A Magnifica eredeti útvonala Penangból a Sri lankai Colomboba vezetett volna, de a hajótársaság még tavaly szeptemberben értesített, hogy nem kockáztatják meg a közel-keleti államokat és a Vörös-tengert a feszült helyzet miatt, inkább megkerülik az afrikai kontinenst. Ezért Indonézia nyugati végénél ráfordultunk az Indiai-óceánra, egyenesen a Seychelles-szigetek felé vettük az irányt, ami hat napot jelent a nyílt vizeken. És milyen igazuk volt. Már túl voltunk a földkörüli út felén, amikor olvastuk a híreket, hogy az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt. A perzsák erre jól beaknázták a Hormuz-szorost és blokkolták az olajszállító hajók forgalmát. Szeretem a kalandot, de azért rakéták ne repkedjenek a fejem fölött, ha nem muszáj.
A harmadik tengeren töltött napon arra lettem figyelmes, hogy a hajónk megállt. Kinéztem az ablakon, és legnagyobb meglepetésemre, a Maldív-szigetek korallszirtjeit láttam mindenfelé. Nem értettem a dolgot, ezért felmentem a fedélzetre, hogy kipuhatoljam a kényszerpihenő okát. Emberek álltak a korlátok mellett fényképezőgéppel vagy távcsővel a kezükben. Hamar kiderült, hogy csak „vérszagra gyűlt az éji vad”. Ismét egy utastársunk lett súlyos beteg, amit nem tudtak kezelni a hajón. Ezúttal nem helikopteres mentést kértek, hanem egy nagyobb atollról jött ki érte a parti őrség mentőcsónakja.
A hajónk oldalán, a vízhez közeli részen lehajtották az ideiglenes kikötőt, egy öt négyzetméteres stéget, amihez rögzítették a mentőjárművet. Először bőröndök kerültek át a kishajó orrába, majd hordágyon hozták a beteget, és őt követte a férje mentőmellényben. Nicsak! – ocsúdtam fel – a nagyfenekű néni és bácsi Szamoáról, akik külön-külön ültek a kisbuszban, elfoglalva ezzel négy helyet. Furcsa mód, megsajnáltam őket, pedig egy hónapja még tolakodó, pöffeszkedő, öntelt franciáknak tartottam mindkettőt. Akkor nem bántam volna, ha kiszállás közben orra buknak és lehorzsolják a térdüket, de most a káröröm csíráját sem éreztem. Úgy látszik, öregszem.
A motorcsónak balra el, mi meg haladtunk tovább a nagy, kék óceánon, mintha mi sem történt volna. Egy nappal később, vasárnap hajnalban, izgatottan keltünk ki az ágyból. Alig vártuk, hogy odahaza is pirkadjon, és ébredjen az összes magyar. Délután kaptuk az első üzeneteket, hogy az országgyűlési választásokon rekord részvétel várható. Itteni idő szerint este tizenegykor zártak a szavazóhelyiségek, ezért majdnem éjfélig kellett várnunk, hogy az első részeredményeket nyilvánosságra hozzák. Három százalékos feldolgozottság után, a pártlistán hajszállal vezetett a kormánypárt. Nem értettem, hogy az egyéni jelöltekre leadott szavazatoknál, hogy állhatott jobban a Tisza, de már nem is érdekelt, elnyomott az álom és a csalódottság.
Éjjel kettőkör arra ébredtünk, hogy Kata telefonja úgy csipog, mint naposcsibe a keltetőben. Otthonról jöttek az üzenetek, hogy nyertünk. Hogy Magyarország nyert. Hogy végre megszabadulhatunk a demokráciát megerőszakoló, az országot saját játszóterének tekintő miniszterelnök tizenhatéves ámokfutásától. A nemzet megosztásától, a sokakat nyomorba döntő gazdaságpolitikától, és az intézményesített közvagyonsikkasztástól. Aztán később, hogy megvan a kétharmados parlamenti többség, ami lehetővé teszi, hogy a gránitba vésett hatalomkisajátítást egyszerűen kukásítsák, és olyan alkotmányt fogadjanak el végre, ami biztosítja, hogy ne történhessen meg még egyszer, hogy egy diktátorhajlamú egyén a paragrafusok között lavírozva, kijátszhassa a demokratikus rendszerünket.
Természetesen nem tudtunk visszaaludni. Hajnalig beszélgettünk, hogyan tovább, mit fog lépni először az új miniszterelnök? Honnan teremt elő elég pénzt az ország talpra állításához? Mire lesz elég neki az előtte lévő négy év? Mi már átéltünk egy rendszerváltás eufóriáját, és az utána következő csalódást. Nincsenek illúzióink. Magam részéről már azt is fejlődésnek tartanám, ha a törvények nem úgy születnének, hogy a miniszterelnök este megálmodja, a helyettese éjszaka benyújtja, és a parlament reggel elfogadja. Ha történne előzetes egyeztetés az érdekeltekkel, készülnének hatástanulmányok, és amikor a jól előkészített törvényjavaslat az országgyűlés elé kerül, a honatyák érvelhetnek pro és kontra, majd szavazhatnak lelkiismeretük szerint, és nem mindig úgy, ahogy a pártvezetés előre eldöntötte. Idealista vagyok? Lehet. Legyek inkább cinikus? Na jó…
Fotók később
◄Előző kikötő: Penang Következő kikötő: Seychelles-szigetek►
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése