2019. március 4., hétfő

Sajt, tulipán és fapapucs

Ha nem lenne elég a holland jelképekből, akkor vegyük ide még a biciklit is! Annál is inkább, mert erre az útra elvittünk magunkkal a ritkán használt kétkerekű járgányainkat. Amszterdamban élj úgy, mint az amszterdamiak, ahogy az ismert dakota közmondás tartja.
Na de ne szaladjunk ennyire előre, mert még oda is kell érni valahogy!

1. nap: Mosel-völgy romantikus várai

Este már mindent bekészítettünk a furgonba, a bringák lekötözve gumipókkal, a bőröndök kitámasztva pótkerékkel, úgyhogy a kora reggeli órákban már száguldoztunk is (110 km/h) az M1-esen mai úti célunk, a németországi Rheinland-Pfalz tartomány felé. 


Az első hely, amit feltétlenül útba akartunk ejteni az Eltz vára, ami az egyetlen ilyen létesítmény a régióban, amit soha meg nem hódítottak és el nem pusztítottak. Ez lehet, hogy azért van, mert az erődítményt úgy eldugták a hegyek között, hogy csak úgy odatévedni még véletlenül se lehessen. Szemmel láthatóan nem az volt a cél, hogy innen tartsák szem előtt a környéket, mert fura mód alacsonyabban van az építmény, mint a környék lankái. Ez védelmi szempontból nem lehet túl praktikus, mert bármivel be lehet lőni a falakon belülre, de gondolom abban bízhattak, hogy ide sem talál majd az ellenség. Illetve hát, a XII. századi Európában, még nem ismerték az ágyúkat, csak Kínában. Annak az esélye, hogy a Szung-dinasztia eltaláljon ide, vajmi kevés volt. Márpedig I. Frigyes német-római császár valamikor 1100 környékén építtethette, hogy aztán az Eltz család nyolc évszázadon át bővítse és csinosítsa.


Innen egy köpésnyire van Reichsburg vára. Érdemes azt is megnézni, annál is inkább, mert a folyóparti Cochem városka is hangulatos. Ez a vár is a XII. században épült, de nem volt olyan szerencséje, mint a hegyek között megbúvó szomszédnak. 1689-ben francia seregek földig rombolták. Amit most látunk, az 1877-re készült el és ma egyike a leglátogatottabb német váraknak.
Mertloch nevű faluban szereztünk szállást a Vogt család vendégszobájában, amire azért esett a választás, mert útba esett és olcsó volt, de olyan klassz kis apartmant kaptunk, hogy akár még lakásnak is elfogadnám. Ha hozzáadom a hűtőben felejtett tonik ízesítőnk (Beefeater) értékét, még úgy is megérte.

2. nap: Kölni dóm és Maastricht

Ma már Hollandiában alszunk, de itt van ez a Kölni Dóm az út mentén, csak beugrunk már egy pillantásra. Jelentem még mindig jó nagy. A katedrálisról szóló leírásokat a templom egyik padján olvastuk fel, és már haladtunk is tovább fő úti célunk felé, annál is inkább, mert a közelben lévő fizetős parkoló csak kicsit volt drágább, mintha meg akartam volna venni ugyanazt a földterületet.


A jó öreg Maastricht! Mindenki hallott a határ menti holland városkáról, de pontosan mi is volt itt? Hogy mi is az a maastrichti szerződés, arra már kevesebben emlékeznek. Gyakorlatilag itt született meg az Európai Unió 1992. február 7-én, és itt foglalták írásba a közös valuta bevezetésének lépéseit.
Amúgy Maastricht belvárosa egy tipikus holland városka sok virággal, tisztasággal és mindenfelé kerekező hollandusokkal. Egy városszéli parkolóban hagytuk az autót, és mi is bringára pattantunk.
A Wilhelmina Singelen át jutottunk el a Vilma királynő nevét őrző hídhoz, ahonnan csodálatos a rálátás a Maas folyó felett ívelő ősi hétlyukú kőhídra, a Szent Szervác-hídra (XIII.sz.). Az óváros legfőbb látnivalói a középkori várfal és templomok. Néhányba be is mentünk, köztük a Vrijthof téren álló ikertemplomok egyikébe. Ahogy beléptünk, nejem rögtön a szenteltvizes tálat kereste, hogy keresztet vethessen, amikor a kegytárgyárus megértő, vagy lesajnáló mosollyal (nem tudtam eldönteni) jelezte, hogy azt a szomszéd műintézményben keressük, ez bizony itt evangélikus templom. Vicces, hogy a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt templomban nem divat a szenteltvíz. Ezeknek a protestáns templomoknak nagy hibájuk, hogy ha egyben voltál, szinte mindegyiket láttad. A festmények és szobrok hiánya miatt, maximum az építési stílusban gyönyörködhetünk, ami elég unalmas, ha már több száz ilyen helyen járt az ember. Kétségtelen előnyük viszont a praktikusság. És most nemcsak arra gondolok, hogy többségükben WC is van a hívőknek, hanem némelyik komoly képzőművészeti kiállításnak is helyet ad az épület hátsó traktusában. Itt még könyveket is árultak, amit már egy kicsit aggályosnak tartok. (Máté evangéliuma 21. fejezet, 12.)
Kerékpárral felfedezni a várost nagyon cool. Főleg itt, ahol minden téren találunk biciklitartót, ahova lelakatolhatjuk a paripánkat. Ahogyan ezt tettük a Markt téren is, amit nyugodtan nevezhetünk a város szívének. A reggeli piacnak már csak a nyomait láthattuk ezen a napsütötte, de hűvös délután, így a tér közepén álló barokk városházáról remek fotókat lehetett lőni.


Elég volt mára a templomokból, irány a szeles alföld! Egészen pontosan a Kinderdijk malomrendszer, mert ha autentikus holland szélmalmokat akarsz látni nagy mennyiségben, ennél jobb helyet nem is találhatsz. Az UNESCO világörökségként nyilvántartott malmokat itt nem annyira terményőrlésre használták, sokkal inkább vízszivattyúzásra. Ugyanis a mélyebben fekvő területeken rendszeresek voltak a belvizek, amelyeket a szél erejével szivattyúztak ki egy közös csatornába. Ma persze ezt már elektromos szivattyúk végzik, így a szélmalmokat inkább csak hétvégi házként használja néhány kiváltságos, bár azt mondják, a legtöbbjük működőképes.

3. nap: Delft, Leiden és Keukenhof

Delft a fajansz fővárosa, ezt mindenki tudja, aki giccses szobrocskákat tart a vitrin polcain, alájuk fektetve egy saját maga horgolt terítőcskét, nehogy megsértse a politúrt. Tehát a nagyi.
A városban a XVII. században lendült fel a porcelán ipar. Olyannyira jól másolták a kínai mütyüröket, hogy még a Holland Kelet-Indiai Társaság hajói a delfti kikötőt használták egy idő után. Nem mellesleg itt ölték meg Orániai Vilmost, a Hallgatag Herceget, akit mindmáig a németalföldi területek függetlenségéért harcoló hadvezérként tartanak számon. Tiszteletét mi sem jellemzi jobban, hogy a holland válogatott sportolók mellén mai napig ott feszít a narancsszínű mez. (oranje = narancs)


Delft belvárosa egy-két óra alatt is végigjárható. a csatornák környéke, és az óváros úgy hat, mintha a régi holland építészet szabadtéri múzeumában járnánk. A piactér, a Markt a város központja, amely jókora kiterjedésű, ezért is tudja befogadni minden év augusztusában a holland hadsereg parádézó egységeit a Taptoe elnevezésű ünnepség keretében. Ekkor harangjátékot is hallgathatunk a téren.


Hága szomszédságában, az Amszterdam felé vezető autópálya mentén található az 1575-ben alapított egyeteméről híres Leiden. Az egyetem egy érdekes választás során jött létre: Hallgatag Vilmos választást hagyott a leideni városvezetőknek: adómentességet akarnak-e vagy egyetemet? A városatyák bölcsek voltak: az adómentességet egy új uralkodó visszavonhatja, de egy már megalapított egyetem megmarad. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a ma is működő Leideni Egyetem. Itt született Rembrandt is, de mi főleg a város kanyargós utcáira és csatornáira voltunk kíváncsiak, mintegy felkészülve az amszterdami látványra. A város leghíresebb temploma a Pieterskerk, amely a XV. század első felében épült gótikus stílusban. Ez a templom is, mint annyi más holland templom, tele van sírokkal. Az egyik leghíresebb egy bizonyos Coccejus, egy három évszázaddal ezelőtti teológia professzor sírja. A sír azért nevezetes, mert a leideni egyetem vezetői 1940 őszén úgy döntöttek, hogy ide rejtik a rektori, dékáni láncokat és pecséteket. Bár ezek nélkül nem avathattak doktorokat a hitleri megszállás éveiben, de ugyanakkor megakadályozták, hogy a kollaboráns fiatalok doktorátushoz jussanak. Furcsa, hogy láttuk Johannes Vermeer sírját is, pedig a Wikipédia szerint a híres festő Delftben van eltemetve.


Rembrandt szülőháza ma már nincs meg, csupán egy emléktáblát találtunk a Weddesteeg egyik házán, melynek helyén állt a híres festő szülőháza. Visszabicikliztünk az autónkhoz, mert az idő vészesen fogyott és még hátra volt utunk legnagyobb durranása.


Keukenhof virágkert Amszterdamtól délnyugatra található, és az ország hagymás virágtermelésének központja. 1949 óta minden évben a helyi virághagyma-termelők elhozzák ide legszebb portékájukat és közszemlére teszik. Minden egyes tavasszal virágok milliói díszlenek itt, 80 hektáron nyílnak a tulipánok, nárciszok és jácintok a turisták nagy örömére. A kert mindössze 2 hónapon át tart nyitva, elvirágzás után kiássák a 7 millió hagymát, aminek a fele tulipán. A területen található több elkülönülő kert, egyikben például nagyon ritka virágok kapnak helyet.


Ide nem engednek be kerékpárral, de már az idevezető út mentén elaléltunk a hatalmas virágmezők láttán. Nem is értem igazán, ez mire jó? Milliónyi tulipán és jácint kinyílva. Ezt már eladni nem lehet. Akkor meg miért? Pusztán csak a látvány kedvéért beleölni több ezer eurót, melózni vele, nem hiszem, hogy bárkinek megérné. Pedig így van, elképesztően nagy parcellákat borítanak be az elvirágzott színes növények.


Az arborétum bejáratánál még délután is tömegek várakoztak a világ minden tájáról. Engem például leszólított egy nő, hogy nem venném-e át a jegyét, mert a barátnője nem tudott eljönni. Amikor szóba elegyedtem vele kiderült, hogy brazil volt a lelkem. Akkor még furcsálltam egy kicsit, hogy pár szál virágért idesereglenek embertömegek messzi földrészekről, de ahogy beértünk mindent megértettem. Nem igazán lehet szavakba ölteni a látványt inkább csatoltam egy-két fotót, ami mondanom sem kell, hogy nem igazán tükrözi a hely valódi hangulatát. A rengeteg látogató ellenére áradt a nyugalom a parkban. Az ember egyik ámulatból esik a másikba, míg eljutunk egy pavilonig, ahol virágkötészeti műremekek mellett képet kaphatunk a tulipán nemesítés rejtelmeiről. Természetesen minden eladó, de a legnagyobb sikere a csomagolt tulipán és amarillisz hagymáknak volt. Nálam mondjuk a favorit a heringes szendvics, amit az egyik kioszkban vettem potom pénzért, az íze viszont annál finomabb volt.

