De azért most hiányzik, hogy nem potyázhatunk féláron mindenféle menő helyeken, mindenféle finomságokat. A torkos csütörtök megszűntével viszont kezdetét vette a sokkal kevésbé fantáziadús „Országos Étterem Hét” elvevezésű program a DiningCity szervezésében.
Bár ez továbbra sem egy gasztro blog, azért véleményem nekem is van, és nem félek megosztani. Kezdeném azzal, hogy az Étterem Hét nem új, és látható a fejlődés, egyre több vendéglátó kapcsolódik a programhoz, de még mindig elég sok a középszerű hely. A torkos csütörtökben azt bírtam, hogy top éttermekben lehetett emberi áron falatozni legalább egyszer egy évben. Ha nem lett volna ilyen lehetőség, be nem tettem volna a lábamat olyan helyekre, ahol ott hagyom egy heti fizetésemet, hogy aztán éhesen távozzak. A fine dining fogalmát amúgy sem tudom magamévá tenni, ha éhes vagyok. Ha képzőművészeti alkotásra vágyom, elmegyek egy múzeumba. Viszont ha egy jót akarok kajálni, olyan helyet választok, ami hangulatos és az ételek finomak. Nem árt, ha a pincér nem bunkó, de nálam nem muszáj tolnia az unalmas kliséket a nagyobb jattért. Nem hátrány az sem, ha a tányéron nem csupán egy degusztációs adag töpörödik, mert nem kívánom végigenni a teljes étlapot ahhoz, hogy jóllakottan távozzak.
Ellenben az Étterem Hétben pont ez a csapda. Muszáj jóllakottan távoznom, akkor is, ha már alig bírom letuszkolni azt a desszertet. A kedvezmény ugyanis nem a korábbi 50%-os ár, hanem egy korrektül megállapított 3300,- forintos fix összeg, amiért egy háromfogásos menüt választhatok ki az étterem direkt erre a hétre összeállított menüsorából.
Így fordulhatott elő, hogy kedden a Remiz Kávéház és Étteremből úgy távoztam, mint akit csőbe húztak. Mert ha egyszer már leült az ember, ott mese nincs, a 3300-at (+ital, +savanyúság, +borravaló) szóval valójában 4-5 ezret simán otthagy, ami ugye már nem is annyira bomba ár, főleg egy ilyen középszerű helyért. Már az előételnél éreztem, hogy ezt még talán én is jobban megfőztem volna, aztán a főételnél derült ki egyértelműen, hogy a szakácsuk, akármelyikünk anyukája is lehetett volna. Az étel meg volt főzve, mondhatnám azt is, hogy nem volt baja, de nem az a kulináris élvezet, amire vágyik az ember, ha néhanapján ellátogat egy ilyen műintézménybe.
Ezek után erősen gondolkodtam, hogy lemondom a pénteki foglalásunkat az A38-as hajó éttermében, de végül a kíváncsiság győzött és bevállaltunk egy ottani vacsorát is. Bár nem igazán illik a Fikatours arculatába, de bemásolom az 5/5-ös értékelő szövegemet, hogy meglegyen a happy end.
Bár ez továbbra sem egy gasztro blog, azért véleményem nekem is van, és nem félek megosztani. Kezdeném azzal, hogy az Étterem Hét nem új, és látható a fejlődés, egyre több vendéglátó kapcsolódik a programhoz, de még mindig elég sok a középszerű hely. A torkos csütörtökben azt bírtam, hogy top éttermekben lehetett emberi áron falatozni legalább egyszer egy évben. Ha nem lett volna ilyen lehetőség, be nem tettem volna a lábamat olyan helyekre, ahol ott hagyom egy heti fizetésemet, hogy aztán éhesen távozzak. A fine dining fogalmát amúgy sem tudom magamévá tenni, ha éhes vagyok. Ha képzőművészeti alkotásra vágyom, elmegyek egy múzeumba. Viszont ha egy jót akarok kajálni, olyan helyet választok, ami hangulatos és az ételek finomak. Nem árt, ha a pincér nem bunkó, de nálam nem muszáj tolnia az unalmas kliséket a nagyobb jattért. Nem hátrány az sem, ha a tányéron nem csupán egy degusztációs adag töpörödik, mert nem kívánom végigenni a teljes étlapot ahhoz, hogy jóllakottan távozzak.
