Kell a pénz, hát vegyük el attól, akinek van!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, szólt a hír, ami gondolatokat ébresztett bennem. 

Nem tisztem, hogy megvédjem a Booking.com-ot, ráadásul be is vagyok rájuk rágva, mert az egyetlen igazán negatív szállásértékelésemet egyszerűen negligálták, ami megkérdőjelezi a pontozási átlag hitelességét is. De!

   Az, hogy tájékoztatnak egy adott szálláshely oldalának nézegetése közben, hogy rajtam kívül még hányan nézik az oldalt, vagy hogy mennyi szabad szobájuk van még, kit presszionál és kit nem, szerintem nem a versenyhivatalra tartozik. Ráadásul, ha tényszerűen igaz, amit odaírnak, nem értem, milyen jogalapja van a hatóságnak bírságolni.

   A fő problémát nem is ebben látják, hanem az ingyenes lemondás feltüntetéseben, és az a körüli ár különbözőségekben. Ezt a vádat, mint gyakori használója az oldalnak, egyenesen marhaságnak tartom. Természetes, hogy a szálláshely szeretné védeni magát a szeszélyes vendégektől, akik az utolsó pillanatban meggondolják magukat, és ezzel komoly károkat okoznak a vállalkozásnak. Éppen ezért van, hogy ha valaki foglaláskor előre fizet, kedvezményt kap az árból. Ezzel meg mi baja van a GVH-nak?

   Az ingyenes lemondás minden esetben dátumhoz van kötve, amit már a foglaláskor egyértelműen és jól láthatóan feltüntetnek, ráadásul az adott napot megelőzően még egy üzenetben is értesít a booking.com, hogy hamarosan lejár az ingyenes lemondhatóság határideje. Tehát ez csak álprobléma, vagy hogy egy klasszikust idézzek: "Blöff, blöff, blöff".

   Na de gyorsan kibújik a szög a zsákból, ha az utolsó vádjukat olvassuk: A vállalkozás nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a magyarországi szállásadók ajánlatainak megjelenítésekor a Széchenyi Pihenőkártya kiemelt fizetési eszközként való feltüntetésekor. 

   Tegyük félre a politikát! A Széchenyi kártya akár még jó ötlet is lehet, bár én, mint másodrendű magyar állampolgár, sosem voltam jogosult rá. De az, hogy a versenysemlegességet sértő állami kártyát (hisz aki nem elfogadóhely hátrányba kerül a többiekkel szemben) nem tünteti fel egy eleve külföldi oldal... ? Mi van? Ráadásul egy versenyhivatalnak titulált hatóság kéri számon mindezt, aki ezzel figyelmen kívül hagyja azt az uniós alapelvet, hogy az Unió állampolgárait nem lehet hátrányosan megkülönböztetni, márpedig Széchenyi kártyája viszonylag kevés európai turista zsebében lapul.

   Végül arra az anomáliára szeretnék rávilágítani, amikor egy hatóság súlyos bírságot ró ki egy vállalkozásra, akiből úgy gondolja, hogy pénzt tud kiszipolyozni, majd az szépen bekerül az állami nagykalapba, miközben a károsultaknak egy fillér sem jut.

   De hogy ne csak fikázzak, felvázolok egy lehetséges megoldást. Bármilyen bírságot, amit kiszabnak egy vállalkozásra a vásárlók megtévesztése vagy megkárosítására, az kerüljön bele egy olyan alapba, ahonnan az esetleges károsultakat kárpótolni lehet. Nagyjából úgy képzelem el, ahogy az Artisjust működik a szerzői jog világában. Ők átalány formában szedik be a jogdíjakat a zenét sugárzó szórakozóhelyektől, majd azt szétosztják a szerzők között, akiket joggal illet ez a pénz.

Karantén napló, második hónap

Április 4

Fegyelmezetlenek vagyunk mi magyarok? Én biztosan. Legalábbis a fiam szerint, aki azt mondja, a „szabadidős célú gyaloglás céljából” nem kell felkeresni a környék népszerű kirándulóhelyeit, és kitenni magunkat a fertőzés veszélyének. És milyen igaza van, ezért most próbáltam egy olyan hegyet keresni a főváros környékén, ahol talán kevesebben vannak, mint a budaörsi szikláknál. Így esett a választásom Solymárra. Természetesen eszem ágában sem volt a Paprikás-patak mentén sétálni a Jegenye-völgyben, mert ott még hétköznap sem nagyon lehet mozdulni a kutyasétáltató és bicikliző helybéliektől. A megérzésem olyannyira helyes volt, hogy a faluba érve, egymásba értek a parkoló autók az út szélén, mintha búcsú lenne.

Ehelyett a Zsíros-hegy keleti nyúlványát fedeztük fel. Sajnos a kellemes tavaszi idő erre a területre is több látogatót vonzott a kelleténél, ezért hamar letértünk a zöld jelzésről, és kisebb csapásokon át közelítettük meg a környék talán legszebb kilátással bíró helyét egy elhagyatott kőbánya tetején.

Innen csak egy köpés a Solymári Ördög-lyuk, ami egy kiterjedt barlangrendszer egyik bejárata. A kaptatón tovább haladva elérünk egy fennsíkra, ahol kellemes meglepetésként egy „SZERETLEK” feliratba botlottunk. Természetesen próbáltam beadni a nejemnek, hogy ezt én készítettem neki korábban, de nincs az a naiva, aki ezt bevenné. Hacsak, előre nem tud róla egy ifjú Don Juan. Ezért most közszolgálatilag adok egy tippet kezdő udvarlóknak, ha le akarják venni a kiszemelt csajt a lábáról. Spontán kirándulásra kell invitálni a nőneműt azzal a dumával, hogy készültünk neki egy kis meglepetéssel. Ezután navigáljuk oda a 47.5911, 18.9031 koordinátához, (Google térkép is megteszi) ahol ez a kép fogadja majd.

Bízzunk benne, hogy azóta nem rombolta le valami tahó. A környéken romantikus tisztások valamelyikén kiterítjük a pokrócunkat és egy pikniket rendezünk a magunkkal hozott elemózsiából. Nincs az a leányzó, aki nem olvadna el ettől.

Innen pár száz méterre található a Kauzál István emlékmű. Egy rakás kőkupac, ami a hajdan volt zsíros-hegyi turistaház alapítójának állít emléket. Elsétáltunk a Nagykovácsi határában álló turistaház maradványaihoz is, ami elég siralmas látványt nyújtott ahhoz képest, hogy gyerekkoromban mennyire szerettem megérkezni ebbe az egykoron két éttermet és egy szállót magába foglaló komplexumba.

Április 5

Az emberek nem bírnak a seggükön ülni ilyen csodálatos kirándulóidőben, mint ami ma volt. Ha meg aztán még tiltják is, annál inkább ki kívánkozunk a szabadba. Még szerencse, hogy ez a „kijárási korlátozás” egy „nesze semmi, fogd meg jól” rendelkezés, ami arra jó, hogy lássuk, a vezetés nagyon aktív, és mindent megtesz értünk, valójában nem szeretné, ha a gazdaság ennél is jobban padlóra kerülne, ezért annyi kiskaput nyit, hogy csak az nem él vele, akire már tényleg sikerült ráhozni a vírusfrász magasabb fokozatát. Így aztán a Budakeszi határában álló óriás fenyőknél szinte majális hangulatot idéző volt az embertömeg. Na jó, ez költői túlzás volt, azonnal vissza is szívom, csak előbb felveszem a maszkot. Nem úgy, mint az a pártucat sétáló, futó és lovagló ember, aki ugyanezt a területet nézte ki a vasárnapi ebéd utáni időtöltésnek. Maszkot egyáltalán nem láttunk, annál inkább csoportokba verődő baráti társaságokat, ami már szerintem is túlzás.

Ökörapátit választottuk célpontnak, és aki azt hiszi, most viccelek, üsse be nyugodtan a Google térképén a falunevet és meglátja, hogy mindössze két kilométer választja el Budakeszitől. A Mária Út jelzésén haladva, hamar elértük a tévések által felépített díszlet települést, ahova sajnos nem lehet bejutni, mert sűrű bozótos veszi körül, és a két lehetséges bejáratot kapuval és biztonsági őrrel védik. Innen tovább haladva egy lovarda állta utunkat, ahol semmi jelét nem tapasztaltuk a vészhelyzetnek. Kislányok ügettek fényesre suvikszolt paripáik hátán, ahogy egy átlagos napsütötte hétvégén teszik ugyanezt. A visszaúton a domb déli oldalát választottuk, hátha ott majd nem találkozunk másokkal, de ez nem így történ, hiszen a jellegtelen erdőszéli csapásból tanösvényt varázsolt az önkormányzat. Bár a táblákon jelzett tornagyakorlatokat senki nem csinálja meg, azért a kitaposott úton mégis csak könnyebb a haladás.

A könnyű, négy kilométeres kör után, autóba ültünk, és ellátogattunk a törökbálinti Tópark épületkomplexumba, hogy személyesen is meggyőződjünk róla, hogy áll az építkezés. Ez az az ingatlan beruházás, ami az M1 és M0 autópálya találkozásánál, a budaörsi OBI-val szemben indult még 2007-ben. Aztán egy évtizednyi Csipkerózsika állom után újra lehetett látni mozgást a betontorzók környékén, és mára már közel a fele elkészült az ingatlanoknak sőt, ha lehet hinni az híreknek, akkor kétszáz luxuslakás már el is kelt.

Ehhez képest, meglehetősen szellemváros fílingje van a helynek, de lehet, hogy csak a lakók fegyelmezettebbek, mint máshol, és az ablakon keresztül bámulják, hogy horgásznak a pecások a Hosszúréti-víztározónál.

Összességében inkább jó tapasztalataimról tudok beszámolni. Meglepett, milyen igényesen alakították ki a környezetet. Térburkolóval kirakott parkolóhelyek, zöld fallal álcázott parkolóházak, és drága növényzettel beültetett parkosítás várja a látogatókat.  Csak így tovább!

Április 9,  Most akkor én migráns vagyok?

Embercsoportokat nagyon könnyű megosztani. Feketék - fehérek, muzulmánok - keresztények, Újpest - Fradi, Fidesz - mindenki más, és még sorolhatnám a példákat. Hogy csak a közelmúlt eseményeit vegyem alapul, politikai erők azon munkálkodtak, hogy a lakosság minél nagyobb részét a menekültek ellen fordítsa, vélt vagy valós félelmekre alapozva. A kampány sikeres volt, választást lehetett vele nyerni, így hát maradt az idegen szavak szótárából beemelt „migráns” szitokszó. Csakhogy a vándorlás (migráció) nemcsak faji, vagy vallási, esetleg a nincstelenség okán indulhat be, hanem, mint most, a vírustól való félelem esetén is.
A világ hazament. Esetleg egyesek olyan helyekre, ahol nagyobb biztonságban érzik magukat. Román és bolgár vendégmunkások tízezrei várakoznak a határátkelőknél, hogy lakóhelyükön bekkelhessék ki a vészhelyzetet. A tranzit országok lakói (tisztelet a kivételnek) azonnal az ellenséget látták a fertőzöttebb, nyugati országokból keletre migráló autós konvojok utasaiban. De nem kell ehhez külföldinek lenni sem. Ismerősöm úgy döntött, balatoni nyaralójuk csendes nyugalmát választják a nagyváros kihalt utcái helyett. Mi történt? Az ott lakó népek, rögtön elfelejtették, hogy az oda is adózó, és a községért legalább annyi áldozatot hozó nyaralótulajdonosnak is köszönhetik a falu szép, új rendelőjét, azonnal a vírushordozót látják benne és kígyót, békát kiabálnak rá.
Mai vezető hír, hogy a népszerű kirándulóhelyek polgármesterei lezárják a parkolókat, és különböző praktikákat eszelnek ki, hogy távol tartsák az „idegent” a falujuktól.
Komolyan mondom, félünk lemenni a nyaralónkba, nehogy a helyi barátaink szimpátiáját örökre elveszítsük, de lassan már az erdőben sétálni sem merek, nehogy egy felbőszített zebegényi lakos vasvillával támadjon rám. Hozzáteszem úgy, hogy a településre be sem tesszük a lábunkat.
Igazán nem szeretném mélyíteni a vidék kontra főváros ellentétet, de elgondolkoztam azon, mi lenne, ha megkérném azokat az agglomerációban lakó szerencséseket, akik most kitiltják a környékükről a szabadba vágyó embereket, hogy legyenek kedvesek nem betenni a lábukat Budapestre a következő hónapokban sem vásárlás, sem bármilyen célból, mert rettegek, hogy valami mutáns börzsönyi vírussal fertőznek meg minket?

Április 13

Rendben elteltek a húsvéti ünnepek. Az izomból aggódóknak jelentem, bezárkózva ünnepeltük Jézus halálától a feltámadásig tartó négy napos időszakot. Egy kivétellel, vasárnap elvittük a csokikat a család apró tagjainak Érdre, de csak felakasztottuk a kertkapura a csomagot, amit a nyuszi hozott, be sem köszöntünk. És ha már ott jártunk, tettünk egy öt kilométeres kört a fennsíkon az Erdő-hát-dűlőtől a Biai-erdőig. De hogy biztosan ne találkozzunk emberekkel, az út nagy részét a volt légvédelmi rakétabázis "Galecska" hívójelre hallgató, 11. Légvédelmi Dandár központja környékén tettük meg, óvakodva, nehogy seggbe lőjenek, mert állítólag van ott még valami őrizni való. Ha más nem is, a kiterjedt területen elfekvő levendulamező mindenképp. Még ugyan nem virágzik, de el tudom képzelni, hogy a közelben lakók szívesen járnak fel megdézsmálni az illatos növényt.

Április 26,   Érd-Ófalu és a Beliczay-sziget

Ma igazi kirándulóidő volt szikrázó napsütéssel, de húsz fok alatti hőmérséklettel. Már minden környékbeli turista útvonalat bejártunk, ezért egy kicsit távolabb merészkedtünk lakóhelyünktől, és Érd Dunához közel eső végében tettük le az autót. A mai Ófalut, amit még a XVIII. századig Hamzsabégnek is hívtak, az M6 autópálya választja el a várostól, és egy teljesen külön egységet képez. Nem mondanám, hogy hangulatos, sokkal inkább lepattant környezetben találhatjuk az ország három minaretjének egyikét, a legkisebbet. Kádárházak szegélyezte Mecset utca közepén magasodik a 23 méteres torony, amit az emléktábla szellemesen úgy aposztrofál, hogy zömökségével tűnik ki a hasonló alkotások közül. Békeidőben 200 forintért akár fel is mászhattunk volna, most azonban egy hirdetmény jelezte, hogy a járvány miatt ez a létesítmény sem látogatható.

A lakott területet egy védgát választja el a Duna árterétől. Ezt a területet ma Beliczay-szigetnek hívják utolsó tulajdonosa után. Beliczay Béla pesti mézeskalácsos és viaszöntő mágnás építette a már akkor sem szigetként funkcionáló, közel egy négyzetkilométeres erdő bejáratához a Beliczay-házat. Az azóta több átalakításon átesett épület hiába áll helyi védelem alatt, egy igen ronda házról beszélünk, ami ma önkormányzati tulajdon, és fontolgatják a bontását.
Innen indítottuk a négy kilométeres körsétánkat. Az erdő nagy része telepített nyárfa, amit egykoron a gyufagyári igények kielégítésére ültettek, a vízparthoz közeli részeken viszont az évezredek óta itt élő őshonos tölgy és fűzfa is megtalálható. Látszik, hogy az önkormányzat áldozott a területre, pihenőpadok és egy tanösvény gazdagítja az erdőt átszelő utakat.

Már-már azt hittük, teljesen egyedül vagyunk a terepen, de a Duna partra érve előkerültek a kijárási korlátozást nehezen tűrő kollégák. Kutyát sétáltató családok, bringások, pecások és egy félreeső, bokros területet keresgélő fiatal pár emelte a fertőzés esélyeit. Halált megvető bátorsággal haladtunk el mellettük, mígnem az egykori téglagyár kikötőjében találtuk magunkat, amit mára a motorcsónakosok és evezősök vettek birtokba. Ez persze ma nem látszott rajta, mindössze két elhagyatott horgászcsónak árválkodott a parton. Az egykori kikötőről mostanra csak néhány épületmaradvány tanúskodik, melynek némelyikét úgy benőtte a növényzet, hogy nevezhetnénk akár az érdi Angkorvatnak is.
A Kakukk-hegy lábánál visszafordultuk az autónk irányába, de előtte még tettünk egy kitérőt, hogy megnézzük a Szent Mihály arkangyalról elnevezett templomot. Sajnos zárva volt, csak a templomkertben lévő apáca szobor kínálkozott fotótémának. Rákerestem, ki volt ez a fiatalon meghalt nővér, akinek sírhelyét díszíti a bronzszobor, és nem igazán találtam a rövid hitélete alatt kiemelkedő teljesítményt. Ennek ellenére Bogner Mária Margit a lengyel érdekeltségű Vizitációs rend támogatásával ma már a boldoggá avatását várja.
Következő alkalommal az innen induló rómaiak által épített hadiúton fogunk felmenni a Kakukk-hegy platójára, amin egy bronzkori földvár maradványain kívül a Százhalombattai Régészeti Parkot is meglátogathatjuk.

A víruscirkusz első napjairól itt olvashatsz személyes élményeket.