Komoly várakozással feltöltve indultunk el Velencébe, hogy megtapasztaljuk miről is szól itt a híres-neves karnevál. A megközelítési stratégiánk az volt, hogy Mestrében megállunk egy ingyenes parkolóhelyen, és vonattal megyünk be a lagúnák városába. A helyszínre érkezve viszont szomorúan tapasztaltuk, hogy a pályaudvar közelében lévő Interspar parkolója fizetős. 60 cent egy órára nem olyan vészes, mint mondjuk egy lepukkant VIII. kerületi mellékutcában a 440,- Ft., de nálam ez elvi kérdés. Az én korosztályom nehezen viseli, hogy egy aszfaltozott útszéli placcért pénzt fizessen, amikor korábban azzal etettek, hogy azért drága a benzin, mert a benne lévő adóból építik nekünk az utakat. Akkor hogy is van ez? A mi pénzünkből épült úttestért fizessünk mi parkoló díjat? Értem én, hogy forgalomszabályzó szerepe van, meg hogy az ott lakók is meg tudjanak állni a házuk előtt, csakhogy ezt meg lehetne ám úgy is oldani, hogy parkoló házakat, mélygarázsokat és P+R parkolókat kell építeni, ahol aztán a szolgáltatásért jogosan lehet kérni ellenszolgáltatást. De persze sokkal egyszerűbb nulla beruházással, nulla szolgáltatással lehúzni az autósokat, hogy abból aztán eltartsanak egy jó nagy csősz szervezetet, aki behajtja a sarcot, és a végén alig megy valami a közösbe.
Bocs a kitérőért, a végén csak sikerült leparkolnom egy mellékutcában és rövid séta után ott tolongtunk a pályaudvar délelőtti forgatagában. A vasúttársaság honlapja szerint 1,30 € egy jegy, ezért aztán kicsit meglepődtem, hogy 7,20-at kértek két retúrjegyért. Biztos van rá magyarázat, gondolom ez is úgy megy, mint a fapados repülőknél, hogy ha személyesen akarsz valamit intézni, az úgy drágább. Velencében aztán jött az újabb meglepi. A vaporettót üzemeltető társaság béna honlapja szerint, úgy értelmeztem, hogy egy vonaljegy 1,50 €, viszont a pénztárnál kiderült, hogy 7,50 € akkor is, ha csak egy megállót megyünk. Kár volt előre (félre)tájékozódnom, mert így sikerült ezen is felhúzni magam. Na mindegy, lényeg, hogy a harmadik vízibuszra sikerült felférnünk, merthogy ugyanolyan tömeg van, mint a nyári főszezonban.
A Szent Márk térre érve kirajzolódott egy szembetűnő különbség, hogy a téli viselet mennyivel sötétebb. Télikabátban a fekete szín dominált, szemben a nyári színes ruha kavalkáddal. Amúgy nem volt nagyon hideg, 6-7 fokot mutatott a hőmérő, úgyhogy én csak egy vastag pulcsit viseltem. Ezt egy kissé kopott farmerrel egészítettem ki, és mivel síelésből jöttünk, egy téli bakanccsal tettem kompletté a szettemet. A feleségem is az alkalomhoz öltözött a sídzseki – farmer kombóval, ami azt jelenti, hogy mi magyar turistának öltöztünk be a jelmezes felvonuláshoz. Elismerem, hogy ennél némileg érdekesebb látványt nyújtottak a XVIII. századi bárónak és baronesse-nek öltözött párok, akik meglepően kevesen voltak. Nem tudom, mire számítottam, de a tömegből alig, alig tűnt fel egy jelmezes alak. Volt köztük egyszerűen csak régies viseletbe bújt farsangoló, de láttunk egészen extrém jelmezeket is.
Feltűnt, hogy inkább az idősebb korosztály élte ki exhibicionista hajlamait a mai napon, de bizonyára fiatalok is gyakran húznak magukra különböző maszkarákat. A legszánalmasabbak viszont azok a turisták, akik megveszik a 10 eurós kínai maszkot és az öteurós, egyszer használatos műselyem leplet és így vetik be magukat a tömegbe. A maszkárus piacot teljesen az indiaiak uralják olcsó álarcaikkal, de még tartja magát néhány velencei kézműves fennen hirdetve a kirakatában, hogy „Made in Italy”.
Még mindig a Szent Márk téren vagyunk, de mivel az épített színpadon semmilyen érdemleges esemény nem folyik, meglátogattuk a bazilikát. Szerencsére nem kellett sokáig sorban állni, merthogy egyébként a bejáratnál elhajtottak a retikülnél nagyobb táskánkkal. Viszont, ami teljesen korrekt, hogy egy közeli mellékutcában üzemeltetnek egy ingyenes csomagmegőrzőt. Ez több mint furcsa, ugyanis valami érthetetlen okból a bazilika is ingyenes, ami nem jellemző a híres olasz templomokra. Csak az oltár mögötti részbe bejutáshoz kellett fizetnünk 2 eurót, hogy megnézzük a Pala d’Doro-t. Aki nem gerjed a színarany szentképekből összeállított és drágakövekkel giccsesé alacsonyított táblára, megspórolhatja ezt a bélást. Potom 5 euróért viszont felmehetünk az erkélyre, ahonnan beláthatjuk az egész teret.
Mi e helyett inkább a sétát választottuk, gondosan elkerülve a turisták által látogatott zsúfolt főútvonalakat. Velence újabb és újabb meglepetéseket tud okozni, ha hagyjuk, hogy eltévedjünk. Menjünk be elhagyatottnak tűnő sikátorba és olyan kis belső tereket, érdekes házakat, romantikus tetőkerteket fogunk felfedezni, amire nem is gondoltunk volna. Aztán végül minden út a Rialto hídhoz vezet, ahol újból feltűnnek a jelmezes figurák és az őket fényképező embergyűrű. A magamutogató helyiek kitartóan állják a rohamot, pózolnak a kameráknak és viselik a szelfire éhes csajszik folyamatos zaklatását. A híd lábánál egy „hot vine” feliratra lettünk figyelmesek és ez hívó szónak bizonyult, nem bírtunk ellenállni a kísértésnek. Milyen jól jött volna ez a hét elején a sípálya mellett, de ott csak Aperol Spritz-et árultak a mínusz öt fokban. A kávéház melegéből, ablakon át kémlelni a forgatagot jóval komfortosabb, főleg hogy a forralt boruk is kiváló volt.
Négy óra körül elkezdett szemerkélni az eső, és már amúgy is elegünk volt a „mulatságból” ezért a pályaudvar felé vettük az irányt. Bizonyára nem pénteken kellett volna jönnünk, vagy csak rosszkor voltunk rossz helyen, de maga a karnevál elég nagy csalódás volt. Sokkal több jelmezest és programot vártam volna. Tudom, hogy ez itt nem Rio, de ahhoz képest, hogy egy lapon emlegetik a Szamba Drom látványosságával, ez a mutatvány nem áll arányban a világhírnevével. Velence azért továbbra is a szívem csücske marad, elhatároztuk, hogy egyszer majd úgy jövünk vissza, hogy elkerüljük mind a nyári csúcsidőt, mind a karneváli és ünnepi időszakokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése