Van hogy az ember jártában, keltében olykor belebotlik egy-egy autómúzeumba. Így történt ez tavaly, amikor a müncheni BMW szentélybe tévedtünk, és idén is, amikor a stuttgarti Merci ereklyéket bemutató kiállításra vetettünk egy pillantást. Adja magát, hogy ilyenkor a szakavatott bloggernek egy összehasonlító elemzésre támad kedve, mint most nekem. Előre bocsájtom, hogy soha nem volt egyik márkához sem közöm és ahogy most kinéz, nem is lesz egy darabig, tehát mondhatni, semleges nézőpontból írom le az észrevételeimet.
Stuttgart keleti, kissé elhanyagolt részén van a múzeum, nem úgy, mint a bajor konkurensé, ami egy impozáns park mellett épült fel, konkrétan a müncheni olimpiai stadion tőszomszédságában. Hogy ki koppintott kiről, nem néztem utána, de a hasonlóság kísérteties. Itt is egy nagy stadion, a VFB Stuttgart csapatának otthona mellett emeltek fel egy szintén modern, mondhatni futurisztikus épületet, ami össze van kapcsolva a világ legnagyobb Merci szalonjával.
Az első különbség, ami kellemes meglepetésként éri a látogatót, mindjárt az elején az, hogy ingyen le lehet parkolni. Szinte hihetetlen egy olyan városban, ahol még a peremkerületi Lidlben is fizetős a parkoló. Vasárnap délután érkeztünk, így a pénztárhoz nem kellett sokat sorban állni és mosolygós kislánytól hamar megkaptuk a belépőket 10 euró kicsengetése után. A hátizsákokat itt is be kell zárni egy rekeszbe, mint béemvéjéknél, mert nem vihetjük be, de más macera nincs. Semmi átvilágítás, semmi motozás. A jegykezelésnél eztán egy audiogájdot kapunk, ami ugyan magyarul nem beszél, de mindenképp kérjük el, mert (spoiler) a kijáratnál nekünk ajándékozzák a nyakba-akasztóját. A telefon nagyságú készülék, melyhez adnak egy nagyon ósdi, repülőkről ismert fülhallgatót, működése rém egyszerű, csak egy hangosító és halkító gomb van rajta, minden mást automatikusan csinál. Ha belépünk egy új terembe, elmondja a legszükségesebbeket, és ha elhaladunk egy különleges darab mellett, akkor azt is érzékeli, és egy rezgéssel adja tudtunkra, hogy mesélhetnéke van. Ilyenkor két-három menüpontból választhatunk, hogy milyen részlet érdekel minket. Nem mondom, hogy mindig tökéletesen működött, de ilyen kütyü a BMW-nél nem volt.
Először egy sci-fibe illő lifttel felmegyünk a legfelső szintre, majd mint a new york-i Guggenheim múzeumban, körkörös lejtőn jutunk egyre lejjebbi szintekre, ahol a kiállított autócsodákban gyönyörködhetünk. Nekem sokkal jobban tetszett az itteni rendszer átláthatósága és jól követhető tematikája miatt. Nem volt az az érzésem, mint tavaly, hogy: Vajon mindent láttam már? Nem hagytam ki egy termet sem?
A Mercedes kétségtelen előnye, hogy az autógyártás kezdetétől indul a történetük, így sokkal régebbi antik járművet tudnak felmutatni. Mivel a személygépkocsi gyártás mellett különféle haszongépjárműveket is készítenek, természetesen nagyobb a modellkínálat is.
Érdekes volt az a terem is, ahol a gyűjtemény különlegessége nem is annyira az autó, mint inkább a volt tulajdonosa jelentette a kuriózumot. Híres sportolók, neves színészek, vagy éppen angol hercegnő kocsijai voltak kiállítva, akárcsak II. János Pál pápa-mobilja, ami egy hófehér G merga volt, négy centi vastag üvegbúrával feltuningolva. Itt jegyzem meg, hogy a szentatya pár napja Csíksomlyóra egy Dacia Duster buherált változatával érkezett meg. Úgy tűnik szegényedik az eklézsia.
Amin lehet vitatkozni, hogy mit keresnek a közlekedőkben történelmi fotók és leírások, aminek semmi köze a Mercedeshez, de még az autógyártáshoz sem, de ezen nem fogok fennakadni, hiszen a következő szintre érve újabb érdekességet tudok meg. Azt például, hogy a Wunderbaum eredetileg nem is német, hanem Magic tree néven hozta forgalomba egy kanadai vegyész, még 1950-ben.
Most tudtam meg azt is, hogy Mercedes nem is Benz lánya volt, ahogy a fiúktól hallottam anno a zuglói játszótéren, hanem egy zsidó kereskedőé, aki szerette a sportkocsikat és üzletelt a húszas években Benzékkel. A zsidót, csak azért hangsúlyoztam ki, mert mint tudjuk, a náci vezetés, élükön a fűrerrel, imádta ezt a márkát. És jöjjön a hab a tortára! Kevesen tudják, hogy ennek a Mercedes nevű lánynak magyar nagymamája volt, egy pesti zsidó lány, aki hozzá ment egy morva rabbihoz. Az ő házasságukból született meg Emil Jellinek, aki kalandos életút után kikötött az autó kereskedelem mellett, és a megrendelt Benz modelleknek a Mercédesz nevet adta.
A földszintre leérve jön a nagy durranás, egy döntött pályán sorakoznak az elmúlt évszázad versenyautói. Ahogy állok ott szájtátva, felbőg az egyik járgány hangja, és mintha csak a Hungaroringen lennék, a motorzúgás végigsuhan a termen. Ez állat!
Természetesen a bemutató végén egy ajándék shopba lyukadunk ki, ahol a fanok beszerezhetnek cuki tárgyakat merci logóval. Innen akár át is mehetünk az autószalonba, ahol előjegyeztethetünk magunkat egy S Classét, de ezeket már nem néztük végig, ilyet látni Budaörsön is. Ami viszont kuriózum, hogy teljesen restaurált old timer modelleket vásárolhatunk meg a múzeumtól. Egy 72-es , állólámpás 220-ast potom 400 ezer euróért vesztegetnek, de lehet kapni tip-top Mercedest a 40-es évekből is. (Annak már nem merték kiírni az árát.)
Összességében nekem ez a múzeum jobban bejött, de ez nem azt jelenti, hogy a BMW-nél töltött két-három órán unatkoztam volna.
Stuttgart keleti, kissé elhanyagolt részén van a múzeum, nem úgy, mint a bajor konkurensé, ami egy impozáns park mellett épült fel, konkrétan a müncheni olimpiai stadion tőszomszédságában. Hogy ki koppintott kiről, nem néztem utána, de a hasonlóság kísérteties. Itt is egy nagy stadion, a VFB Stuttgart csapatának otthona mellett emeltek fel egy szintén modern, mondhatni futurisztikus épületet, ami össze van kapcsolva a világ legnagyobb Merci szalonjával.
Az első különbség, ami kellemes meglepetésként éri a látogatót, mindjárt az elején az, hogy ingyen le lehet parkolni. Szinte hihetetlen egy olyan városban, ahol még a peremkerületi Lidlben is fizetős a parkoló. Vasárnap délután érkeztünk, így a pénztárhoz nem kellett sokat sorban állni és mosolygós kislánytól hamar megkaptuk a belépőket 10 euró kicsengetése után. A hátizsákokat itt is be kell zárni egy rekeszbe, mint béemvéjéknél, mert nem vihetjük be, de más macera nincs. Semmi átvilágítás, semmi motozás. A jegykezelésnél eztán egy audiogájdot kapunk, ami ugyan magyarul nem beszél, de mindenképp kérjük el, mert (spoiler) a kijáratnál nekünk ajándékozzák a nyakba-akasztóját. A telefon nagyságú készülék, melyhez adnak egy nagyon ósdi, repülőkről ismert fülhallgatót, működése rém egyszerű, csak egy hangosító és halkító gomb van rajta, minden mást automatikusan csinál. Ha belépünk egy új terembe, elmondja a legszükségesebbeket, és ha elhaladunk egy különleges darab mellett, akkor azt is érzékeli, és egy rezgéssel adja tudtunkra, hogy mesélhetnéke van. Ilyenkor két-három menüpontból választhatunk, hogy milyen részlet érdekel minket. Nem mondom, hogy mindig tökéletesen működött, de ilyen kütyü a BMW-nél nem volt.
Először egy sci-fibe illő lifttel felmegyünk a legfelső szintre, majd mint a new york-i Guggenheim múzeumban, körkörös lejtőn jutunk egyre lejjebbi szintekre, ahol a kiállított autócsodákban gyönyörködhetünk. Nekem sokkal jobban tetszett az itteni rendszer átláthatósága és jól követhető tematikája miatt. Nem volt az az érzésem, mint tavaly, hogy: Vajon mindent láttam már? Nem hagytam ki egy termet sem?
A Mercedes kétségtelen előnye, hogy az autógyártás kezdetétől indul a történetük, így sokkal régebbi antik járművet tudnak felmutatni. Mivel a személygépkocsi gyártás mellett különféle haszongépjárműveket is készítenek, természetesen nagyobb a modellkínálat is.
Érdekes volt az a terem is, ahol a gyűjtemény különlegessége nem is annyira az autó, mint inkább a volt tulajdonosa jelentette a kuriózumot. Híres sportolók, neves színészek, vagy éppen angol hercegnő kocsijai voltak kiállítva, akárcsak II. János Pál pápa-mobilja, ami egy hófehér G merga volt, négy centi vastag üvegbúrával feltuningolva. Itt jegyzem meg, hogy a szentatya pár napja Csíksomlyóra egy Dacia Duster buherált változatával érkezett meg. Úgy tűnik szegényedik az eklézsia.
Amin lehet vitatkozni, hogy mit keresnek a közlekedőkben történelmi fotók és leírások, aminek semmi köze a Mercedeshez, de még az autógyártáshoz sem, de ezen nem fogok fennakadni, hiszen a következő szintre érve újabb érdekességet tudok meg. Azt például, hogy a Wunderbaum eredetileg nem is német, hanem Magic tree néven hozta forgalomba egy kanadai vegyész, még 1950-ben.
Most tudtam meg azt is, hogy Mercedes nem is Benz lánya volt, ahogy a fiúktól hallottam anno a zuglói játszótéren, hanem egy zsidó kereskedőé, aki szerette a sportkocsikat és üzletelt a húszas években Benzékkel. A zsidót, csak azért hangsúlyoztam ki, mert mint tudjuk, a náci vezetés, élükön a fűrerrel, imádta ezt a márkát. És jöjjön a hab a tortára! Kevesen tudják, hogy ennek a Mercedes nevű lánynak magyar nagymamája volt, egy pesti zsidó lány, aki hozzá ment egy morva rabbihoz. Az ő házasságukból született meg Emil Jellinek, aki kalandos életút után kikötött az autó kereskedelem mellett, és a megrendelt Benz modelleknek a Mercédesz nevet adta.
A földszintre leérve jön a nagy durranás, egy döntött pályán sorakoznak az elmúlt évszázad versenyautói. Ahogy állok ott szájtátva, felbőg az egyik járgány hangja, és mintha csak a Hungaroringen lennék, a motorzúgás végigsuhan a termen. Ez állat!
Természetesen a bemutató végén egy ajándék shopba lyukadunk ki, ahol a fanok beszerezhetnek cuki tárgyakat merci logóval. Innen akár át is mehetünk az autószalonba, ahol előjegyeztethetünk magunkat egy S Classét, de ezeket már nem néztük végig, ilyet látni Budaörsön is. Ami viszont kuriózum, hogy teljesen restaurált old timer modelleket vásárolhatunk meg a múzeumtól. Egy 72-es , állólámpás 220-ast potom 400 ezer euróért vesztegetnek, de lehet kapni tip-top Mercedest a 40-es évekből is. (Annak már nem merték kiírni az árát.)
Összességében nekem ez a múzeum jobban bejött, de ez nem azt jelenti, hogy a BMW-nél töltött két-három órán unatkoztam volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése