Limon

 Costa Rica kellemes benyomást tett rám, amikor itt jártam 2014-ben. Akkor a nyugati partvidéket és az ország közepét jártam be, kíváncsian vártam, hogy néz ki a Karib-tengeri rész. Vagy legalábbis a legnagyobb itteni kikötőváros, Limon, ami az ország külkereskedélmének 80-90 százalékát bonyolítja. Lesújtó a véleményem. Ahhoz képest, mennyit hallani az ország viszonylagos fejlettségéről a régióban, ez a 72 ezres város kifejezetten szakadt. A sétahajók, szerencsére másik kikötőben horgonyoznak, mint ahol a kávét és banánokat pakolják óriási konténerszállítókba, így kívül esik a drogcsempészek útvonalán is, ennek ellenére a hely egyáltalán nem mondható biztonságosnak, pedig erős a rendőri jelenlét az utcákon. A kikötőt csak a szuvenírárusok csarnokán keresztül lehet elhagyni, mentségükre legyen mondva, ingyen wifit is találtunk. Az utcára egy forgó vasrudas ajtón át jutunk, ahol csak a hajókártyánkra kíváncsi a rend éber őre. Rögtön szemben megtaláltuk a Parque Balvanero Vargas-t, ami a leírásokkal ellentétben nem annyira dekoratív, de az igaz, hogy élnek lajhárok a magas pálmafák között. Rosszarcú suhancok tapadnak a külföldire, hogy odavezessék az állatokhoz a bamba európait, nyilván baksis reményében, de addigra már kiszúrtuk, hol fényképeznek nagy csomóban az emberek. Kolumbusz Kristóf mellszobra arra a pontra néz, ahol negyedik, utolsó útján kikötött a felfedező.  A parkból kiindulva egy széles promenád hasítja ketté a belvárost. Az üzletek nagy része zárva, de amelyik nyitva van, abban sincs kedvünk benézni. Unatkozó fiatalok bámultak minket nem túl bizalomgerjesztő ábrázattal, ezért volt, hogy inkább átsétáltunk a túloldalra. Egy utcával feljebb találtunk egy hipermarketet, ahová beugrottunk beszerezni néhány nélkülözhetetlen dolgot, úgymint: retek, paprika és bazsalikom levél. Ilyenek nincsenek a hajón, és már nagyon untuk a reggeli kínálatot. Mivel paradicsom szinte mindig van, Kata kitalálta, hogy bruscettát szecskázik belőle egy kis olívaolajjal és otthonról hozott balzsamecettel. Az árakat vizsgálva megállapítottam, hogy bizony nem olcsók, viszont tök drága itt minden. Majdnem a másfélszerese az otthoninak, amit nem értek. Ennyire szar lenne a forint, hogy már a Colonhoz képest is leértékelik? A kártyánk viszont remekül működött eddig (kop-kop), így a Revolutnak köszönhetően legalább a bankokat nem hizlaltuk átváltáskor.

Igazából egy látnivalót írtam fel magamnak, a Sagrado Corazón de Jesús-hoz címzett katedrálist. Ez egy földrengésben megrongálódott, százéves templom helyére emelt betonszörny 2010-ből, udvarán egy Pizza Hut árusítóbódéval. A neves mexikói építész munkája tervasztalon lehet, hogy jól nézett ki, de az eltelt évtized bebizonyította, nyers betont nem hagyunk meg homlokzatnak a tengerparton, mert óhatatlanul penész és algafoltok jelennek meg rajta igen hamar. Belépve, egy fokkal jobb a helyzet, már annak, aki nem idegenkedik az újra gondolt építészeti megoldásoktól, egy szakrális épület kapcsán. Antik ólomüveg ablakok, ötvözve a beton puritánságával. A betlehemi jelenet úgy próbálták feldobni itt a trópusokon, hogy hulló hópelyheket vetítettek a falra, mit sem törődve azzal, hogy a Szentföldön elég ritkán lehet látni havat.

Limon vonzerejét nem is a városi látnivalók adják. Itt a fő attrakció a Tortuguero Nemzeti Park. Egy buszos tömegkiránduláson vettünk részt, hogy láthassuk Tortuguero gazdag állatvilágát. 57 féle kétéltű, 111 hüllő, 60 emlős és több mint 300 madárfaj él itt az év nagy részében. Mivel ez egy ingyenes kirándulás volt, a hajó utasainak nagy része természetesen részt kívánt venni rajta. Még szerencse, hogy a kikötőben nem állt másik óceánjáró, így is csak 44 nagy buszra fért fel az emberáradat. A húszperces utazás alatt egy helyi idegenvezető srác elmesélte nekünk, hogy innen (mármint Limonból) indult világhódító útjára a Chiquita banana, és hogy a Costa Ricai kávé bár a világ legfinomabbja, ne nagyon keressük itt, mert az első osztályú termés mind exportra megy. 

A nemzeti parkot számtalan folyó szabdalja, a helyiek a Tortuguero-csatornán alakítottak ki egy bázist, ahol egyszerre tudnak nagy tömegeket vízibuszokba tömködni, hogy aztán onnan kiindulva megmutassanak néhányat, az ott garázdálkodó élőlények közül. Szervezetten zajlik az egész, látszik, hogy nem először csinálják. Ajándék ásványvíz és banán várja a látogatót, majd táblákkal hadonászó emberkék mutatják, hányas számú csónakban van a helyünk. A hatvan fős buszból mindenki befért. A zavaros vízben egy bébi kajmán feje bukkan fel. A kapitány fékez, a rossz oldalon ülő emberek a másik oldalra nyomulnak egy jó fotó reményében, minek következtében a hajó megbillent a környék krokodiljainak nem kis örömére. Rendre utasítás következett, ezután a vízibusz minden egyes állatnál 180 fokos fordulattal biztosította az esélyegyenlőséget a fotózáshoz. Csakhogy ezek a dögök nem jó fotómodellnek bizonyultak. Nem átallottak elbújni fák lombja közt, a sűrű aljnövényzetben, vagy éppen a zavaros víz alatt. El capitano már éghetett, hogy csak néhány madarat és egy iguánát tudott felmutatni, ezért egy ponton kikötött a sáros partra, kimászott, majd kisvártatva egy nyílméreg-békával tért vissza. Idegenvezetőnk megnyugtatott, hogy ez nem a halálos fajta, és különben is, ilyen kicsi korukban még csak allergiás reakciókat tud kiváltani az érintésük. A páni félelem csak akkor kezdett alábbhagyni az utasokban, amikor meglátták, hogy a pár milliméteres breki nincs ugrálós kedvében. Már úgy tűnt, nem fogjuk látni a park ikonikus állatát, amikor a főnök felkiáltott, és vadul a part felé kormányozott. És valóban, a fák lombjai között ott mászkált egy lajhár. Legalábbis ezt mondták a szakértők, mert én csak egy lassan mozgó szőrcsomót láttam eltűnni az óriási levelek árnyékában. A hírre az összes csatornán bolyongó csónak odatódult, akiknek persze helyet kellett adnunk, szóval nem volt második esély a lajhárfotózásra. Ezután már csak szuvenírbolt maradt hátra, és egy kávékostoló, termoszból fakadó, langyos, híg kávéval.

Amit el tudok mondani erről a programról, hogy jól szervezett, egyszer sem kellett várakoznunk sokáig, de ezzel fel is soroltam minden erényét.

Néhány nap múlva kikötünk a Csendes-óceán partján található Puntarenas-ban is, erről majd egy külön cikkben számolok be.

Fotók később

◄Előző kikötő: Kartagena Következő kikötő: Panama-csatorna►