Da Nang egy egymilliós város Közép-Vietnámban a Dél-kínai-tenger partján. Valódi nyár fogadott harminc fok körüli hőmérséklettel, amikor beálltunk egy forgalmas teherhajó kikötőbe. Fűszoknyás lányok helyett, izgő-mozgó óriásdaruk látványa fogadott, és a város összes turistabusza egy sorban, merthogy itt egy ingyenes túra várt ránk. Túl sokat nem vártam a kirándulástól, de ha már benne van a hajóút árában, hülye lennék kihagyni.
Először a helyiek által Bai But néven ismert területre utazunk, hogy meglátogassuk a híres Linh Ung Pagodát, amely a régió legfontosabb temploma mind méretét, mind építészetének minőségét tekintve. Az udvarában áll Da Nang-i Buddha Úrnő szobra, ami 67 méter magasságával Vietnam legmagasabb Buddhája. Ideológiailag nem vagyok elég képzett, de nem emlékszem, hogy ázsiai barangolásaim során találkoztam volna női Buddhával. A hegyoldalban elhelyezkedő komplexum ezen kívül még számos márványszoborral büszkélkedhet, de több szentély is rendelkezésére áll a hívőknek, és karbantartott kertekbe is félrevonulhatnak meditálni. Már, ha nem aznap köt ki egy óceánjáró, és zúdítja rájuk a kíváncsiskodó emberek sokaságát. Ottjártunkkor éppen istentiszteletet tartottak, ami egy furcsa, vietnámi értelmezése a buddhizmusnak. A főépületben sárfánysárga lepelbe öltözött szerzetesek mormolták a mantrát, amit egy vezéralak mikrofonba darált, hogy a környéken is hallja mindenki. A szerzeteseket világos ruhákba öltözött, imádkozó civilek vették körül, akárcsak egy keresztény szentmisén. A különbség csupán az, hogy egy katolikus mise egyszerűen csak unalmas egy külső szemlélődőnek, ez a ceremónia viszont kifejezettek idegesítő, pedig nyitott vagyok minden egzotikumra. A mantra, ami jellegéből fakadóan egy befele forduló, halk szavalási forma kellene, hogy legyen, amitől transzba eshet az, aki jól csinálja, ez a többszáz wattal felerősített hadarás nem transzba, inkább a francba kergeti a hallgatóját. Ezek után sincs szentbeszéd, vagy valami hasonló, hanem üvölt a hangszóróból egy három hangból álló ima, amit nem neveznék éneknek.
Visszamentünk a városba, hogy egy hamisítatlan ázsiai piacot megnézzünk, ahol a zöldségek és gyümölcsök mellett jól megfér a Louis Vuitton táska és a napon tálalt nyers hús. Vettünk négy szem lime-ot 120 forintért, de a táskáért sem kértek volna többet párezernél, szóval mondhatjuk, hogy nem drága hely.
És hát a végére maradt a fő látványosság, a személyes kedvencem, a múzeum. Kata a tanúm rá, böcsülettel végig mentem az összes termen, de továbbra sem szerettem bele a műfajba. Vissza a kikötő felé menet, még megálltunk a várost átszelő folyónál, mert feltétlenül meg kellett néznünk a Sárkány hidat. Egy pilléreken nyugvó, átlagos híd lenne, de itt megfűszerezték a látványt azzal, hogy egy sárgára festett, ívelt vascső fut végig mindkét oldalán, amely egy stilizált sárkányfejben végződik. A mérsékelten fotogén látványosság állítólag azokon az estéken igazán szép, amikor tűzijáték és vízfüggöny tör ki a sárkány testéből. Ennyi fért bele az ajándék kirándulásba, köszönjük szépen. (Vietnám azért ennél többet tud, amit volt alkalmunk néhány éve megtapasztalni, de arról csak fotókat tudok mutatni.)
◄Előző kikötő: Hong Kong Következő kikötő: Szingapúr ►
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése