Szegedi szecesszió szemle

Jó néhányszor jártam már Szegeden, de sosem turistaként. Fiatal koromban a munkám szólított párszor a Tisza-parti városba, utoljára pedig a fiam diplomaosztójának apropóján jártunk Csongrád-Csanád megye székhelyén. Na, de most! Hardcore városnézésbe fogtunk, egy nap alatt végigjártuk a belváros összes nevezetességét.

Sikerült a Boldogasszony sugárúton szállást találnunk a ① Hősök kapuja közelében.   A neoklasszicista művészeti alkotás az I. világháború elesett hősei emlékére készült 1937-ben. Az emlékmű gondolata még Klebelsberg Kunó kultuszminisztertől a Dóm tér együttesének megálmodójától származik, aki Pogány Móric neves építőművész számára adta a megbízást. A város művészeti zsűrije Aba Novák Vilmos festőművészt bízta meg a freskók elkészítésére, míg Lőte Éva szobrászművész a szobrok megtervezésére, és kifaragtatására kapott megbízást. A leleplezési ünnepségen díszvendégként jelen volt Horthy Miklós kormányzó.

A kapun áthaladva jutunk el a Rerrich Béla térre, ahol érdemes megnézni Sárkányölő Szent György-szobrát, melynek eredetijét a Prágai Nemzeti Galéria udvarán őrzik. Vele szemben egy modern műalkotás az 1956-os forradalom emlékműve. A kérészéletű forradalom jelképét, egy hatalmas lepkét 19 ember hordozza a vállán, köztük a fiatal Latinovits Zoltán. Nekünk nem sikerült beazonosítanunk az egykori színészt, viszont elgondolkodtató részletet osztanék meg az olvasóval, hogy maga dönthesse el, illik-e egy sok ezer ember halálát okozó felkelés emlékművéhez.

A ② Dóm tér Szeged ikonikus központja. Még az is hallott róla, aki sosem járt itt, ha másért nem, a Szegedi Szabadtéri Játékok kapcsán. A rendezvény idén (az ismert okokból) elmaradt, így az ideiglenes lelátó nélküli tér terpeszkedett elénk a kora reggeli órákban.  Ezzel a csodás átkötéssel rátérnék a teret övező egyetemi épületsor homlokzatát ékesítő faliórára, mely Csúry Ferenc órásmester alkotása, és 1936 óta, naponta kétszer játsza el a „Ballag már a vén diák…” kezdetű melódiáját, miközben megjeleníti az iskolaévet záró ballagást. Ekkor az óralap előtt ballagó diákok alakjai járnak körbe. A figurákat faragó Kulai József modelljei közt olyan neves magyar személyiségek találunk, mint Mikes Kelemen, Petőfi Sándor vagy Klebelsberg Kunó. Az óra emellett minden egész órakor a „Szeged hírös város” nóta dallamát játsza szignálként.

Természetesen a teret a Fogadalmi templom látványa uralja, amit a Nagyárvíz (1879) után 1913-ban kezdtek felépíteni Schulek Frigyes és Foerk Ernő tervei alapján. A dómot végül csak 1930. október 24-én szentelték fel, ami ezzel az ország negyedik legnagyobb temploma lett. Az eklektikus stílusú templom belső terének különlegessége a 9040 sípos orgona és Fadrusz János „Krisztus a keresztfán”című szobra, amely 1900-ban elnyerte a párizsi Világkiállítás fődíját. Itt találhatjuk Klebelsberg Kunó szarkofágját is, aki Szeged országgyűlési képviselője volt, és minisztersége alatt rendkívül sokat tett a város fejlődéséért.

   A templomkapuval szemben magasodik a Dömötör-torony, az árvízben megsemmisült Szent Demeter-templom egyetlen meghagyott tornya. A keresztelőkápolnaként üzemelő torony érdekessége, Szeged legrégebbi ismert szobrászati emlékének számító XII. századi kőbárány, amely a bejárat felett, akarom mondani, fölött látható.