Ellenben az Étterem Hétben pont ez a csapda. Muszáj jóllakottan távoznom, akkor is, ha már alig bírom letuszkolni azt a desszertet. A kedvezmény ugyanis nem a korábbi 50%-os ár, hanem egy korrektül megállapított 3300,- forintos fix összeg, amiért egy háromfogásos menüt választhatok ki az étterem direkt erre a hétre összeállított menüsorából.
Így fordulhatott elő, hogy kedden a Remiz Kávéház és Étteremből úgy távoztam, mint akit csőbe húztak. Mert ha egyszer már leült az ember, ott mese nincs, a 3300-at (+ital, +savanyúság, +borravaló) szóval valójában 4-5 ezret simán otthagy, ami ugye már nem is annyira bomba ár, főleg egy ilyen középszerű helyért. Már az előételnél éreztem, hogy ezt még talán én is jobban megfőztem volna, aztán a főételnél derült ki egyértelműen, hogy a szakácsuk, akármelyikünk anyukája is lehetett volna. Az étel meg volt főzve, mondhatnám azt is, hogy nem volt baja, de nem az a kulináris élvezet, amire vágyik az ember, ha néhanapján ellátogat egy ilyen műintézménybe.
Ezek után erősen gondolkodtam, hogy lemondom a pénteki foglalásunkat az A38-as hajó éttermében, de végül a kíváncsiság győzött és bevállaltunk egy ottani vacsorát is. Bár nem igazán illik a Fikatours arculatába, de bemásolom az 5/5-ös értékelő szövegemet, hogy meglegyen a happy end.
- Melyik hajó? 28-as?
- Á 38-as.
- Az ahol zajonganak a
fiatalok, és nem lehet normálisan megközelíteni a rakpartot?
- Pontosan.
- Hát jó. Nézzük meg,
mit tud a szakács! Sok jóra nem számítok egy ilyen akciós héten.
- A biztonság kedvéért
csomagoltam egy kis rántott húsos zsömlét, nehogy éhen maradjunk.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- Te ez tök hangulatos
hely!
- És nézd! Nyomtattak tányéralátétet
külön erre az alkalomra, rajta van a menü.
- Ez a pisztráng elég
bizarrul hangzik előételnek, de irtó finom, és hozzá a provence-i zöldségropogós
egyenesen csúcs.
- Finom a csirkés-bazsalikomos
mozzarella saláta még így is, hogy nem buffala.
- Basszus, ez a mézes
kacsamellcsík rengeteg. Kérsz a krokettemből?
- Köszönöm nem. Örülök,
ha legyűröm a tanyasi csirkecombomat a sok spenótos gnocchival, és
akkor még ott lesz desszertnek az áfonyás créme brulée.
- Én csak egy somlóit kértem
a végére, de nem bántam meg. Olyan volt, mint a nagykönyvben, és külön
szerencsém, hogy nem kellett mazsolákat pöckölnöm belőle.
- Te, vajon miért kaptad
ingyen a kávét a végén?
- Szerintem mert a borodnál
kifogásoltad, hogy a rozé nem elég sápadt. Állítólag ez a fajta sötétebb
az átlagnál. Minden esetre, ha így van, jó hogy nem oktattak ki, sőt
még ingyen kávét is hoztak. Úgy látom, itt komolyan veszik, hogy
"a vendégnek mindig igaza van".
- Akkor legközelebb is
kritizálni fogom a borukat.
- :D
. |
De hogy valami viccesebbel fejezzem be ezt a bejegyzést, elmesélem Kőhalmi Zoltán aznapi önálló estjének nyitó poénját a Dumaszínházban.
Neki az egyik kedvenc étele az ottani menüből a „magyaros tapas tál”, amin szalonna- és hagymakockák is vannak.
„Mondjuk a nagyapám is ezt ette Csongrádban, csak nem tudta, hogy ez tapas tál.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése