2017. szeptember 30., szombat

Utazó kontra turista

Időről időre felbukkannak a neten vicces, vagy csak annak hitt rajzok, amelyek szembe állítják egymással a két tábort. Ezzel kapcsolatos gondolataimat osztanám meg azzal, akit érdekel.


Na de van-e egyáltalán két tábor? Mert én például, ahogy nézegetem a piktogramokat szinte bármelyikbe bele tudom magam képzelni, akkor én most melyik vagyok? Sőt tovább megyek. Melyik a ciki? De most komolyan. Na jó, a szelfibot tök gáz. Ma még. De emlékezzünk vissza, hogy volt idő, amikor egy közönséges mobiltelefon használatakor is a bunkófon szót emlegettük. És miért is? Szerintem az irigység a vezérmotívum.


Úgy gondolom, hogy van egy tábor, főleg kevés pénzű fiatalok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy sokcsillagos szálláson aludjanak, és ezért úgy tesznek, mint akinek a csóró utazgatás választott életformája lenne.
Aztán ott vannak a kapuzárási pánikkal küzdő középkorúak (ide tartozom én), akik úgy gondolják, menő dolog hálózsákban aludni a szavannában, vagy nekivágni a Pamír csúcsainak egy szál hátizsákkal.



A másik "oldalon" meg az összes többi, akik lehet, hogy elismeréssel néznek a bátorságot és állóképességet igénylő kalandorokra, mindenesetre a kommentekben érvek sokaságát tudják felsorakoztatni arra, hogy az ő utazásuk is ér annyit, mint a magukat "igazi utazóként" aposztrofálóké, nem ritkán személyeskedésig fajuló vitákban.
A futottak még csoporttal most nem foglalkoznék, akik már "Görögbe" járnak nyaralni, mert sok év után rájöttek, hogy az Adrián túl is van élet.


Szerintem meg baromság az egész, úgy ahogy van. Ebben a kis országban, amit már amúgy is szépen megosztott a politika, van egy réteg, akinek igénye van arra, hogy felfedezze a világot, megismerjen más kultúrákat és így vagy úgy, képes finanszírozni azt, nehogy már tovább osszuk aszerint, hogy ki milyen lábbelit hord, vagy mibe pakolja a gönceit.


Minden kapcsolatot megmérgez az, ha magunkat a másik fölé akarjuk helyezni. Barátokat szerezzünk, ne ellenségeket! Ha tiszteljük a magányos utazókat, akik előzetes tervek és foglalások nélkül nekivágnak a világnak, akkor respekt jár azoknak a nyugdíjasoknak is, akik csoportosan ugyan, de még hetven felett is vállalják, hogy a föld túlsó oldalára repüljenek. 
Ezért most ünnepélyesen fogadalmat teszek, hogy nem sajnálom le többé a "Görögben" nyaralókat és nem fogok szúrós tekintettel a feleségemre nézni, ha a telefonja front kameráját használja fényképezéshez.