Genova

Figyelmes követői az utunknak észrevehették, hogy Livorno kimaradt a programunkból. Nem történt semmi különös, szépen kikötöttünk a Ligur-tengerparti városban, csak hát az időjárás annyira pocsék volt (egésznapos eső és riasztóan párás látkép), hogy ki se szálltunk a hajóból. A toszkán városban amúgy is már jártam, amikor Korzikára kompoztunk át egy évtizede.
Genovába érkezve viszont szikrázó napsütés fogadott. A reggeli 11 fokos májusvégi hőmérséklet ugyan egy kicsit csípett, de napközben 19 fokra kúszott fel a meleg, tökéletes városnéző idő. A hatalmas, városi kikötőt félig-meddig az MSC birtokolja, két hajójuk is állt bent aznap. A parton nem messze tornyosult egy irodaházuk is, a történelmi világítótorony közelében. A XII. században épített Lanterna di Genova a világ legrégebbi, ma is működő világítótornya. A város kikötője körüli utcákon minden sarkon a történelem illata érződik. Az időszámításunk előtti V. századtól már görögök lakták a helyet. A XI. századtól 1797-ig, több mint hét évszázadon át, az egyik legerősebb tengeri köztársaság fővárosa volt. Európa egyik legkiterjedtebb és legsűrűbben lakott központja. Ebben az időszakban számos művész élt és alkotott itt, többek között Rubens, Caravaggio és van Dyck.

Innen indult 1860-ban Garibaldi önkénteseivel Itália egyesítésére. A róla elnevezett utcában és környékén számos olyan palota található, amelyet 2006-ban az UNESCO felvett a világörökségek közé Palazzi dei Rolli gyűjtőnéven. A 42 palota kapott egy-egy sorszámot is, hogy jobban be lehessen őket azonosítani, ezek közül jónéhányat bejártunk. Van, ahol bejutottunk az udvarig, máshol múzeum működik a többszáz éves falak között, de a legtöbbje cégközpont vagy ma is lakóház.
A Régi Kikötőben kezdtük a városnézést. Porto Anticoban ma jachtok parkolnak és egy filmforgatásra épített középkori kalózhajó. Az 1992-es világkiállításra felújított kikötőben találhatunk egy futurisztikus üveggömböt is, ami egy kis trópusi esőerdőnek ad otthont, és egy panorámaliftet, amely 40 méteres magasságból kínál kilátást a városra és a kikötőre. Ezzel csak az a szívás, hogy amikor már megvetted a jegyet, akkor derül ki, hogy kettőtökért nem emelik a magasba a felvonót, és ott kell szobroznod benne, amíg meg nem telik a fülke.

A kikötő összképét kissé csúfítja egy magasban futó felüljáró, de ezen túltettük magunkat, és egy fotó erejéig megálltunk a Palazzo San Giorgio előtt. A XIII. századi Szent György palota csicsás falai között raboskodott Marco Polo, velencei felfedező, de az épület volt már kereskedelmi központ, vámház és híres bank is. Jelenleg a kikötői hatóságnak ad otthont.
Hangulatos sikátorokon keresztül jutottunk el a Szent Lőrinc Katedrálishoz. A Cattedrale di San Lorenzo különlegessége, hogy itt őrzik Keresztelő Szent János hamvait, amit az első keresztes hadjárat végén hoztak Genovába.
Egy régi városkapun áthaladva jutottunk el Kolumbusz Kristóf szülőházához. Az-az csak a másához, mert az eredetit a franciák leágyúzták még 1684-ben és csak a XVIII. században építettek egy hasonlót. Pedig akkor még nem is volt annyi turista, akitől öt eurót el lehet kérni egy mini múzeumért, ami bemutatja a XV. századi genovai életmódot.

A Piazza De Ferrarin keresztülvágva tértünk vissza az óvárosba. Ez a Ferrari nem az a Ferrari, hanem egy XIX. századi, jómódú fickóról nevezték el a főteret, akit a város jótevőjének tartanak. A látványt egy közel százéves, bronz szökőkút uralja, de a kockaköves placcot körülölelő paloták is megérnek néhány fotót. A már említett Via Garibaldin jutottunk vissza a kikötőbe, és csak kíváncsiságból kukkantottunk be egy-két mellékutcába. Ekkor pillantottam meg egy jelentéktelennek tűnő templomot a házak közé ékelődve. Beugrottunk, csakhogy megpihenjünk egy kicsit, akkor derült ki, hogy a Chiesa di San Siro egy hatalmas dóm, impozáns belsőtérrel, amely a román a gótika és a barokk stílusjegyeit egyaránt tartalmazza. Ezek után a hajónkhoz közeli San Giovanni di Pré egy ócska, középkori tákolmány volt. Errefelé a sikátorok sem annyira bizalomkeltőek, mint pár kilométerrel feljebb. Az utcákat róva, mintha Etiópiában vagy Szomáliában járnánk, annyi a fekete, de ügyet sem vetettek ránk, megszokhatták már a turistákat. Néhányuk megpróbált ránk sózni valami teljesen felesleget gagyiságot, de egy „no grazie” elég volt ahhoz, hogy továbbálljanak.
Ahogy nekünk is elég volt a hat kilométeres séta ahhoz, hogy továbbinduljunk hosszú utazásunk utolsó előtt állomására, Marseille-be.

Fotók

◄Előző kikötő: Civitavecchia                  Következő kikötő: Marseille►