2020. július 6., hétfő

Most akkor milyen rendszer van idehaza (a lakáspiacon)?

Miután nincs lakásom kereskedelmi céllal kiadva, és nem használom az Airbnb oldalt, ezért joggal érezhetem magam függetlennek a témában, úgyhogy fogadatlan prókátorként a védelmükre kelek. Teszem ezt azért, mert nagy barátja vagyok a piacgazdaságnak. Magaménak vallom Reagan elnök azon mondását, hogy „az a jó állam, ami minél kevesebbet avatkozik bele a gazdasági folyamatokba”.
Vegyük csak előzetes rossz példának a személyszállítás problematikáját! 1982-ben, az akkori rendszer, engedélyezte a magántaxik működését. A tevékenység alig volt szabályozva, boldog boldogtalan vágott bele a jövedelemszerzés eme módjára. Mi történt? Egy kis idő után telített lett a piac, és megkezdődött az áresés, ami jó nekünk, nem igaz? Lehet, hogy néhány taxisnak már nem volt elég a lecsökkent jövedelme, de azok a piac rendje és módja szerint, visszaadták az ipart, és más vállalkozásba kezdtek. Csakhogy az állam úgy gondolta, neki feltétlenül be kell avatkoznia. Kötelező spéci rendszám, sárga fólia, reptéri protekció, NAV-hoz becsengető taxióra, stb. A következmény: egekbe szökő árak. Erre a piac szabályai szerint megjelent az olcsóbb alternatíva, az Über. Mi történt nálunk? A taxisok, ahelyett, hogy váltanának, rinyálni kezdenek, mire az állam a beavatkozás legegyszerűbb módját választja: Tiltsuk be! Kérdem én: mire fel? Állítólag piacgazdaság van idehaza, vagy nem?


Nagyjából ugyanez történik most a lakáskiadással. Ez sem új dolog a piacon, annak idején ezt úgy hívták: fizető vendéglátás. Annyi változás történt csupán, hogy most egy (vagy több) internetes oldal megkönnyíti szolgáltatónak és vendégnek, hogy egymásra találjanak. Remek dolog nem igaz? Kinek lehet ebből hátránya? Csakis a verseny- és a piacgazdaság ellenfeleinek. Most, hogy a járvány miatt üresek a szállodák, hirtelen rengeteg idejük lett lobbizni (rinyálni), hogy így meg úgy sérül a versenysemlegesség. Ugyan már! Belegondoltunk már az érvelésük jogosságába? Mert én igen. A legfőbb szívfájdalmuk, hogy nekik sokkal több szabályt kell betartaniuk, mint a magánlakások tulajdonosainak, ami többletköltséget jelent. Lehet, hogy a speciális tűzvédelmi szabályok komoly kiadással járnak, de nekem ne mondja senki, hogy ezzel együtt egy szállodai szoba „előállításának” fajlagos költsége magasabb lenne, mint egy lakásé, ahova konyhabútort vesz a tulajdonos, egyedileg alakítja ki a fürdőszobát, és mindent kisker áron vásárol meg, beleértve a 27% ÁFA-t is, amit ugye egy szálloda kapásból visszaigényel. Szóval hagyjuk ezt! Jönnek még az egészségügyi szabályozással. Miért, a magánlakás kereskedelmi jellegű kiadásának nincsenek szabályai? Dehogynem. Az általános közegészségügyi előírások betartását ugyanúgy ellenőrizhetik, mint bárhol máshol.


A legjobban mégis az önkormányzatokra vagyok kiakadva. Eddig csak gáncsoskodott némely fővárosi kerület, hogy szavazókat szerezzenek. Na persze, ha valaki kifizette a kétmillió forintot parkolóhely megváltás címén (úgy, hogy parkolóhelyet persze nem biztosítanak) akkor mehet a biznisz, le van tojva az a pár lakó a bulinegyedben, aki nem bírja, ha hajnalban érkeznek haza a szomszédba. Most viszont azt a nyilatkozatot hallottam, hogy „a lakások rövidtávú kiadása emeli fel bérlakások árát a fővárosban”. Na, ettől eldobtam a hajamat. Ez most komoly? Azért kerül a kispesti panelben egy garzon százezerbe, mert a Dob utcában drágán adják a lakást az Airbnb-sek? Mindenkit hülyének néznek. (És nem csak a propaganda média.)
Kedves önkormányzatok és kedves állam! Tessenek olcsó, szociális bérlakásokat építeni, ha bele szeretnének avatkozni a lakáspiac áraiba! Ja, hogy az a szocialista rendszer sajátja? Hát akkor javaslom átugrani a szomszédos Ausztriába, ahol sosem volt szocializmus, van viszont új beruházás. Bécsben a mai napig épülnek az önkormányzati lakások, ahol a fiatalok a budapesti árak alatt juthatnak olcsó lakhatáshoz.
Természetesen sokkal gyorsabb és persze olcsóbb tiltásokkal beavatkozni egy működő piacgazdaságba. Aztán majd az oldalhajtásokat is lenyessük újabb tiltó rendelkezésekkel, mígnem eljutunk egy olyan országba, aminek egyszer már véget vetettünk harminc évvel ezelőtt.

2020. június 11., csütörtök

Mennyire kemény a forintod?

Tavaly szeptemberben írtam egy remek lehetőségről, amit már évek óta használok teljes megelégedéssel, ez a Revolut kártya, amivel ingyen válthatjuk át forintunkat majdhogynem a világ összes valutájára.
Természetesen semmi sincs ingyen, maximum a beetető időszakban. Akkor még pénzt is felajánlottak, csak igényelj kártyát. Augusztustól változnak a kondíciók, és néhány ingyenes szolgáltatás fizetőssé tesznek. Ilyen például, amikor hétvégén szeretnék leváltani a pénzünket, vagy vásárolunk olyan valutanemben, ami nincs a kártyánkon.

Eddig uncsi, igaz? Na, most figyelj!

Vannak stabil valuták, amelyeknél csak fél százalék jutalékot számítanak fel hétvégi váltásnál, és van az összes többi, aminél a dupláját. Gondoltam megnézem, melyek számítanak stabil valutának a Revolutnál és leesett az állam. A tizenöt csúcslóvé között ott található a lengyel złoty és a cseh korona is...
Elgondolkoztam azon, vajon kell-e erőltetni ezt az unortodox pénzpolitikát.


2020. május 26., kedd

13+1 tipp, honnan tölts le ingyenes fotókat

A fotók lopkodása az internetről meglehetősen elterjedt szokás, főleg Facebook felhasználói körökben.
Blogbejegyzéseimbe leginkább az utazásaim során készített saját fotóimat illesztem be, de van, hogy szükségét érzem olyan illusztrációnak, amire nincs kép a házi gyűjteményemben. 
Hogy biztosan ne sértsek szerzői jogokat, összegyűjtöttem néhány linket, ahonnan jogszerűen menthetünk le profi képeket teljesen ingyen. Ráadásul a legtöbb esetben a fotók szabadon módosíthatók és szerkeszthetők. Némelyik oldal regisztrációhoz kötött, esetleg limitált a letöltések száma, minden esetben olvassuk el a felhasználási jogosítványokat (licence)! Legtöbbjük hirdetéseket is tartalmaz, ami átirányít fizetős oldalakra, ezt vegyük figyelembe!

Ezennel közkinccsé teszem kutatásom gyümölcsét:

 1. pexels.com (A képek letöltéséhez nem szükséges regisztráció.)
 2. pixabay.com (A kétmillió képet egy nagylelkű közösség osztotta meg.)
 3. unsplash.com (A képek letöltéséhez nem szükséges regisztráció.)
 4. foter.com (335 millió fotó közül válogathatsz.)
 5. freerangestock.com (Regisztrációt követően indulhat a letöltögetés korlátlan mennyiségben.)
 6. getrefe.tumblr.com (Fél-profi fotók, de lehet, hogy itt találjuk meg, amire szükségünk van.)
 7. deviantart.com (Ne tévesszen meg a rengeteg grafika, fotók is vannak szép számban.)
 8. morguefile.com (Böngészni lehet a képek közt, kulcsszavas keresője nincs.)
 9. stockvault.net (Fotók, textúrák és illusztrációk.)
10. picjumbo.com (Témakörönként kereshető fotók.)
11. pikwizard.com (Nem minden fotó ingyenes, de böngészni egész jókat lehet.)
12. rawpixel.com (Napi tíz kép letöltése ingyenes.)
13. reshot.com (A képek letöltéséhez nem szükséges regisztráció.)
+1 freepik.com (Fotókon kívül rengeteg ingyenes grafika.)


2020. május 13., szerda

Szükség van-e a kultúra támogatására?

Utazás híján, kénytelen vagyok kulturális gondolataimat megosztani, amit kedvenc blogom, a Kiszámoló egyik költségvetésről szóló bejegyzése ébresztett bennem. (Ajánlom mindenkinek, aki szeretne az állami újraelosztás számai mögé nézni.)
A cikk úgy indul, hogy megkérdőjelezi, kell-e támogatni az államnak a kultúrát? Előrebocsájtom, hogy megrögzött demokrata vagyok, és ami a gazdasági életet illeti, inkább liberális szemléletű, már csak azért is, mert az egy főre eső átlag adóbefizetésnek sokszorosát húzza le rólam az állam minden évben.
DE!
Abban az országban, ahol a lemezeladási listákat toronymagasan vezették a lakodalmas zenét játszó „művészek” produktumai, lehet-e pusztán a piacra bízni a kultúrát? Ott, ahol a lemezlovasokat már zenésznek hívjuk, és egy laptop előtt rángatózó ember tudja a legnagyobb tömegeket bevonzani egy fesztiválra, elgondolkodtató, hogy magára hagyhatjuk-e a kulturális hagyományainkat. Hagyjuk éhen halni a csellóst, a szaxofonost, vagy bárkit, aki nem egy mindent tudó szintetizátorral állítja elő a hangot? Zárjuk be a Zeneakadémiát, mert a piac nem tartja el a fagottosokat és hárfásokat? Pusztuljon az opera, mert már csak a nagyanyánk kíváncsi a kövér nő visítására? 

A lemez 1,5 millió példányban kelt el.

Én amondó vagyok, hogy igenis szükség van arra, hogy a nagy kalapból támogassunk olyan szubkultúrákat, amik színesítik a választékot, és szórakozást nyújthatnak olyan tömegeknek, akik önmaguk nem tudnák eltartani az adott területet, legyen az zene, irodalom, színház, múzeum, sportág vagy bármi, aminek eltűnésétől sokaknak szürkébb lenne az élete.

METÁL! \m/

2020. április 30., csütörtök

Kell a pénz, hát vegyük el attól, akinek van!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, szólt a hír, ami gondolatokat ébresztett bennem. 
Nem tisztem, hogy megvédjem a Booking.com-ot, ráadásul be is vagyok rájuk rágva, mert az egyetlen igazán negatív szállásértékelésemet egyszerűen negligálták, ami megkérdőjelezi a pontozási átlag hitelességét is. De!


   Az, hogy tájékoztatnak egy adott szálláshely oldalának nézegetése közben, hogy rajtam kívül még hányan nézik az oldalt, vagy hogy mennyi szabad szobájuk van még, kit presszionál és kit nem, szerintem nem a versenyhivatalra tartozik. Ráadásul, ha tényszerűen igaz, amit odaírnak, nem értem, milyen jogalapja van a hatóságnak bírságolni.
   A fő problémát nem is ebben látják, hanem az ingyenes lemondás feltüntetéseben, és az a körüli ár különbözőségekben. Ezt a vádat, mint gyakori használója az oldalnak, egyenesen marhaságnak tartom. Természetes, hogy a szálláshely szeretné védeni magát a szeszélyes vendégektől, akik az utolsó pillanatban meggondolják magukat, és ezzel komoly károkat okoznak a vállalkozásnak. Éppen ezért van, hogy ha valaki foglaláskor előre fizet, kedvezményt kap az árból. Ezzel meg mi baja van a GVH-nak?


   Az ingyenes lemondás minden esetben dátumhoz van kötve, amit már a foglaláskor egyértelműen és jól láthatóan feltüntetnek, ráadásul az adott napot megelőzően még egy üzenetben is értesít a booking.com, hogy hamarosan lejár az ingyenes lemondhatóság határideje. Tehát ez csak álprobléma, vagy hogy egy klasszikust idézzek: "Blöff, blöff, blöff".
   Na de gyorsan kibújik a szög a zsákból, ha az utolsó vádjukat olvassuk: A vállalkozás nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a magyarországi szállásadók ajánlatainak megjelenítésekor a Széchenyi Pihenőkártya kiemelt fizetési eszközként való feltüntetésekor. 
   Tegyük félre a politikát! A Széchenyi kártya akár még jó ötlet is lehet, bár én, mint másodrendű magyar állampolgár, sosem voltam jogosult rá. De az, hogy a versenysemlegességet sértő állami kártyát (hisz aki nem elfogadóhely hátrányba kerül a többiekkel szemben) nem tünteti fel egy eleve külföldi oldal... ? Mi van? Ráadásul egy versenyhivatalnak titulált hatóság kéri számon mindezt, aki ezzel figyelmen kívül hagyja azt az uniós alapelvet, hogy az Unió állampolgárait nem lehet hátrányosan megkülönböztetni, márpedig Széchenyi kártyája viszonylag kevés európai turista zsebében lapul.
   Végül arra az anomáliára szeretnék rávilágítani, amikor egy hatóság súlyos bírságot ró ki egy vállalkozásra, akiből úgy gondolja, hogy pénzt tud kiszipolyozni, majd az szépen bekerül az állami nagykalapba, miközben a károsultaknak egy fillér sem jut.


   De hogy ne csak fikázzak, felvázolok egy lehetséges megoldást. Bármilyen bírságot, amit kiszabnak egy vállalkozásra a vásárlók megtévesztése vagy megkárosítására, az kerüljön bele egy olyan alapba, ahonnan az esetleges károsultakat kárpótolni lehet. Nagyjából úgy képzelem el, ahogy az Artisjust működik a szerzői jog világában. Ők átalány formában szedik be a jogdíjakat a zenét sugárzó szórakozóhelyektől, majd azt szétosztják a szerzők között, akiket joggal illet ez a pénz.

2020. április 6., hétfő

Karantén napló, második hónap

Április 4

Fegyelmezetlenek vagyunk mi magyarok? Én biztosan. Legalábbis a fiam szerint, aki azt mondja, a „szabadidős célú gyaloglás céljából” nem kell felkeresni a környék népszerű kirándulóhelyeit, és kitenni magunkat a fertőzés veszélyének. És milyen igaza van, ezért most próbáltam egy olyan hegyet keresni a főváros környékén, ahol talán kevesebben vannak, mint a budaörsi szikláknál. Így esett a választásom Solymárra. Természetesen eszem ágában sem volt a Paprikás-patak mentén sétálni a Jegenye-völgyben, mert ott még hétköznap sem nagyon lehet mozdulni a kutyasétáltató és bicikliző helybéliektől. A megérzésem olyannyira helyes volt, hogy a faluba érve, egymásba értek a parkoló autók az út szélén, mintha búcsú lenne.
Ehelyett a Zsíros-hegy keleti nyúlványát fedeztük fel. Sajnos a kellemes tavaszi idő erre a területre is több látogatót vonzott a kelleténél, ezért hamar letértünk a zöld jelzésről, és kisebb csapásokon át közelítettük meg a környék talán legszebb kilátással bíró helyét egy elhagyatott kőbánya tetején.
Innen csak egy köpés a Solymári Ördög-lyuk, ami egy kiterjedt barlangrendszer egyik bejárata. A kaptatón tovább haladva elérünk egy fennsíkra, ahol kellemes meglepetésként egy „SZERETLEK” feliratba botlottunk. Természetesen próbáltam beadni a nejemnek, hogy ezt én készítettem neki korábban, de nincs az a naiva, aki ezt bevenné. Hacsak, előre nem tud róla egy ifjú Don Juan. Ezért most közszolgálatilag adok egy tippet kezdő udvarlóknak, ha le akarják venni a kiszemelt csajt a lábáról. Spontán kirándulásra kell invitálni a nőneműt azzal a dumával, hogy készültünk neki egy kis meglepetéssel. Ezután navigáljuk oda a 47.5911, 18.9031 koordinátához, (Google térkép is megteszi) ahol ez a kép fogadja majd.


Bízzunk benne, hogy azóta nem rombolta le valami tahó. A környéken romantikus tisztások valamelyikén kiterítjük a pokrócunkat és egy pikniket rendezünk a magunkkal hozott elemózsiából. Nincs az a leányzó, aki nem olvadna el ettől.
Innen pár száz méterre található a Kauzál István emlékmű. Egy rakás kőkupac, ami a hajdan volt zsíros-hegyi turistaház alapítójának állít emléket. Elsétáltunk a Nagykovácsi határában álló turistaház maradványaihoz is, ami elég siralmas látványt nyújtott ahhoz képest, hogy gyerekkoromban mennyire szerettem megérkezni ebbe az egykoron két éttermet és egy szállót magába foglaló komplexumba.

Április 5

Az emberek nem bírnak a seggükön ülni ilyen csodálatos kirándulóidőben, mint ami ma volt. Ha meg aztán még tiltják is, annál inkább ki kívánkozunk a szabadba. Még szerencse, hogy ez a „kijárási korlátozás” egy „nesze semmi, fogd meg jól” rendelkezés, ami arra jó, hogy lássuk, a vezetés nagyon aktív, és mindent megtesz értünk, valójában nem szeretné, ha a gazdaság ennél is jobban padlóra kerülne, ezért annyi kiskaput nyit, hogy csak az nem él vele, akire már tényleg sikerült ráhozni a vírusfrász magasabb fokozatát. Így aztán a Budakeszi határában álló óriás fenyőknél szinte majális hangulatot idéző volt az embertömeg. Na jó, ez költői túlzás volt, azonnal vissza is szívom, csak előbb felveszem a maszkot. Nem úgy, mint az a pártucat sétáló, futó és lovagló ember, aki ugyanezt a területet nézte ki a vasárnapi ebéd utáni időtöltésnek. Maszkot egyáltalán nem láttunk, annál inkább csoportokba verődő baráti társaságokat, ami már szerintem is túlzás.


Ökörapátit választottuk célpontnak, és aki azt hiszi, most viccelek, üsse be nyugodtan a Google térképén a falunevet és meglátja, hogy mindössze két kilométer választja el Budakeszitől. A Mária Út jelzésén haladva, hamar elértük a tévések által felépített díszlet települést, ahova sajnos nem lehet bejutni, mert sűrű bozótos veszi körül, és a két lehetséges bejáratot kapuval és biztonsági őrrel védik. Innen tovább haladva egy lovarda állta utunkat, ahol semmi jelét nem tapasztaltuk a vészhelyzetnek. Kislányok ügettek fényesre suvikszolt paripáik hátán, ahogy egy átlagos napsütötte hétvégén teszik ugyanezt. A visszaúton a domb déli oldalát választottuk, hátha ott majd nem találkozunk másokkal, de ez nem így történ, hiszen a jellegtelen erdőszéli csapásból tanösvényt varázsolt az önkormányzat. Bár a táblákon jelzett tornagyakorlatokat senki nem csinálja meg, azért a kitaposott úton mégis csak könnyebb a haladás.


A könnyű, négy kilométeres kör után, autóba ültünk, és ellátogattunk a törökbálinti Tópark épületkomplexumba, hogy személyesen is meggyőződjünk róla, hogy áll az építkezés. Ez az az ingatlan beruházás, ami az M1 és M0 autópálya találkozásánál, a budaörsi OBI-val szemben indult még 2007-ben. Aztán egy évtizednyi Csipkerózsika állom után újra lehetett látni mozgást a betontorzók környékén, és mára már közel a fele elkészült az ingatlanoknak sőt, ha lehet hinni az híreknek, akkor kétszáz luxuslakás már el is kelt.
Ehhez képest, meglehetősen szellemváros fílingje van a helynek, de lehet, hogy csak a lakók fegyelmezettebbek, mint máshol, és az ablakon keresztül bámulják, hogy horgásznak a pecások a Hosszúréti-víztározónál.


Összességében inkább jó tapasztalataimról tudok beszámolni. Meglepett, milyen igényesen alakították ki a környezetet. Térburkolóval kirakott parkolóhelyek, zöld fallal álcázott parkolóházak, és drága növényzettel beültetett parkosítás várja a látogatókat.  Csak így tovább!

Április 9,  Most akkor én migráns vagyok?

Embercsoportokat nagyon könnyű megosztani. Feketék - fehérek, muzulmánok - keresztények, Újpest - Fradi, Fidesz - mindenki más, és még sorolhatnám a példákat. Hogy csak a közelmúlt eseményeit vegyem alapul, politikai erők azon munkálkodtak, hogy a lakosság minél nagyobb részét a menekültek ellen fordítsa, vélt vagy valós félelmekre alapozva. A kampány sikeres volt, választást lehetett vele nyerni, így hát maradt az idegen szavak szótárából beemelt „migráns” szitokszó. Csakhogy a vándorlás (migráció) nemcsak faji, vagy vallási, esetleg a nincstelenség okán indulhat be, hanem, mint most, a vírustól való félelem esetén is.
A világ hazament. Esetleg egyesek olyan helyekre, ahol nagyobb biztonságban érzik magukat. Román és bolgár vendégmunkások tízezrei várakoznak a határátkelőknél, hogy lakóhelyükön bekkelhessék ki a vészhelyzetet. A tranzit országok lakói (tisztelet a kivételnek) azonnal az ellenséget látták a fertőzöttebb, nyugati országokból keletre migráló autós konvojok utasaiban. De nem kell ehhez külföldinek lenni sem. Ismerősöm úgy döntött, balatoni nyaralójuk csendes nyugalmát választják a nagyváros kihalt utcái helyett. Mi történt? Az ott lakó népek, rögtön elfelejtették, hogy az oda is adózó, és a községért legalább annyi áldozatot hozó nyaralótulajdonosnak is köszönhetik a falu szép, új rendelőjét, azonnal a vírushordozót látják benne és kígyót, békát kiabálnak rá.
Mai vezető hír, hogy a népszerű kirándulóhelyek polgármesterei lezárják a parkolókat, és különböző praktikákat eszelnek ki, hogy távol tartsák az „idegent” a falujuktól.
Komolyan mondom, félünk lemenni a nyaralónkba, nehogy a helyi barátaink szimpátiáját örökre elveszítsük, de lassan már az erdőben sétálni sem merek, nehogy egy felbőszített zebegényi lakos vasvillával támadjon rám. Hozzáteszem úgy, hogy a településre be sem tesszük a lábunkat.
Igazán nem szeretném mélyíteni a vidék kontra főváros ellentétet, de elgondolkoztam azon, mi lenne, ha megkérném azokat az agglomerációban lakó szerencséseket, akik most kitiltják a környékükről a szabadba vágyó embereket, hogy legyenek kedvesek nem betenni a lábukat Budapestre a következő hónapokban sem vásárlás, sem bármilyen célból, mert rettegek, hogy valami mutáns börzsönyi vírussal fertőznek meg minket?

Április 13

Rendben elteltek a húsvéti ünnepek. Az izomból aggódóknak jelentem, bezárkózva ünnepeltük Jézus halálától a feltámadásig tartó négy napos időszakot. Egy kivétellel, vasárnap elvittük a csokikat a család apró tagjainak Érdre, de csak felakasztottuk a kertkapura a csomagot, amit a nyuszi hozott, be sem köszöntünk. És ha már ott jártunk, tettünk egy öt kilométeres kört a fennsíkon az Erdő-hát-dűlőtől a Biai-erdőig. De hogy biztosan ne találkozzunk emberekkel, az út nagy részét a volt légvédelmi rakétabázis "Galecska" hívójelre hallgató, 11. Légvédelmi Dandár központja környékén tettük meg, óvakodva, nehogy seggbe lőjenek, mert állítólag van ott még valami őrizni való. Ha más nem is, a kiterjedt területen elfekvő levendulamező mindenképp. Még ugyan nem virágzik, de el tudom képzelni, hogy a közelben lakók szívesen járnak fel megdézsmálni az illatos növényt.


Április 26,   Érd-Ófalu és a Beliczay-sziget

Ma igazi kirándulóidő volt szikrázó napsütéssel, de húsz fok alatti hőmérséklettel. Már minden környékbeli turista útvonalat bejártunk, ezért egy kicsit távolabb merészkedtünk lakóhelyünktől, és Érd Dunához közel eső végében tettük le az autót. A mai Ófalut, amit még a XVIII. századig Hamzsabégnek is hívtak, az M6 autópálya választja el a várostól, és egy teljesen külön egységet képez. Nem mondanám, hogy hangulatos, sokkal inkább lepattant környezetben találhatjuk az ország három minaretjének egyikét, a legkisebbet. Kádárházak szegélyezte Mecset utca közepén magasodik a 23 méteres torony, amit az emléktábla szellemesen úgy aposztrofál, hogy zömökségével tűnik ki a hasonló alkotások közül. Békeidőben 200 forintért akár fel is mászhattunk volna, most azonban egy hirdetmény jelezte, hogy a járvány miatt ez a létesítmény sem látogatható.


A lakott területet egy védgát választja el a Duna árterétől. Ezt a területet ma Beliczay-szigetnek hívják utolsó tulajdonosa után. Beliczay Béla pesti mézeskalácsos és viaszöntő mágnás építette a már akkor sem szigetként funkcionáló, közel egy négyzetkilométeres erdő bejáratához a Beliczay-házat. Az azóta több átalakításon átesett épület hiába áll helyi védelem alatt, egy igen ronda házról beszélünk, ami ma önkormányzati tulajdon, és fontolgatják a bontását.
Innen indítottuk a négy kilométeres körsétánkat. Az erdő nagy része telepített nyárfa, amit egykoron a gyufagyári igények kielégítésére ültettek, a vízparthoz közeli részeken viszont az évezredek óta itt élő őshonos tölgy és fűzfa is megtalálható. Látszik, hogy az önkormányzat áldozott a területre, pihenőpadok és egy tanösvény gazdagítja az erdőt átszelő utakat.


Már-már azt hittük, teljesen egyedül vagyunk a terepen, de a Duna partra érve előkerültek a kijárási korlátozást nehezen tűrő kollégák. Kutyát sétáltató családok, bringások, pecások és egy félreeső, bokros területet keresgélő fiatal pár emelte a fertőzés esélyeit. Halált megvető bátorsággal haladtunk el mellettük, mígnem az egykori téglagyár kikötőjében találtuk magunkat, amit mára a motorcsónakosok és evezősök vettek birtokba. Ez persze ma nem látszott rajta, mindössze két elhagyatott horgászcsónak árválkodott a parton. Az egykori kikötőről mostanra csak néhány épületmaradvány tanúskodik, melynek némelyikét úgy benőtte a növényzet, hogy nevezhetnénk akár az érdi Angkorvatnak is.
A Kakukk-hegy lábánál visszafordultuk az autónk irányába, de előtte még tettünk egy kitérőt, hogy megnézzük a Szent Mihály arkangyalról elnevezett templomot. Sajnos zárva volt, csak a templomkertben lévő apáca szobor kínálkozott fotótémának. Rákerestem, ki volt ez a fiatalon meghalt nővér, akinek sírhelyét díszíti a bronzszobor, és nem igazán találtam a rövid hitélete alatt kiemelkedő teljesítményt. Ennek ellenére Bogner Mária Margit a lengyel érdekeltségű Vizitációs rend támogatásával ma már a boldoggá avatását várja.
Következő alkalommal az innen induló rómaiak által épített hadiúton fogunk felmenni a Kakukk-hegy platójára, amin egy bronzkori földvár maradványain kívül a Százhalombattai Régészeti Parkot is meglátogathatjuk.



2020. március 23., hétfő

Karantén napló

Március 20

Mi a bánatról írjon egy utazó blogger, ha nem utazhat? Márpedig írnom kell valamit, hogy úgy tűnjön, én is serénykedem home office fronton. Ráadásul lehet, hogy ma voltam utoljára „külföldön”, az is csak Komárom határon túli oldala.
Történt ugyanis, hogy szeretett külügyminiszterünk ma hajnalban büszkén kiposztolta a Facebook oldalára, hogy megnyitották a komáromi határátkelőt a magyar és szlovák állampolgárok számára. Nosza, kocsiba vágtam magam, mert volt egy halaszthatatlan ügyem, amihez nélkülözhetetlen a személyes jelenlét. Útközben örömmel nyugtáztam, hogy a rádió is bemondta a hírt, ezek után meglepő volt látni, hogy a komáromi híd magyar oldalán mindenkit visszafordítanak a rendőrök. Előkaptam a szlovák lakcímkártyámat, ami még a régi szép időkből maradt, amikor még működő cégem volt az északi szomszédunknál. A szerv akadékoskodott egy keveset, de végül átengedett. 
Révkomáromban sokkal jobban ráijesztettek a népekre, mert az utcák a pénteki napsütéses időjárás ellenére elnéptelenedtek. Az a pár ember, aki kimerészkedett közterületre, mind maszkban haladt céltudatosan a dolgára. A maszkok többsége házilag barkácsolt vászon orr-szájfityula, amiből arra következtetek, hogy ott sem lehet kapni az itthon is hiánycikk, orvosi védőeszközt. Ennek ellenére a hivatalban közölték, hogy anélkül be sem tehetem a lábam. Végül az autóm egészségügyi ládájában találtam egy hasonló készséget, amit az arcom köré tekerve már be tudtam jutni, így nem kellett dolgavégezetlenül távoznom.
Visszafelé a szlovák police is megállított a híd előtt, de nekik már a magyar papírjaimat mutattam fel. Nem értették, hogy sikerült átjutnom, mert gyakorlatilag csak azokat az ingázókat engedik át, akik tudják igazolni, hogy a határ túloldalán van a munkahelyük. Végül kénytelen volt tovább engedni, akárcsak a szakállas magyar közegek a híd közepén. 
Érti valaki, miért engedi a szolgálati szabályzat a rendőröknek, hogy arasznyi hosszú szakállat növesszenek? Vagy csak én öregedtem meg, és lettem begyepesedett? Mindenesetre úgy gondolom, az egyenruha azért van a fegyveres testületek tagjain, hogy egységes képet mutassanak. Az ápolatlan szőrzet az ilyen-olyan napszemüvegek, a látható helyen éktelenkedő tetkók viszont éppen, hogy az ellenkező hatást váltják ki belőlem.

Waberer fuvar nélkül maradt kamionjai a budaörsi repülőtéren.


Március 21

Ma jog- és józanész-követő állampolgárként lefújtuk a hatfős, összevont családi névnapozást, nálam is idősebb szüleimre való tekintettel. A megfőzött ebédet becsomagolva átvittem nekik, és csak három méter távolságból váltottunk néhány szót. Meghagytam, hogy fertőtlenítsenek még utánam is, mit lehet tudni. Remélem komolyan vették.
#maradjotthon# hirdetik a virtuális önkéntes rendőrök a közösségi oldalon megosztott fotóikon. Némelyik indulatos kísérő szöveggel, mások csak azért, mert most ez a trendi. Tény, hogy a vírus terjedését csak így lehet lassítani, de hát az élet nem állhat meg. Annál is inkább, mert már így is rengeteg ember maradt munka vagy bevétel nélkül, akiknek nincsenek hónapokra elegendő tartalékaik. Márpedig, ha mindenki leáll, miből fogja kedves miniszterelnökünk finanszírozni azt a sok mindent, amit a héten beígért? A gazdaság feltámasztását, vagy a megemelt szociális kiadásokat csak a befolyó adókból lehetne finanszírozni, mert a kincstár üres, sőt teli van kifizetetlen váltókkal (állampapír).

Március 22

Országos felháborodást váltott ki, hogy egy piaci hentes dupla áron kínálja a csirkemell filét. Próbált már valaki web-kamerát vásárolni mostanában? Mert én próbáltam. Annak az árát is szemrebbenés nélkül felemelték a duplájára, már amelyik kereskedőnek egyáltalán maradt készleten. Eszembe jutottak anyám szavai, amikor meglátott egy erősen túlárazott terméket. – Még jó, hogy lehet kapni –mondta. Ironikus megjegyzése, mára valós tartalommal bír.
Életem párja bejelentette, hogy holnaptól őt is home office-be száműzik. Behoztuk a kerti asztalt, és a nappali közepén hangulatos munkaállomást építettünk ki neki. Csak nehogy nagyon megszokja!



Március 23

Polgármesterünk ma bejelentette, hogy 5 bizonyítottan fertőzött beteg van a városunkban (nem Budapest) és a hét magyarországi áldozat egyike is idevalósi. Durva. A rohadék vírus már a spájzban van. Március elején még azt hittem, ez csak a kínaiak gondja lesz. Hányszor riogattak már SARS, H1N1, Ebola és egyéb vírusokkal, aztán egyik sem ért ide hozzánk. Amikor kiderült, hogy az olaszoknál veszettül terjed a kór, már tudtam, hogy csak idő kérdése, mikor ér el minket. De hogy ilyen gyorsan elkezdi szedni nálunk is az áldozatait, arra legrémesebb álmaimban sem gondoltam volna. Ami ennél is ijesztőbb, hogy a 7 halálos áldozatra csak 16 gyógyult beteg jut. A taljánoknál még rosszabb az arány. A 7024 gyógyulttal szemben az 5476 halott azt jelenti, hogy a lezárult eseteket nézve, több mint minden második fertőzött belehalt a betegségbe. Világszinten kicsit jobb a helyzet, ott tíz betegből hét meggyógyult. Bár ebben benne vannak azok az országok is, akik nyilvánvalóan hazudnak és kozmetikázzák a statisztikáikat. Nekem ne mondja senki, hogy Kínában egy csapásra megállt a járvány, miközben egy szó nem hangzik el a híradásokban, hogy ennek mi az oka. Vagy ott van a közel másfél milliárdos India 425 regisztrált fertőzöttel. Ugyan kérem! Aki még sosem járt Indiában, annak is van fogalma az ott uralkodó higiéniás viszonyokról, és hogy a városok utcáin mennyi az egy négyzetméterre jutó emberek száma.
#kisemteszemalábamotthonról#

Március 24

Reggel még azt hittem, nem lesz miről írnom, aztán miközben a kávémat melegítettem, kigyulladt a mikrohullámú sütőnk. Szó szerint kell érteni. Egy nagy durranásra lettem figyelmes, és hogy a belső tér oldalán felcsapott egy lángnyelv. Szerencsére ajtónyitásra elaludt a tűz, de a mikrónak annyi. Sürgősen be kellett szereznem egy újat, mert a hétre dobozos kaját rendeltünk az Interfoodtól, amit praktikusan csak ezzel a technológiával lehet felmelegíteni. Pillanatok alatt az őskorban éreztem magam, pedig az életem nagyobbik részét eme remek találmány nélkül kellett elviselnem. Kocsiba vágtam magam, és kiugrottam az Euronicsba, hogy vegyek egy újat.
A forgalom a környékünkön még gyérebb volt, mint a hétvégén, aminek azért örültem, mert így talán még egy darabig elkerülhető lesz a kijárási tilalom. Az áruházba lépve mindössze négy vásárlót láttam lézengeni, eladót egyet sem. Hónom alá csaptam a kiválasztott készüléket és a pénztárhoz siettem. A pult mögött hárman is őgyelegtek, köztük egy hatvan körüli úron volt egyedül maszk, de gumikesztyű jutott minden dolgozónak. Elgondolkoztam ezen a gumikesztyűs dolgon. Valójában csak arra jó, hogy abban talán nem piszkáljuk az arcunkat. Mert amikor levesszük, és kidobjuk (ugyanis ezek egyszer használatosak) a második kacsónkról már muszáj a puszta kezünkkel lerángatni, akkor meg így is, úgy is kezet kell mosni. Éppen ezért én nem bajlódok kesztyűvel – gondoltam – majd sűrűn mosok kezet, és megpróbálok nem érni az arcomhoz. Mondanom sem kell, hogy azonnal elkezdett viszketni az orrom hegye.
A második csapás délután jött. Elment az internet. A home office-t szerencsére meg tudtuk oldani úgy, hogy a mobilnet kapcsolatot egy hot spottal megosztottam a feleségem laptopjával. Csakhogy a szolgáltatónk egy kábelen hozza be a netet és a tévét, így teljesen megszakadt a kapcsolatunk a digitális világgal. Még a végén könyvet kell olvasnom.
Este felcsillant a remény, amikor a Vodafone küldött egy SMS-t, hogy boldog névnapot kívánjon. De ahelyett, hogy megajándékozott volna néhány extra gigabájttal, (mint tette azt a Telenor vagy T-mobil az összes előfizetőjével) elmagyarázta a keresztnevem eredetét. Ezúton is köszönöm nekik, hogy a megemelkedett adatforgalmukból származó extraprofitból áldoztak rám egy egész SMS-t.

Nézzük az előnyeit!

Március 25

Korábbi bejegyzésemet, amiben az élelmiszer házhozszállításokról írtam, kiegészíteném egy vészhelyzeti jelentéssel. Amikor beindult a pánikszerű felvásárlás, a nagyáruházak online oldalain is érződött, nehezen birkóznak meg a túlkereslettel. Az Auchan sajátos módon oldotta meg a problémát, egyszerűen leállította az élelmiszervásárlást az oldalán, csak vegyi árut és műszaki cikkeket tudnak házhoz szállíttatni. Na persze fertőtlenítő, gumikesztyű és hasonló kurrens termékek eleve nincsenek már a kínálatban.
A Sparnál négy hét volt a legkorábbi lehetőség, amire szállítást lehetett kérni (most már semmi nincs), de mivel az pont húsvét előtti hét, gondoltam lefoglalok egy időpontot, aztán majd az utolsó előtti nap kiegészítem azokkal a termékekkel, amikre szükségünk lesz majd.
Még a Tesco ajánlata volt a legkorrektebb a maga két hetes tempójával. A termékek nagy részét itt is az utolsó pillanatban pakoltam a virtuális kosárba, gondoltam így nagyobb eséllyel kapom meg a kiválasztott cuccokat. Nos, tegnap este érkezett meg a teherautójuk, de ha ez most nem lenne egy különleges helyzet bizony elhajtottam volna őket a francba. A megrendelt árunak alig több mint a fele érkezett meg, és olyan dolgok maradtak ki a szállítmányból, mint a csirkehús és a kenyér. Az a hat darab zsemle, amit gondolom még reggel bepakoltak, kő keményre kiszáradva, a zöldségek némelyikénél gondolkoznom kellett, hogy ne dobjam-e azonnal a kukába. De amire legjobban kiakadtam, hogy kifejezett tiltásom ellenére, helyettesítő termékekre cseréltek nyolc tételt. Egytől egyig olyanokat, amikre nem volt égető szükségünk, csak a csábító 25%-os leárazás miatt rendeltem meg őket. Így aztán nem hogy mást kaptam, mint amit kértem, még jóval többet is kellett fizetnem érte.
Na, de van jó hírem is. 18 órával azután, hogy bejelentettük a Diginél, elment minden szolgáltatásuk, kijött egy szaki, aki megszüntette a problémát. Szegény embernek az utcai póznára kellett felmásznia a dermesztő hidegben, mert ott tört meg az optikai kábel, amit pancser kollégái szakszerűtlenül szereltek fel egy éve. Ezért aztán most az egészségügyi dolgozók, kamionsofőrök, stb. mellett, a kábelszerelők lelki üdvéért is elmormoltunk egy imát.


Március 26

Lehet, hogy ez generációs probléma, de eddig is behánytam „hesteg” szótól. Meglehet, ez az oka annak is, hogy a kettős kereszt után biggyesztett, egybeírt mondatoktól is kiráz a hideg. Tekintsünk el attól, hogy semmi értelme, hisz kulcsszóként nyilván nem üt be senki komplett mondatokat helytelenül írva a jobb találati eredmény érdekében. De akkor mi a búbánatos lószerszámnak kell az a # jel a mottónak szánt kulcsszavunk elé? Mert ezt láttuk a többiektől, akkor az biztos jó valamire. Meg különben is, olyan trendi.
Na, de ugorjunk át ezen az apróságon, és vizsgáljuk meg, miért írogatjuk Facebook posztunk után, hogy #vigyazzunkegymasra? Arra tudok gondolni, hogy a tehetetlenség íratja ki velünk az efféle lózungokat. Miért, más élethelyzetben nem vigyázunk szeretteinkre? Vagy van olyan ember, aki a sok felhívás láttán most csap a homlokára: Basszus, tényleg! Eddig nem is gondoltam volna, hogy vigyáznom kell magamra és egymásra. Azt hiszem, ez is csak egy amolyan tartalom nélküli udvariassági forma, mint a hogy vagy? Majd hívjuk egymást!
Csak hogy egy Facebook posztot nem feltétlenül kell kiraknunk, ha nincs valódi mondanivalónk. Van, akinek mégis belső kényszer, hogy akkor is szerepeljen, ha nincs mivel előrukkolnia. Olyankor nyakra-főre osztjuk ismerőseink posztjait, míg az körbe nem ér, és már azt sem lehet tudni, eredetileg ki tette fel. Először arra gondoltam, hogy ez a magányos emberek mentsvára, de nem. A közösségi oldalak főszereplői legtöbbször családos emberek. De akkor mi váltja ki ezt a késztetést?
Tényleg nem tudom. Példának itt van ez a mai posztom. Se füle, se farka, csak írom ki magamból a gondolataimat. Abba is hagyom, mielőtt még az utolsó olvasóimat is elveszíteném.

Március 27

A mai napra csak annyit szeretnék írni, hogy mielőtt nagyon sajnálnád magad, mert nem bírsz a kölyökkel otthon, vagy mert meg kell válnod a megszokott napi rutinodtól, gondolj azokra, akiket ez a helyzet a totális kilátástalanságba lökött! Akiknek nem az a gondjuk, hogy elbukják a nehezen megszerzett színházjegyet, vagy a törölt repülőjáratuk miatt kell kardoskodniuk a viteldíj visszatérítéséért, hanem, hogy miből vesznek ételt a családnak a jövő hónapban.


A ma bejelentett kormányrendelet szerint, holnaptól kijárási korlátozás lesz érvényben az egész országban. Sokan várták már ezt a lépést, nem tudom, hogy elégedettek-e vele, mert annyi kivételt enged a jogszabály, hogy valójában csak az nem lép ki az utcákra, aki nem akar. Ez pedig eddig is így volt.

Március 28

Ma a fiamnak be kellett zárnia a boltját. A speciális ruhákra szakosodott üzlet az utolsók közt zárt be a forgalmas belvárosi utcában, ezzel kényszerszabadságra küldve az összes dolgozóját. Mivel neki nem írta elő a kormány, hogy teljesen zárjon be, (csak éppen a kijárási korlátozás miatt senki nem teheti be a lábát jogszerűen) így nem kap adómentességet, mint a szállodák vagy kaszinók. Nem KATA-s adózó, ezért ilyen címen sem jár neki kedvezmény. Nem maradt más választása, lehúzta a rolót, hogy csökkentse a két hete halmozódó veszteségeit. A jó oldala, hogy innentől ő is otthon tud maradni, ahogy azt elvárja a társadalom. A rossz, hogy két gyereket kell eltartania, és a tartalékai nem tartanak örökké, miközben továbbra is fizetnie kell a vállalkozással kapcsolatos rezsi számlákat és járulék terheket.
Ami ennél sokkal rémisztőbb, azoknak az alkalmazottaknak a sorsa, akiknek még ennyi tartalékuk sincs. Bele se merek gondolni, mi lesz, ha kiürül a spejz és a bukszában sincs már egy fillér sem.


Azt mondják, az ember agyának húsz nap kell ahhoz, hogy hozzászokjon a változásokhoz, és utána minden könnyebb lesz.
Azon gondolkozom, honnan számoljam a húsz napot? Március 4-től, amikor bejelentették az első vírusfertőzött beteget Magyarországon? 11-től, amikor veszélyhelyzetet hirdettek ki? Esetleg március 15-től, amikor az első halálos áldozatot követelte a lánykori nevén COVID-19? (Most éppen SARS-CoV-2 néven szokás emlegetni, hogy mégse hozzunk kapcsolatba egy rohadt kis vírust a királyok fejdíszével.)
Azt hiszem, én huszadikától fogom számolni. Akkor kezdhettem igazán betojni, ha úgy éreztem naplót kell, hogy írjak az utókornak.

Március 29,  Budaörs - Sorrento

Szegény ember vízzel főz, avagy kijárási korlátozás idején érd be azzal, ami van. Így hát felkerekedtünk, hogy a dél-olasz városka sziklái helyett a budaörsi sziklákat kapjuk lencsevégre.


Egy mindössze öt kilométeres szakaszt jártunk be „szabadidős célú gyaloglás céljából”. A város északnyugati végénél, az erdőszélen tettük le az autónkat, hogy aztán a sárga jelzést követve, eljussunk a piktortégla vájatokig. Bevallom halványlila gőzöm sem volt, mi az a piktortégla, más néven festékföld, de utána néztem: Agyagásványokból előállított festékipari segédanyag. A mésztej és az enyves festék töltőanyaga, növeli a festék fedőképességét. A piktortéglát össze kell törni, majd meleg vízben feloldani, ezután lehet a festékhez hozzákeverni.
A XIX. század második felében kezdték a híres budai (fehér) festékföldet bányászni, piktortéglák gyártásához. Ezeket még exportálták is. A feltárások elérhetők Budaörs felől bármelyik, a hegyekre vezető erdei úton, de a nagyobbakat már eltömítették omlásveszély miatt. Kisebb üregeket viszont szerteszét fedeztünk fel az út mentén.
A polgárok ma mintha komolyabban vették volna egészségüket, és többen éltek szabadidős célú gyaloglással, kerékpározással és kutyasétáltatással, mint egy karantén előtti átlagos tavaszi nap. Sorrentót még akkor sem téveszthettük volna el, ha nem pillantunk rá a térképre, mert számtalan ajánlat említi, mint gyerekbarát kirándulóhelyet a főváros környékén, így elég volt a lurkók zsivaja felé venni az irányt.


Nem értem, miért nevezték el campaniai Sorrentót a budaörsi sziklákról, mert tökre nem olyan. Azon kívül, hogy itt nincs tenger, még a kőzetek színei és méretei sem hasonlítanak olasz névrokonára. Arról nem is beszélve, hogy itt nem visz fel lift a szikla aljától a felső szintekig, mint Itáliában. Így aztán önerőből kapaszkodtunk fel a hegytetőre. A panoráma mellett másik látvány is felkeltette a figyelmünket, egy porban fekvő iPhone készülék. Annyira frissen veszthették el, hogy még látszott rajta az egy perce érkezett, megválaszolatlan üzenet. Meg is kérdeztük a környéken tartózkodó hölgyeket, (szigorúan betartva a 2 m távolságot) hogy nem hiányzik-e valakinek az aranyszínű telefon, de csak a fejüket rázták. Elindultunk keletre, a hegynyergen. A Sinka Lajos emléktáblánál jártunk, amikor megcsörrent a talált tárgy. Béla hívott, mert a felesége nem találja a készülékét.
– A jó hír, hogy megtaláltuk az Iphone-t – mondtam Bélának. – A rossz hír pedig, hogy megtartjuk, mert nagyon tetszik.
Kicsit meghökkent, de mielőtt még felocsúdott volna a meglepetésből, megnyugtattam, hogy bevárjuk őket a helikopter hangárnál, ami kb. egy kilométerre van a Sorrento szikláktól.


Visszafelé indultunk a Budaörsi kopárok irányába, ahol a kirándulók száma hirtelen megsokszorozódott. Nem csoda, hisz a 21-es busz végállomása csak két kilométer innen, így sok budai lakos veszi célba ezt a panorámapontokban igen gazdag dombcsoportot. A vitorlázó repülősök emlékművénél párok heverésztek a fűben, de volt, aki a gázrezsóját is felcipelte, hogy itt fogyassza el a bespájzolt konzervkészletéből a leghamarabb lejárókat.
Még egy látványos kőbányát szerettem volna megnézni a kocsinkhoz vezető erdei út mellett, ami néhány éve még kedvenc háttere volt divatfotósoknak, de a hihetetlenül mély kráter, egyszerűen eltűnt. Először azt hittem, rossz helyen keresem, aztán a térképre pillantva láttam, hogy jó helyen járok, csak időközben a gigantikus gödröt szeméttel töltötték fel majd a tetejét földdel beborítva rekultiválták.
Összességében annyi tapasztalatot vonnék le a két órás sétából, hogy talán egy kivétellel, senki nem hordott maszkot, és bár a távolságot igyekeztünk betartani egymástól, azért ez egy arasznyi széles erdei ösvényen nem mindig lehetséges.

Március 30

Önnyugtató terápiába kezdtem, ajánlom ezt másoknak is, akik szoronganak a kilátástalan jövőtől. A módszerem lényegét két szóban tudnám összefoglalni: Elengedés és esélyelemzés.
Régi szép idők, (három hete) amikor még azon nyafogtam, hogy elbukom az áprilisra megvásárolt repülőjegyeimet. Ezt hamar sikerült elengedtem, több is veszett Mohácsnál. Aztán amikor a tőzsdék kezdtek összeomlani, a befektetéseim értékvesztése miatt aggódtam. Majd úgy voltam vele, rá sem nézek az árfolyamokra, csak néhány év múlva, amikor helyre áll a rend, és a „nagyon biztonságosnak” mondott befektetési alapok visszanyerik legalább a 2019-es értéküket.


Mostanra utolért engem is a „mi lesz velünk” nyomasztó gondolat, ezért esélylatolgatásba kezdtem.
Mekkora az esélye annak, hogy ha kiteszem a lábam az utcára, elkapom a fertőzést? Nagyjából annyi, mint egy lottónyeremény. Ráadásul, ha csak ritkán hagyom el az otthonomat, és betartom az alapvető egészségügyi előírásokat, az esély egy lottó ötös szintjére csökken.
Na de mi van, ha vagyok olyan „szerencsés” és megtámad a vírus? Még mindig reménykedhetem benne, hogy megúszom gyenge tünetekkel, mint Tom Hanks és neje, akik két hét után meggyógyultak. Márpedig Tom jóval öregebb, mint én. A legrosszabb eset, ha szövődmények lépnek fel, és kórházba kerülök. Ha a világátlagot veszem alapul, még akkor is 81 százalékos a túlélési esélyem.


Azt most hagyjuk, hogy Magyarországon tízezres megbetegedéstől kezdődően beszélünk járványról, és most egy hónap után is csak 447 regisztrált beteg van, mert tudjuk, hogy ez a vírus veszélyesebb, mint a korábbiak, és a fertőzések száma exponenciálisan nő. De azért a tömegpszichózist ne hagyjuk figyelmen kívül! Az önmagát gerjesztő világméretű dráma oly mértékben átjárja a híreket, hogy szinte másról sem szól a média. Erre azt találtam ki, hogy naponta csak egyszer, egy általam hitelesnek tartott portál címoldalán szereplő hírekre pillantok rá, hogy nincs-e valami új intézkedés, amiről feltétlenül tudnom kell, aztán gyorsan elnavigálok, és csak olyan cikkeket olvasok, aminek nincs köze a járványhoz és a politikához. Így kompenzálom a rám zúduló hisztériát anélkül, hogy homokba dugnám a fejem.


Gyakran látom, hogy egyes bűnelkövetők, akik közel ülnek a tűzhöz, vagy ügyvédjüknek vannak jó összeköttetései, letöltendő börtönbüntetésük egy részét házi őrizetben tölthetik el. Ilyenkor folyton az jut eszembe, hogy nekem az nem is lenne akkora büntetés, hisz a feladataim nagy részét eddig is itthonról oldottam meg, ráadásul mindez egy kertes házban élve, felfogható szanatóriumként is.
Ezen az analógián tovább haladva, ha engem bűnösnek kiálltunk ki, mert mondjuk a sok utazással hozzájárultam a világ levegőszennyezettségének nagymértékű romlásához, és a bíróság fél év letöltendő szabadságvesztésre ítél, de ezt átválthatom egy év házi őrizetre, egy másodpercig nem gondolkoznék, és inkább a lakásrabságot választanám. Na, hát most pont ez van, csak nyomkövető és felügyelő tiszt nélkül. Máris mennyivel jobb, nem igaz?