4. nap: Amszterdam

Amszterdam baromi drága, nem találni normális szállást száz euró alatt. Végül a várostól 20 kilométerre lévő Overveen település fogadójában szálltunk meg, ami inkább volt étterem, mint panzió, de szerencsére estére elcsendesedtek a népek, így a tetőtéri szobánk jó választásnak bizonyult. Nem akartam a sportot túlzásba vinni, ezért a főváros széléig autóval mentünk és csak ott kaptuk elő a bringákat. A P+R Sloterdijk nevű helyen hagytuk a verdát, abban a tudatban, hogy aki 9 óra előtt odaér, annak ingyenes a parkoló, utána már fizetni kell minden egyes óráért. Ki érti? Nekem is furcsa ez a rendszer, de nem az ujjamból szoptam, ez volt fenn a honlapjukon, merthogy olyanja is van ennek a vasútállomásnál lévő parkolóhelynek. A helyzet az, hogy ez egy baromság. Délután úgy lehúztak rólunk 12 eurót, mint a sicc, pedig sikerült odaérni a megadott időpont előtt, sőt még egy helyet is találtunk nagy nehezen. Persze egy teremtett lélek nem volt, akinél reklamálhattam volna, csak automaták, akik addig ki nem engednek, míg nem csengeted ki a díjat. Ezt persze még reggel nem tudtuk, úgyhogy boldogan kerekeztünk a város irányába a 2x2 sávos (!) bicikliúton.


Azt hittem Hollandiában könnyű lesz a bicajozás, mert minden vízszintes, de nem számoltam a szembe széllel. Az pedig alattomos dolog, még ilyen alacsony sebességtartományban is. Amikor motort vezetek szoktam mondani, hogy 80 alatt a motorozás szórakozás, fölötte munka. (Pedig ott nem én hajtok, csak kapaszkodnom kell a kormányba.) Ugyanez a határ kerékpárral 20 km/h, de ha így fúj a szél, mint ezen a napon, akkor már abban a pillanatban elvesztette szórakozás jellegét, amikor felülök a nyeregbe. Az az egy vigaszom maradt, hogy visszafelé, amikor már jóval fáradtabb leszek, remélhetőleg ugyanekkora hátszél fog segíteni a haladásban. (Nem így történt.)
Elképesztőek ezek a holland fiatalok. Úgy bámulja a telefonját tekerés közben, mint itthon a buszmegállóban állók. De nem ez bosszantott legjobban, hanem a sok robogós, akik mind a kerékpárúton haladnak, és mondanom sem kell, hogy bőven a megengedett 40 km/h fölött. Egyáltalán, mi a fenét keres egy robogós a bicikliúton? Megnéztem mit ír a KRESZ, és legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, nemcsak Hollandiában, de még nálunk is szabályos. Eközben meg más országokban egy segway, (ami húsznál többel nem tud menni) nemhogy a bicikliútról, de komplett városokból ki van tiltva. Röhej.


Nem sokat teketóriáztunk, egyből a centrumba tekertünk. Amszterdam főterén, a Dam-on éppen egy ideiglenes vidámpark volt felállítva. Az én hitvesem pedig sóvárgó szemmel nézett arra a gigantikus pörgettyűre, aminek még a látványától is hányingerem lesz, nemhogy felüljek rá. Ő viszont széles vigyorral az arcán kötötte be magát az ülésbe. Azt nem mondom, hogy leszálláskor is őszinte volt a mosolya, de legalább nem dobta ki a taccsot.
A nagy ijedtségre, és hogy kipihenjük a bringázás fáradalmait, lehuppantunk egy vízibusz ülésére, hogy a csatornák felől vegyük szemügyre a várost. Ekkor vettem észre, hogy a pályaudvar mellett többszintes parkolóházat építettek a tömegesen ingázó bicikliseknek. Durva! A hajóút a város nyugodt és érdekes oldalát mutatja meg nekünk mintegy 30 percben. Visszamentünk a biciklikért és meglepetten láttuk, hogy a kosárkában hagyott félliteres ásványvíznek nyoma veszett. No, hát ilyen is van. Biztos egy turista. Vagy egy migráns. Igen, ez csakis migráns lehetett.


Következő célpont a Piros Lámpás Negyed, Amszterdam talán leglátogatottabb turista célpontja. Mondanom sem kell, hogy nem délelőtt van itt a fő műsoridő, de azért egy két lány már 11-kor kellette magát a kirakatban. Jól lecserélődött a felhozatal, mióta utoljára itt jártam. A lányok többsége ma már kelet-európai, köztük magyarok is. Itt a prostitúció legális, még adóznak is utána. Amúgy a környék abszolút belváros, ha csak az épületeket nézzük, akkor is érdekes. Azért ha valaki ennél többet szeretne, sötétedés után jöjjön ide!
Leidseplein Amszterdam éjszakai életének egyik vibráló központja. Az városból ide vezető utcán, a Leidsestraat-on érdemes szétnézni, ha az ember vásárolgatni szeretne. A téren rengeteg étterem, pub, coffeeshop, mozi és színház található. Gyakran találkozhatunk itt utcai zenészekkel, mutatványosokkal, tűznyelőkkel és egyéb előadóművészekkel. A helyiek is előszeretettel látogatják e környéket, bár szerintem tipikus turistaközpont.
Muszáj leírnom, hogy pár évvel ezelőtt mit láttam itt, még ha egyeseket meg is botránkoztatok. Az egyik padon egy anyaszült meztelen, hatvanas úr ült és recskázott. Ez már önmagába véve is szürreális, de az emberek közönye még inkább meglepő volt. Jóformán oda se hederített senki, sőt még csak nem is nagyon súgtak össze a párok. Nem időztünk ott, pedig kíváncsi lettem volna, mikor ér oda egy rendőr, vagy valaki, aki illemórát tart a bácsinak, hogy nem hokizunk zsúfolt a tereken, bármennyire is eredeti ez a performance.
Az egykori XIX. századi vajpiac, mely ma a Rembrandt tér -a Leidseplein párja- bárok, hotelek, éttermek láncolatává nőtte ki magát, ebből adódóan mágnesként vonzza a turistákat. A tér közepén egy kicsi, de annál kellemesebb park van, ahol lepihenhet az ember vagy a megcsodálhatja Rembrandt szobrát.


Vondelpark az egyik zöld pont a városban, Amszterdam déli részén helyezkedik el, 5 percnyi sétára a Leidsepleintől, 10 percre a Rijks-, és a Van Gogh múzeumtól. Itt elfogyasztottuk szendvicseinket és már tekertünk is tovább.
Európa egyik leghíresebb és legforgalmasabb szabadtéri piaca az Albert Cuyp. Évente látogatók ezreit vonzza, főleg szombatonként. Több mint 300 stand található itt. A friss zöldségektől kezdve a ruhákon át a legelképesztőbb dolgokig mindent megtalálható itt. Az egyik hentes pultban még Gyulai kolbász és Pick szalámi is fellelhető. Sok ínyencségre akadhatunk, ehetünk heringet, igazi holland sajtokat, zöldségeket, gyümölcsöket. Emellett Amszterdam egyik legolcsóbb piacai közé tartozik. Vasárnap szünnap, minden egyéb más napokon délután 17 óráig tart nyitva. Ha élelmiszert akarunk venni, akkor érdemes zárás előtt kb. fél órával érkezni, mert ilyenkor sokkal olcsóbban tudunk az egyes árukhoz hozzájutni.


Másik híres piac a Waterloo téri (Waterlooplein markt) kifejezetten a turistáknak szól, sok használt holmi, bőrkabát szuvenír, könyv, lemez, lakberendezési tárgy található. Ez a piac sokkal kisebb, mint az Albert Cuyp piac, előnye viszont, hogy a belvárosban van. Áraiban nagyon változó, de lehet alkudni. Vasárnap zárva van, a hét többi napján 17 óráig tart nyitva.
Korábbi amszterdami látogatásaim alkalmával kimaradt a Rembrandt Ház, ezért ide feltétlenül be akartam menni. A híres festő 1639 és 1659 között lakott itt. A Jodenbreestraat 4 szám alatt található, egy utcányira a Waterloo téri piactól. Ma múzeumként üzemel, mely a festő életét mutatja be. A szobák berendezettek, és a tetőtérben néhány festmény is található. Érdekesen oldották meg a nagy látogató forgalmat. Megvették a szomszéd házat is, ahol a jegypénztárt, ruhatárat és mellékhelyiségeket helyezték el, majd innen jutunk át Rembrandt birodalmába, ahol a földszintről indulva szűk csigalépcsőn, egy irányban haladhatunk felfelé, majd a legfelső szinten visszavezetnek a szomszéd épületbe, ahol akár lifttel is visszatérhetünk a kijárathoz. Ötletes.
Ha azt várod, mikor ültünk be egy coffee shopba egy jó kis jointra, el kell, hogy szomorítsalak, mert ezt a földi örömöt idén kihagytuk. Hacsak nem számít annak a cannabis-os sajt, de erről majd holnap.

5. nap: Alkmaar, Giethoorn

Amszterdamtól 50 kilométerre, északra található a holland sajtok egyik, ha nem a legnagyobb fellegvára Alkmaar. Itt tulipánillat helyet sajtszag terjeng a levegőben, de pont ez az, ami miatt temérdek turista látogat el a városba. Úgy időzítettük a látogatást, hogy pénteken érkezzünk Alkmaarba, mert ilyenkor rendezik a világhírű sajtvásárt, ami igazi kuriózum.


Kedves hangulatú, régi időkre emlékeztető ceremónia, ahol több száz éves mázsán mérlegelik a malomkerék nagyságú sajttömböket. A sajthordók (kaasdrager) XVII. századi viseletben cipelik az árut egy hordágy-szerű meggörbített tálcán, aminek több száz kilós súlyát a vállukon átvetett gurtnival emelnek fel. Mindez a város közepén álló Mázsaház téren zajlik elég nagy területen. A kíváncsiskodókat egy kordon tartja távol a sajthegyektől, de a tér szélén lévő asztaloknál meg is vásárolhatjuk a sajtkülönlegességeket. Itt sikerült szert tennünk egy füves sajtra, ami a csomagolása szerint 3 gramm cannabist tartalmaz. Igaz, nem egyszerre küldtük be a húsz dekás gurigát, de az biztos, hogy semmilyen hatást nem váltott ki. Az egész buli játékossága ellenére nagyon is komoly. A kereskedők autói és hajói ott sorakoznak a környéken, és ha megköttetett az üzlet, már viszik is sajtokat az üzleteikbe.


A vásártér (Kaasmarkt) közelében a Mient téren XVII. századi patríciusházak állnak, és itt van a halárusok csarnoka is, amely a spanyol felszabadulás utáni években épült. Sokkal öregebb viszont a „Golyós-ház”,  (Het huis met de Kogel), amelyet 1480 körül építettek. A nevét onnan kapta, hogy a spanyolok egyik ágyúgolyója ide csapott be, amit ma is látni a ház homlokzatán.


Európa egyik leghosszabb gátján, az Afsluitdijk-en haladtunk tovább. (Aki ezt elsőre helyesen ejti ki, külön ajándékot kap.) Életemben először láttam árapály erőművet. Lenyűgöző, hogy miket nem találnak ki élelmes mérnökök. Az 1933-ban épült gáton lévő autópálya szakasz még arról nevezetes, hogy itt lehet egyedül 130-cal menni az országban, mert a többi autópályán 120 a limit. Ennél többet nem is érdemes beszélni róla.


Annál inkább a közelben lévő kis faluról, Giethoorn-ról. Ez tényleg egy gyöngyszem. Ilyenkor tavasszal pedig egészen élhető, már ami látogatók számát illeti. A bájos falu, mely 1230 körül jött létre, mára már nemzetközileg ismert turisztikai célpontnak számít. Giethoorn házait csak gyalog fahidakon vagy vízen csónakokkal lehet megközelíteni, ezért holland Velencének is nevezik. Megközelítőleg 7 és fél km csatorna folyik át a falun, ezeken keresztül 50 kis fahíd ível át. A csatornák többsége 1 méter mély. A forgalom legnagyobb része a vízen bonyolódik az úgynevezett “suttogó-hajókon”, azért suttogó mert elektromos motorral működnek és így nem zavarják a csendet és nyugalmat ebben a festői faluban. Mi is kibéreltünk egy ilyen ladikot és bejártuk vele a környéket. Úgy gondolom, ezek a házak inkább nyaralók, mint lakóházak, de hétvége lévén még ilyen hűvösben is megteltek élettel.
Hangulatos hely, egy fél napot érdemes rászánni.

6. nap: Český Krumlov

A 15 ezer lakosú kisváros, mely több mint 500 éves építészeti emlékekkel büszkélkedhet, 1992-ben nyilvánította az UNESCO a kulturális világörökség részévé. A Cseh-erdő déli részén, a Moldva két kanyarulatában fekszik, az egyik az óvárost öleli át, a másik a várhegyet. Na és pont útba esik, ha Hollandiából jössz hazafelé, ezért választottuk pihenőpontnak a várral szemben lévő domboldalon egy családi panziót.


A hegyen található Csehország legnagyobb vára, de a várkörnyéki óváros is egy gyöngyszem. A macskaköves utcák és a szépen felújított régi házak, zegzugos sikátorok, átjárók, apró terek szökőkutakkal középkori hangulatot árasztanak. Egymásba érnek a jó kis cseh kocsmák és a szuvenír árusok, akik többnyire kézműves termékeket árulnak.


A szinte városnyi erődítményben több várudvar és háromszáz-egynéhány szoba van (ahol nem engednek fotózni). Elég béna rendszer, hogy nem lehet egy jeggyel bejárni az egészet. A komplexum több szekcióra van osztva és csak vezetett túrán lehet megtekinteni a termeket. Ha mindent látni szeretnél, többféle jegyet is meg kell venni, és logisztikázni, hogy ne legyen sok holtidő, de le se késs a következő tárlatvezetésről, mert hogy angol vagy német nyelven ritkábban indul csoport. Angol nyelvű túra ezen a napon csak egyszer, 10:45-kor indult, 250,- CZK/fő, és kb. egy órás, de mondom, ez nem visz el mindenhova, csak a reneszánsz helységekbe, az arany hintóhoz, és a „Maskara” álarcos terembe. Él a városban több idegenvezető is, akik vállalnak magyar nyelvű kíséretet, de elég drágán ahhoz, hogy kettőnknek megérje igénybe venni a szolgáltatásukat.


A várdombot kettészelő mély szakadékon különleges, többemeletes híd ível át, a várárokban évszázadok óta medvék laknak. (Állítólag…)
Krumlovnak semmivel össze nem hasonlítható hangulatot ad, a vár és a házak közt kanyargó Moldva folyó. Egymás után, megállás nélkül érkeznek a kajakban, kenuban, gumicsókban ülő sportolók, turisták és helyi fiatalok.
Jó, hogy szakítottunk egy teljes napot erre a helyre, mert bőven volt mit nézni. Innen az út hazáig 440 km, laza öt óra Ausztrián át.

1 megjegyzés:

  1. Közben érkezett megfejtés a földeken elvirágzó, több hektárnyi tulipánról: Ezeket a hagymájuk miatt termesztik, nem vágott virágként óhajtják eladni.
    (Na csak, ha valaki emiatt nem tudott volna aludni.)

    VálaszTörlés