A sziget fővárosa, a százezres Funchal régi ismerősként köszöntött minket. A harmadik alkalom, hogy itt járok, de nem lehet megunni. A sziget klímája, buja zöld erdejei és vadregényes turistaútvonalai rabul ejtettek. Nem csodálom, hogy az utolsó osztrák császár és egyben magyar király ide száműzte magát. Gondoltam, meglátogatjuk a Miasszonyunk templomát, ahol IV. Károly ma is nyugszik, ehhez a legromantikusabb út a tengerpartól induló teleférico. A helyszínen kiderült, hogy a kötélvasút éppen felújítás alatt áll, úgyhogy erről a tervről le kellett tennem és maradt a csoszogás Funchal kockaköves, ódon utcáin. A Városháza tér a XVII. századi Jezsuita templommal és a Püspöki Palotával, majd a XVI. század elején felszentelt Sé katedrálissal, ahol éppen misét tartottak. Furcsa, de a szombati istentiszteleten megtelt a templom, és nem csak öreg néniket lehetett látni a padsorokban. A katedrális előtti téren egy gigantikus Betlehemet építettek fel, ahol a bibliai tájat portugál stílusú házikók és népviseletbe öltözött emberek szobrocskái díszítették.
Bekukkantottunk a régi vásárcsarnokba is, ahol a halpiacról felszálló szagok veszik el végleg a vásárlók kedvét a szottyadt zöldségektől. Ezután felkerestünk egy helyi hipermarketet, hogy beszerezzünk néhány apróságot, aminek hiányát éreztük a hajón, úgymint citromlé, paprika, retek és néhány elem az ébresztő óránkba. Itallal nem próbálkoztunk, de azért teszteltük a rendszert, és a hátizsák hálós oldalzsebébe feltűnően elhelyeztünk egy ásványvizes palackot. Nem szóltak semmit az átvilágításkor, ezért nem kizárt, hogy a következő alkalommal víz helyett már szíverősítő lesz a flakonban. (A szívemnek ugyan nincs baja, de a prevenció is fontos.)
Végül tiszteletünket tettük a
város leghíresebb szülöttje, C. Ronaldo múzeumja és szállodája előtt, amit
kissé lepukkadt az utóbbi években, de ez mit sem halványítja a világrekorder
aranylabdás focista fényét.
Fotók később.
Ha többet szeretnél olvasni
Madeiráról, kattints ide!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése