Másfél évvel ezelőtt jártunk utoljára Sanghajban, akkor kiírtam magamból mindent, amit akartam Kínáról, így most ez a beszámoló meglehetősen rövid lesz.
Kicsit kiakadtam az MSC túraszervezőkre, mert nem arra a kirándulásra kaptunk jegyet, mint amire foglaltam, hanem önkényesen átraktak egy másik buszra, ami ugyanabba a templomba és kertbe vitt, ahol már jártunk 2014 őszén. És még csak nem is reklamálhatok (azért fogok…), mert ez egy ajándéktúra volt.
Idegállapotom csak fokozódott, amikor megérkeztünk az első helyszínre, és hosszú percekig be sem tudtunk menni a Jade Buddha templomba, akkora volt a tömeg. Visszaolvastam a korábbi blogbejegyzésemet, ahol a sok ember miatt nyafogtam, na hát most visszasírtam azt a szürke, őszi hétköznapot. Ezen a napsütötte, vasárnapi délelőttön, amikor még a helyi turistáknak is kedve szottyanhat egy kis templomlátogatásra, három óriáshajó kötött ki a Shanghai Wusongkou nemzetközi terminálon, hogy utasokat okádva, egyszerre árassza el a város legfőbb kulturális látványosságát. Csak a táblájukat lóbáló idegenvezetőből több volt, mint hívő a Villányi úti templomban főmisén. Én még ilyet nem pipáltam: egymás sarkában topogtak az emberek egyik szentélyből a másikba, és még az udvarokon sem volt annyi hely, hogy ne kelljen lökdösődni, ha tovább szeretnénk haladni. Pánikszerűen hagytam volna el a helyszínt, de a gájdunk nem volt hajlandó megmondani a találkozási helyet és időpontot, csak miután végig hallgattuk a mondókáját, (amit estére már mindenki elfelejt).
Ha ezt lehet még fokozni, akkor rátettek egy lapáttal az Örömök Kertjében. Ez a városi kőpark már ősszel sem tetszett. Nem is értem, miért hívják kertnek, amikor épületek és hatalmas sziklák teszik ki a zömét. A növényzettel borított terület jó, ha eléri az öt százalékát. Azt meg végkép nem értem, mi köze az örömökhöz. Hacsak nem egy mazochista adta neki a nevet, akinek fétise, hogy tíz ember toporogjon egy négyzetméteren. Azt hiszem, terápiára lesz szükségem, hogy ezt a délelőttöt feldolgozzam.
Egy óra körül értünk vissza a bázisra. Megebédeltünk a hajó 13. emeletén, ami felért egy relaxációval. Éppen lazítani készültünk a kabinunkban, amikor eszeveszett kiáltozásra és barátságtalanul dübörgő hajómotor zajára figyeltünk fel. Kiléptünk az erkélyre, hogy szemtanúi lehessünk, amint egy maláj kalózhajó megcsákjázza a Magnificát, de egészen más történt. Egy tankolóhajó igyekezett mellénk állni, hogy üzemanyaggal töltse fel a tengerjárónkat. Idegbeteg kapitány fejhangon ordibált a legénységgel, mert úgy nézett ki, nekicsapódnak a mi hajónknak. Nem csak úgy nézett ki, végül egy jó mély árkot martak az úszó szállodánk oldalára a bárkájuk sarkával, mert egy rögzítőkötelet elfelejtettek kioldani. Miután lekapartak több kiló festéket, a bénázásnak az egyik matróz vetett véget, aki elfűrészelte a vastag kötelet. A kárt milliókban lehet mérni. Hogy aztán az MSC-nek sikerül-e behajtania, erősen kétséges, mert a tanker-dzsunka eltűnt a ködben, nem hagyott hátra betétlapot.
Este még bemenünk a belvárosba egy kis folyami hajókázásra, hogy fotókat készítsünk a kivilágított Sanghajról, mert amikor utoljára itt jártunk a toronyházak tetejei eltűntek a felhők között, most viszont teljesen tiszta az idő. Nem vót ócó, de megérte. Zárásnak beillesztek egy videót a látványról, ami megbizseregtette az utazói vénánkat.
Videó később
Fotók később
◄Előző kikötő: Nagaszaki Következő kikötő: Sanghaj ►
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése