szálláshelyünket a Kolonics pincészet vendégházába foglaltuk. Az udvaron maga Kolonics Károly fogadott, aki hét hektáron termeli meg a saját boraihoz szükséges szőlőt. Épp a szüret közepén kellett a kedves vendégek különleges igényeivel foglalkoznia. Márpedig nekem volt egy: feltétlenül Juhfark bort szerettem volna kóstolni, ami a Somló-hegy specialitása. Kiderült, ennél mi sem egyszerűbb, mert teli volt a hűtője efféle nedűvel. A saját fejlesztésű habzóborát ajánlotta, aminek a szellemes Juhsecco nevet adta. Jóféle ital, csak nagyon párolgós. Másképp hogyan lehetséges, hogy fél órán belül a teljes üveg tartalma elfogyott?
2 nap: Héviz - Badacsony
A Dunántúlon ma beköszöntött az ősz. Somló-hegyen három hónap után végre megeredt az eső. Nem olyan, mint a tegnapi zápor, tartós szitálás (a szüretelők nagy örömére). Ami engem jobban aggaszt, hogy a hőmérséklet is lezuhant reggelre13 fokig, és az előrejelzések sem kecsegtettek 18 foknál többel. Márpedig a ma délelőtti program a Hévízi-tó áldásos hatásának megismerése lett volna. Miután nem vagyok rozmár (mégha egyesek szerint nem kellene sok hozzá), úgy döntöttünk, hogy az amúgyis felújítás alatt álló Tófürdőt meghagyjuk azoknak, akik még nem áztak benne, mi inkább felfedezzük a helyiek által "Téli fürdőnek" becézett, medencés részt. A város szépen renovált sétálóutcájának végében találtuk meg az épületet, melynek homlokzatán ott virított a kórház felirat. Kata, mint keszthelyi lány megnyugtatott, hogy jó helyen járunk annak dacára, hogy amikor beléptünk az aulába, klasszikus SZTK-látvány fogadott betegirányítóval és üléssorokon várakozó betegekkel. Sehol egy jegypénztár, vagy valami, útbaigazító tábla. Végül leszólítottunk egy fehér köpenyest, aki megmutatta merre kell mennünk. Az emeleti részen, egyből az öltöző bejáratánál ült a pénztáros néni egy plexi kabinban. A szekrényrendszer ugyanaz, mint Sárváron, és itt még padból is találtunk eleget. A fürdőben eltévedni nem lehet, mert két teremből áll az egész. Kicsit nyomasztóak a helyiségek, pedig nagy gond nincs velük, talán csak a zuhanyfülkék szorulnának némi korszerűsítésre. Négy különböző hőmérsékletű medencében lazultak a nénik, bácsik, itt már több magyar szót hallani. A falakon óriási térplasztika és a mennyezet hatalmas gúlája próbálja elhitetni velem, hogy nem egy átlagos fürdőbe tévedtem be. Ennél többet nem is tudnék írni a helyről, nem olyan vészes, mint Karlovy Varyban a közfürdő, mert az a Csehszlovák szocialista egészségügy itt maradt múmiája.
Továbbra is bánatos időben haladtunk tovább a megtervezett utunkon. Először még felmentünk az egregyi szőlőskertekhez, megnézni az árpádkori kápolnát, hogy ott áll-e még, aztán Keszthelyen átrobogva megálltunk a balatongyöröki Szépkilátónál, mert az tényleg szép, még ramaty időben is. Sötétedés előtt értünk Badacsonytomajba.
Éliás úr fogadott a három hektáros szőlőskerten álló, szépen felújított vendégházában. Büszkén mutatta a családi válalkozás borainak nemzetközi díjait. Mindjárt meg is kínált egy különlegesen jól sikerült Kéknyelűvel, amit nagy duzzogva elfogadtunk, de aztán egy másik üveg bort kértem tőle. Már korábban elhatároztam, hogy én Szürkebarátot fogok inni. Gyerekkoromban ugyanis a Badacsony neve szinte összeforrott ezzel a borfajtával, de akkor még nem kóstolhattam meg. Azt hiszem, jól választottam. Misem bizonyítja ezt jobban, minthogy hétezerbe kerül üvegje, de egy óra múlva már üresen meredezett a palack az asztal közepén. Éliásnével és fiával, Tóbiással (nem így hívják a srácot, csak nem bírtam kihagyni) másnap találkoztunk. Megtudtam tőlük, hogy ezt a "kis" szőlőt ők hárman tartják karban és szüretelik, a borgyártást nagyüzemi módon végzik valahol máshol.
3. nap: Zalakaros - Mecsek
Hamar lezúztunk Zalakarosra, nyitás után nem sokkal már húztam is a sorszámot a fürdőorvoshoz, aki egy sokat látott reumatológus néni. Gondoltam elpanaszolom neki a bajaimat. Egykedvűen hallgatta, ahogy a hetek óta fájós könyökömről beszélek, vagy hogy amikor felállok a fotelből, úgy teszem meg az első néhány métert, mint egy szarógalamb. Gondoltam, javasol egy-két kenőcsőt, felír valamilyen kúrát, és megfiatalodva távozom Zalakarosról, hamár az előző két fürdőhely nem ért semmit. Pont annyira érdekelte a nyavajám, mint a kilencven éves Rozi nénié, akinek fáj a térgye kalácsa, amikor jön a front. Unottan felsorolta, mi mindennel próbálkozhatok, ha van elég pénzem, és ha hiszek a hidrogén-karbonátos, jódos, brómos és kénes víz csodatévő hatásában. Mindegy, ha már itt vagyok, leszurkoltam a 9.700,- forintos (!) belépőjegyet. Igaz, ezért a pénzért mindent használhatok egy álló napon át, még a játszóteret és az elefántos vizicsúszdát is. Szaunából van kettő, de ahol lepedőt adnak, és illó olajokkal öntözik a forró köveket, azért külön kell pengetnem. A másik szaunába viszont egyszer beültünk, szóval tökre megérte. Kipróbáltuk az összes medencét, még azt is, ahol Máray idézet figyelmeztet a falon, hogy mennyire becsüljem meg magam, hogy itt lehetek, de ez sem tudta visszahozni a hangulatomat. Könnyen lehet, hogy ide többé már nem fogok visszatérni, legyen az osztrákoké, csehszlovákoké és a szerbhorvátoké, ez a zalai pancsolda, ha már amúgy is ők nyomulnak legtöbben itt.
A Zalai borvidék létező fogalom, de nem is annyira híres, meg hát nem találtam olyan borászatot, ahol megalhattunk volna, ezért be kellett érnünk egy kóstolóval a nagykanizsai Szőlőskert étteremben, ahol a sommelier (aki pincérnek álcázta magát) a Zalai Királylányt javasolta, mint helyi különlegesség.
Ugrottunk egy nagyot, és meg sem álltunk a Pécsi borvidékig, ami a Pannon borrégió legnyugatibb részén terül el. Egészen pontosan Mozsgán kötöttünk ki az Ebner Pincészetnél. A panorámás rendezvényterem és panzió rendkívül jól mutatott a prospektuson, de pechünkre egy esküvőre készültek, és minket átirányítottak egy külön vendégházba, ahol meglehetősen puritán berendezés és egy bezárhatatlan bejárati ajtó fogadott. Viszont a boruk egész jó volt és csak 2.500,-at kértek egy palackért. A készséges intéző/recepciós srác elmesélte, hogy Ebner úr olasz, és fő profiljuk a borászati gépek forgalmazása, de azért elég nagy mennyiségben állítanak elő vörös bort sőt, még almafa ültetvényük is van.
4. nap: Harkány - Villány
Zrínyi napok Szigetváron, Sváb fesztivál Villányban, közte persze egy kis áztatás Harkányban.
5. nap: Kiskunmajsa - Alföld
Ne nézzük le az alföldi borokat és gyógyfürdőket, csak ha megérdemlik.
6. nap: Hajdúszoboszló - Szatmár
Szoboszló kihagyhatatlan fürdőhely, kár, hogy a szatmári borvidék nagy része a román határon túlra esik. Már csak ezért is vesszen Trianon.
7. nap: Tiszaújváros - Tokaj
A világhírnevet méltatlanul nélkülöző Leninvárosi gyógyvíz helyett a Hajdúság és Nyírség fővárosában teszünk egy villámlátogatást.
8. nap: Egerszalók - Eger
Nekünk alap. Gergelynek nem biztos, mert ő Bor-nem-issza.
9. nap: Budapest, Lukács - Budafok pinceváros
Leéltem egy életet a fővárosban, de még sosem láttam a Lukács fürdőt belülről. Ezen most változtatotok.