Nem messze innen, a Somogyi utcában találjuk a Fekete-háznak keresztelt, az angol gótika szellemében, romantikus stílusban készült épületet, amely 1856-ban még sötétszürke volt. (Innen az elnevezés.) Gerster Károly tervei alapján emelt házat jól felépítették, mert túlélte a Nagyárvizet, ma múzeumként üzemel. Az utca végén találjuk a Dugonics teret, ahol a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának patinás (1873) épülete vonzza a tekintetet. A látogatónak az az érzése, hogy Szegeden minden az egyetemről szól. Nem csak az utcákat ellepő fiatalok miatt, de akármerre járunk a belvárosban, folyton az egyetem egyik karának épületébe botlunk.

Utunkat a belváros sétálóutcájában, a Kárász utcában folytatjuk. Mindjárt az elején láthatjuk az első szecessziós épületet, az ③ Ungár-Mayer-palotát. Na de pontosítsuk, mik a főbb jellemzői a szecessziónak Szegeden. A stílusnak két irányvonala érhető tetten a városban. Az egyiket az avantgárd magyar művészek képviselték, akik európai kollégáikat követve úgy vélték, hogy az ipari fejlődés tönkretesz mindent, ami szép, ezért a művészetet be kell ágyazni a mindennapokba, a népi építészetre és hagyományokra támaszkodva. A nemzeti sajátosságok megjelenítését tartották fontosabbnak. Feltűntek a természeti motívumok, a habarcsba öntött tulipánok, levelek. A színes kerámiák a homlokzaton, a míves kovácsoltvas erkélyek szerves részeit képezték az épület díszítésének.

A másik irányzat építészei az európai hatásokat tükröző épületeket hoztak létre, közéjük sorolható Magyar Ede, akit egyenesen Gaudihoz hasonlítottak kortársai. Ő tervezte Ungár Ernő és Mayer Áron megbízásából a sarkon álló, háromemeletes házat 1911-ben. Szinte a város fölé emelkedik impozáns tornya, amit bádogból formázott ledér hölgyalakok, kézen fogva táncolnak körbe. Az udvarba bekukkantva láthatjuk, hogy mindmáig megőrizte eredeti funkcióját a társasház.

A Kárász utca 5-ös szám alatt található Eisenstadter-ház romantikus stílusú műemlék jellegű épület. Kapualja és udvara késő klasszicista. Említést érdemel öntöttvas erkélye. A 9-es szám alatt lévő Várnay-ház eredetileg nyomdának épült. Mindkettő épület Hoffer Károly munkája.
Holland városokat megszégyenítő kerékpárforgalom zajlik az utcákon. Mivel nincs mindenhol bicikliút kiépítve, gyakran a járdát használják a két keréken közlekedők, de a sétálóutcákban sem mindenki tolja a bringát. Szerencsére gázolás nélkül elértük a szegedi szecesszió talán legékesebb darabját, a ④ Reök-palotát. Magyar Ede, az épület tervezője tragikusan rövid életében mindössze nyolc alkotó év jutott osztályrészül. (A 35 éves építőmester beleszeretett egyik megbízója feleségébe, ami tönkretette házasságát, csődbe vitte vállalkozását, ezért önkezével végett vetett életének.) Az európai utazásai során megismert és magával hozott élményanyagot és formavilágot felhasználva tervezte meg legszebb alkotását.
Az épület engedélyezési terveit 1906. július 2-án nyújtotta be a városépítési bizottsághoz Reök Iván, a Folyammérnöki hivatal vezetője, gazdag földbirtokos, országgyűlési képviselő. A palota egy év alatt készült el luxus kivitelben, többnyire helyi művészek és mesteremberek közreműködésével. Az óriási lakásokat a második világháború után feldarabolva társbérletté alakították. Az 1960-as felújításkor az erősen károsodott homlokzat egyszerűsítését rendelték el. A korábbi lakások részletgazdag díszítéseit eltávolították. Hál’ istennek a homlokzatot mára helyreállították, és a földszinten egy cukrászda működik.

Az 1903-ban elkészült ⑤ Új Zsinagóga diadalívén héber és magyar nyelvű felirata hirdeti: „Szeresd felebarátodat”. A magyar nyelv használata az épület tervezésében aktívan közreműködő tudós főrabbi, Lőw Immánuel hatásának tudható be, aki iránymutatásaival segítette Baumhorn Lipót építész munkáját. Sajnos belülről nem tudtuk megtekinteni, lévén hogy bezártak a járványra hivatkozva. Egy hajléktalan néni nagy lelkesedéssel ajánlotta a közeli katolikus és szerb ortodox templomot. Megköszöntem a tanácsot, de hát nem imádkozási kényszerem van, hanem Roth Manó műhelyében készült üvegkupolára, az oltár jeruzsálemi márványból készült zárkövére és a frigyszekrény nílusi akácfából faragott ajtajára lettem volna kíváncsi.
Hogy visszatérjünk a főcsapás irányába egy újabb szecessziós épület felé vettük az irányt. Az 1905-ben épült ⑥ Goldschmidt-palota kisebb csalódást okozott az előző műemlékek után. Az eredetileg gazdagon díszített lakóházat az ötvenes években (a kor divatigényeinek megfelelően) lecsupaszították, és ebben a formájában látható ma is. Egyedül a bejárati folyosón maradtak meg az eredeti díszek.

A Tisza Lajos körút forgatagában sétáltunk északra, amikor letértünk a Széchenyi tér felé, hogy lefotózzuk a Városházát és a Bérpalotát összekötő Sóhajok-hídját. A Lechner Ödön és Pártos Gyula építészek tervei alapján, a velencei híd mintájaként emelt hidat 1883-ban Ferenc József uralkodó tiszteltére emeltek, aki a pusztító árvíz után meglátogatta az újjáépített várost.
Áthaladva az ötvenezer négyzetméteres parkon, az évszázados platánsor végében pillantottuk meg a Vasalóházat. Az 1913-ban Baumhorn Lipót tervei alapján épült ház az eklektikába visszasimuló szecessziós stílusú. Nevét a new yorki Flatiron building mintájára kapta, utalva a formájára. Az 1934-ben alapított patika mind a mai napig működik a sarkon.
Folytatva a sétánkat, a termálfürdő előtt felfigyeltünk egy ivókútra, ahol emberek demizsonszámra vételezték a vizet.  Csáky József Táncoslány című, 1959-ben készült szobra talapzatából folyik az 1925-ben felfedezett, szénsavban dús gyógyvíz mely 944 méter mélyről tör a felszínre.

Ha idáig képes voltál elolvasni a bejegyzésemet, igazi rajongója vagy a szecessziónak vagy Szeged városának. Ha esetleg csak most készülsz odalátogatni, ajánlom figyelmedbe a további épületeket is, mert a sornak még koránt sincs vége.

Itt van példának okáért a ⑦ Református palota. Természetesen ezt is Magyar Ede tervezte még 1912-ben a református egyház kérésére. Nem ecsetelném a lakóépület ornamentikáját, helyette beszéljenek a képek. Inkább egy bulváros fordulattal azt mesélem el, hogy a tervező építész pályafutása ebben a házban ért véget, amikor a már említett férjes asszonynak, (akibe beleszeretett) az ajtajában főbe lőtte magát.

Innen érdemes ellátogatni a közeli ⑧ Víztoronyhoz, ami a geometrikus szecesszió jegyeit viseli magán. A Zielinski Szilárd tervezte tornyot 1904-ben, teljesen innovatív módon, vasbetonból építették meg. 55 méteres magasságával akkoriban a világ legnagyobb víztornyának számított. 610,- forintért fel is mehetünk a kilátóba, ahonnan belátható az egész város és a Tisza.

Ezen a téren találjuk a ⑨ Móricz-házat is, amit Raichle Jenő Ferenc tervezett még 1910-ben, és hasonlóan többi társához, az ötvenes években „korszerűsítették”. Szerencsére 2007-ben egy vállalkozó megvette a várostól, így ma újra régi fényében tündököl.

A központ felé haladva, a Tisza Lajos körút egyik sarkán tárul elénk az 1913-ban mindössze 13 hónap alatt felépült ⑩ Gróf-palota, amit szintén Raichle Jenő Ferenc tervezett, dr. Gróf Árpád ügyvéd megrendelésére.

A ⑪ Deutsch-palota a legjobban példázza Szegeden a szecesszió magyar változatát. Erdélyi Mihály helybéli építész tervei alapján 1902-re felépült házhoz Lechner Ödön budapesti építész tervezte a homlokzat és a lépcsőház díszítését, amit a magyar népművészet motívumai ihlettek. Lechner jó kapcsolatokat ápolt Zsolnay Vilmossal, a pécsi porcelángyár tulajdonosával, aki mázas kerámiával valósította meg az építész vízióit.

Említést érdemel a Deutsch-palotával szemben álló Dankó Pista szobor. Szeged híres szülöttje a fiatalon elhunyt nótaszerző alakját Margó Ede rózsaszínes fehér márványból faragta ki a szecesszió jegyében 1912-ben.

Átvágva az éppen felújítás alatt álló Várkerten jutottunk le a Tisza partra, ahol a naplementében sétáló emberek múlatták az időt. A vár a tatárjárást követően hosszú évszázadokon át fontos szerepet töltött be a város életében. A török elleni háború idején nagy csaták zajlottak a várfalakon. Az 1800-as évek második felében a leghíresebb betyár, Rózsa Sándor öt éven keresztül raboskodott a vár tömlöcében. Az erődítmény sorsát végül az 1879-es Nagyárvíz pecsételte meg. 

A vár mementójaként megmaradt épületrésszel szemben találjuk a ⑫ Szegedi Nemzeti Színházat, ami kicsit kilóg a szecessziós sétánk tematikájából. A romjaiból életre keltett város egyik legszebb eklektikus-neobarokk épülete az 1883-ban megnyitott teátrum. Nagyvonalú eleganciáját Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi színházépítőknek köszönhetjük. Félköríves homlokzatát a színjátszás allegorikus alakjai díszítik, két oldalán a falfülkékben Katona József és Erkel Ferenc szobrai láthatók. A két műkő szobor különlegessége, hogy Tápai Antal szobrászművész a helyszínen készítette el őket.

A színház épülete mellett áll egy nem kevésbé híres filmszínház. A Belvárosi mozi art deco stílusú épülete 1920-ban épült Sebestyén Endre műépítész tervei alapján. Ma ez az egyetlen filmszínház az országban, amely eredetileg is mozinak épült és megnyitása óta megszakítás nélkül így is üzemel. Az 530 fő befogadására alkalmas nagyterem névadója a szegedi születésű, Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos. Az ő munkásságát ápolva minden év májusában Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválnak ad otthont az épület.

Sétánk utolsó állomása Roosevelt téri, ⑬ Móra Ferenc Múzeum. A Belvárosi-híd lábánál lévő téren építési munkálatok zajlanak, melynek része az 1966-ban épített szökőkút felújítása, ezért csak a távolból tudtuk lencsevégre kapni az 1896-ban, neoklasszicista stílusban megépült Közművelődési Palotát, ami a millenniumi építkezési láz legimpozánsabb szegedi alkotása.

A híd alatti alsó rakparton található kikötőből indul a sétahajó, ami egészen a Maros torkolatig viszi el a látogatókat, ahol visszafordul, és az Árvízi emlékmű valamint a Boszorkánysziget érintése után visszatér a kikötőbe.

A szállásunk felé tartva még beugrottunk a híres Virág cukrászdába, hogy megnézzük az 1873-ban, neobarokk stílusban épült kávéházat, ami arról is hírös, hogy 1928-as Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert édességeivel. De gyakran reggelizett itt József Attila is, aki az egyik tulajdonos barátja volt. Ezen az estén egy szinti zsonglőr szórakoztatta az egybegyűlteket a cukrászda előtt téren, ahol a hangulat tetőfokára hágott.

Van egy olyan sejtésem, hogy már mindenki zsibbad a szecessziós épületek olvasásától, de nem állhattam meg, hogy ne szúrjak be még egy fotót. Hazafelé ugyanis, beugrottunk Kecskemétre lefotózni a Cifrapalotát (1902, Márkus Géza), mint az egyik legjellegzetesebb példáját a nemzeti szecessziónak.

Ennyi fért bele egy napba, de ha kihagytam volna valamit, kérlek írd meg kommentben, hogy segíthessük Szeged kulturális örökségeinek megismertetését az odalátogatókkal!

Budapest - Makó

Avagy mi is az a kalandrally?

Ismered a tájékozódási futást? Na, ez nem olyan.

A kalandrally nem sport, (bár jó lenne azt hinni, hogy sportolok) sokkal inkább szórakozás. Kell hozzá egy jármű, amit nem sajnálsz, ha összekarcolja a bozótos, és némi tájékozódási képesség. Ez utóbbit ma már nagyban megkönnyíti egy olyan GPS készülék, amire földutakat is tartalmazó térképeket lehet letölteni. A játék lényege, hogy a rajtnál kapsz egy feladatlapot, amin koordináták jelzik, hol kell keresni az eldugott jelet. Ezekből kell minél többet megtalálni egy adott időn belül, és aki a legtöbb pontot gyűjtötte, az lesz az első. A feladatlapon van néhány kérdés, amire több pontot is lehet kapni, ezek rendszerint olyan helyen vannak, hogy csak tapasztalt terepjárótudással és megfelelően felkészített autóval lehet megközelíteni.

Szeptember elején rendezik a már hagyománnyá vált Budapest - Makó futamot, aminek fődíja egy 900 euró értékű indulási jog a Budapest - Bamako versenyre. Idén először az Alföldet átszelő kétnapos futam fődíját nem a legtöbb pontot összegyűjtő nyeri, hanem kisorsolják. Nem tudom, mi motiválta a rendezőket erre a fordulatra. Elképzelhető, hogy csak elegük lett az állandó vitákból és óvásokból, de az is sanszos, hogy nincs kapacitásuk kiértékelni a száz induló feladatlapját vasárnap este. Nekünk minden esetre jól jött ez a döntés, mert a végső győzelemre vajmi kevés esélyünk lett volna, így viszont nem kell stresszelni, és végletekig gyilkolni a technikát.

Szombat reggel startolt el a mezőny a gyáli motocross pályáról. Sajnos a száz indulóból több külföldön élő nem tudott rajthoz állni, a vírushelyzet miatt elrendelt határzár következtében, helyükre a várólistáról kerültek be csapatok. Meglepett, hogy ilyen sok az érdeklődő, tíz éve fele ennyi autó is már rekordnak számított. Pedig nem olcsó mulattság egy ilyen futamon részt venni. A huszonkétezer forint nevezési díj mellé, ha hozzáadjuk a 450 kilométer buckákon döcögés üzemanyag fogyasztását és a hazautat, akár hatvanezerig is felkúszhat a költség. (Hogy a mosatást ne is számoljam.) Na de melyik hobbi olcsó, nem igaz?

Normális esetben az autókat percenként indítják, ezúttal, ha átvetted a feladatlapot, már neki is vághattál az első napi etapnak. Annyi könnyítés van, hogy nem magunknak kell egyenként bepötyögni a GPS készülékbe a koordinátákat, hanem feltöltik a navigációs eszközünkre az érintendő pontokat, nekünk már csak oda kell találni a lehető leggyorsabb úton. Bár a versenynek most nincs tétje, az indulók közül szinte mindenki komolyan veszi a feladatokat. Van, aki még komolyabban, és csutka gázzal indul az első pont irányába.

– Milyen színű az úthenger? – szól az első (bemelegítő) kérdés a feladatlapon. Gyál határában meg is találjuk a helyet, a bucka tetején ott áll a kimustrált munkagép. A helyes válasz: kék – karcintjuk be a megfelelő rubrikába – és megállás nélkül robogunk tovább. Éles versenyen a legtöbb időt azzal lehet elvacakolni, ha a helyszínre érkezve túl sokáig keresgéljük a megoldást. A legtöbb kalandrallyn bevett szokás, hogy fák törzsére, vagy egyéb tereptárgyra felfestenek egy jelet, amit rá kell írnunk a feladatlapra. Azon kívül, hogy ez nem túl kreatív, gyakran időigényes, mert a GPS készülékek, különösen erdős szakaszon, tudnak annyit csalni, hogy hosszú percekig tart, míg megtaláljuk, hova rejtették el a jelet. Ezen a versenyen viszont főleg olyan kérdéseket tartalmazott a feladatlap, amihez ki se kellett szállnunk az autóból. Olyanokat, mint: „milyen állat van a táblán”, „mi a pálya neve”, „mivel etetik az állatokat”,  „mekkora a maximálisan mérhető vízszint”, „nagy kupac micsoda”, "készíts fotót a vasutas polgárőrről", stb.

Aztán persze vannak trükkös kérdések, ahol figyelni kell a pontos megfogalmazásra. „Hány kémény található itt?” Már majdnem beírtuk a távolról is jól látszó két kéményt egy elhagyatott parasztházon, de amint a pontos koordinátához értünk, észrevettem még egy melléképületet a bozótosban, amin szintén ott meredezett egy kémény. A személyes kedvencem viszont így hangzott: „Milyen Ica? (segít a tábla)” A helyszínre érve veszettül kutattunk egy nyomorult táblácska után, amin mondjuk ott áll, hogy Kovács Ica. Persze miért is lenne a szántóföldek között bármilyen tábla. Eltartott néhány másodpercig, míg leesett a tantusz.  Egy kukoricatábla mellett dekkolunk, tehát a válasz: kukor.

Gyakran több is kell a józan paraszti észnél. Ha mondjuk nem elég, hogy megtalálod a kérdésben szereplő felfestett háromjegyű számot, mert a kérdés arról szól, hogy vajon beletartozik-e a prímszámok halmazába. Ehhez minimum tudni kell, mi a bánat az a prímszám? Olyan kérdéssel is találkoztunk, hogy „milyen növény van tőled keletre?” Az égtájakkal még csak-csak elboldogulok, de nem vagyok én botanikus – zsörtölődtem magamban – aztán közelebbről megvizsgálva a palántákat, jól látszottak a cseperedő babhüvelyek. Némi műszaki tájékozottságot igényelt az a feladat, ahol arra kérdeztek rá, „mivel működtetik a szivattyút”.  

Sajnos sok volt a kérdés nélküli, úgynevezett áthaladós pont. Egy éles versenyen fontos, hogy keresztezzük, mert értékes pontokat kaphatunk érte, most viszont csak egy útmutató, hogy a pálya írója merre bóklászott a nagy pusztaságban. Segítséget jelenthetett viszont, hogy az itiner megjelölte azokat a helyeket, ahol összekarcolhatjuk a verdát, vagy ahol szükség lehet négykerék-hajtásra, ugyanis volt, aki személyautóval küzdötte végig a távot.

Fél tízre értünk Pusztavacsra, az összes Budapest-Makó kihagyhatatlan fotópontjára, a Magyarország Közepe emlékműhöz. Pár falat reggeli, és újból nekivágtunk a ménkű nagy Alföldnek. Egyik szántóföldről a másikra váltottunk, néha egy öntözőcső, vagy autópálya építkezés tarkította a látványt. Elgondolkoztam, mit komált ezen a vidéken Petőfi, de ahhoz valószínű ide kellett volna születnem, hogy megértsem, a semmi látványa is lehet szép. Na és persze nyeltük a port rendületlenül, ha utolértünk egy előttünk haladó versenyzőt. De hát szokni kell a szilikózist annak, aki Bamakóba készül. Tapasztalatból tudom, hogy a nagy afrikai kalandrally felénél már légszűrőt kell cserélni a legtöbb autóban. Az emberek pedig folyadékkal próbálják ellensúlyozni a sivatag szálló porszemcséit. (Ez többnyire alkoholt jelent, a migráns bacilusok elleni óvintézkedés jegyében.)

A nyolcórás szintidőt pontosan betartva, háromkor érkeztünk meg a szombat esti befutó helyszínére, a gyomaendrődi Pájer kempingbe. Ha lett volna rajtoltatás és kiértékelés, nagyon fontos, hogy ne lépjük túl a nyolc órát, mert komoly pontlevonás jár érte.

Tekintettel arra, hogy elfogyott az összes szabad bungaló, és mivel a sátorozáshoz nem fűlött a fogunk, ezért a gyógyfürdővel szembeni panzióban szálltunk meg, és persze kihasználtuk a vénasszonyok nyarát, megmártóztunk a nyitott strandrész langyos vizében.

Este azért még visszanéztünk a kempingbe, nehogy kimaradjunk a fergeteges buliból, de a babgulyás elfogyasztása után szomorúan konstatáltuk, hogy nagy a fluktuáció a terepjárósok táborában. A tíz évvel ezelőtti cimborák kikoptak, az új generáció, meg még nem rázódott össze annyira, hogy hajnalig tartó bandázás vegye kezdetét. Így aztán kipihenten vághattunk neki a második napnak.

Az égiek megkegyelmeztek nekünk, és hasonlóan ragyogó időben abszolválhattuk a vasárnapi szakaszt is. Sorra pipáltuk ki a kérdéseket: „Hányas számú lenne a postaláda?”, „Hány fokos a létra?”, „Milyen a telep tűzveszélyességi osztályzata?”, stb.

A navigálást gyakran nehezítette, hogy a valóságban nincs út ott, ahova a térkép pedig rajzol, de előfordult, hogy egy komplett vasúti átjáró rossz helyre volt feltüntetve.  Nincs hibátlan térkép, ezért nem árt, ha többfélével is rendelkezünk. Mi hármat is használtunk: a jó öreg Garmin térképet laptopon, OSM-et tableten és a Googlemapet telefonon. Ez azért jó, mert néha teljesen összezavarják szegény navigátort.
Időnként lovaskocsik vagy traktorosok állták az utunkat. (Nem is értem mit keresnek ezek ilyenkor a földeken?) Máskor félelmetes ragadozók társaságában haladtunk. A kollégákra is tekintettel kellett lennünk.

Az aszályos nyár ellenére belebotlottunk dagonyás utakba, és sikerült néhány brutális sártengert is kifognunk. Így aztán kellően kidekorált járművel érkeztünk Makó központjába az utolsó feladathoz, hogy egy fotót lőjünk a városnév térplasztikánál. 

A Maros-parti célban minden csapat oklevelet kapott, akinek sikerült befutnia, és megkezdődött a várva várt nyereményhúzás. Néhány bamakós ajándéktárgy is gazdára talált, majd kisorsolták a fődíjat, így ért véget a kétnapos program.