Nem szoktam szállodákról értékelést írni, mert utazásaim során leginkább csak hálni járok a hotelekbe. Ha nekem adnak egy ágyat, amiben nem törik el a derekam és egy párnát, amiben nem rohangálnak poloskák, már boldog vagyok. Csakhogy az őszi programunknak keresztbe tett az időjárás, és a Bükk-fennsíkra tervezett túra egy zsenge kis sétává redukálódott Felsőtárkány környékén. Viszont a több mint tízéves Bambara wellness hotelról, annyi jót (és kevés rosszat) hallottam már, hogy gondoltam, egyszer majd letesztelem én is. Kata úgy vélte, hogy ennek most jött el az ideje, és befizetett egy háromnapos lazulást. Szerencsére felkészültünk, és tudtuk, hogy az utóbbi években a szállodavezetés igencsak ráerősített a gyerek korosztály elcsábítására, így az őszi szünet után, hétköznapra időzítettük a látogatást.
A kapuhoz érve, meglepetten tapasztaltuk, hogy tele a parkoló, éppen csak hogy találtunk egy helyet, ahova a kis autónkat bepréselhettük. A recepció felé haladva már kibontakozott az afrikai koncepció, egész konkrétan Maliban láttam hasonló épületeket. Csak míg azok lepusztult lakóházak és mecsetek maradványai voltak, ezeken a falakon látszott, hogy nem sárból tapasztották, még ha azt a látszatot keltik is, hanem modern technológiát rejtenek a sárga falak. A recepción kedves mosolyú hölgy fogadott, és bár egy órával korábban érkeztünk a bejelentkezési időszakhoz képest, rögtön átnyújtotta a szobánkat nyitó mágneskártyákat. A „körgangos” főépület máris meglepetéssel szolgált. A „lichthofot” szurikátakifutónak rendezték be, ahol élő, afrikai szőrmukik meresztgették nyakukat, akárcsak a természetfilmekben. A szobába belépve, folytatódott az afrikai tematika, úgy is mondhatnám, fullba nyomatták az afrodizájnt. Persze csak annyira, hogy ne váljék a funkcionalitás kárára. A hatalmas ágyon minőségi párnák sorakoztak, hogy kedvünkre válogathassunk egyéni ízlésünk szerint. A vizesblokkban padlófűtés jóleső melege cirógatta a talpunkat. A jól felszerelt szobában tovább fokozta a komfortérzésemet, hogy a tévén Netflix filmeket vagy Youtube videókat is nézegethettünk. A csatornákat persze úgy állították sorba, ahogy azt egy illiberális törvény előírja, és a kormánypropaganda televíziók kerültek az első helyekre. Ebben a hotelben, buzgóságból az összes többi, lakájmédiának mondott tévétársaság adása követi őket. Azt hiszem, ennyit elnézhetünk egy NER-hez közeli tulajdonosi háttérrel rendelkező vendéglátó egységnek.
Először a szálloda hatalmas kertjét indultunk felfedezni, ami egy valóságos gyerekparadicsom játszóterekkel, labirintusokkal, és különleges szerkezetekkel. Mindez Felsőtárkány határában lévő hegyoldalon, a Bükki Nemzeti Park erdeivel körülölelve. Még így őszi színekben is vadregényes, el tudom képzelni, hogy a nyári lombok között egy hamisítatlan dzsungelélmény. (Mondjuk, hogy mit keres ott ketrecbe zárva két szerencsétlen kenguru, azt nem értem, de ne legyünk szőrszálhasogatók.)
Miután kellően áthűltünk a novemberi három fokban, idejét láttam a SPA felé venni az irányt. A melegvizes medencék a legalsó szinten helyezkednek el. Gyerekzsivajtól hangos fürdőt vehettünk, ahol öt percenként más nyílásból tör elő valami meglepetés. Azt a részét jól kalkuláltam, hogy iskolás gyerek nem lesz itt hétfőn, de arra nem gondoltam, hogy az ovis korosztály is tud legalább annyira hangos lenni. Még szerencse, hogy szeretem, ha a vállam felett ugrálnak a vízbe a lurkók, és néha fejbe dobnak egy kislabdával. Azt pedig egyenesen mókásnak tartom, hogy úgy lőnek fültövön vízipisztollyal, hogy közben a kedves szülők nem látnak okot arra, hogy gyermeknevelési erényeiket csillogtassák.
A szaunavilág viszont igazi oázis. A kölykök nem bírják a 80 fokot, a sókamrát, a gőzkabint és az aromaterápiás fülkéket pedig unalmasnak tartják, ezért itt feltöltődhet a magányra vágyó vénember. (Másnap, kedden egyébként már alig láttunk kicsiket, és úgy hallottam, a szálloda szervez gyerekmentes hétvégéket is.) Mesterséges barlangfürdő bemélyedéseibe húzódhatnak be a szerelmespárok, de számolniuk kell azzal, hogy időnként a magasból aláhulló vízfüggöny nehezíti a kijutásukat. A medencék körül pihenő ágyak serege várja a látogatókat, ami egy téli hétvégén úgy nézhet ki, mint a palesztin menekülttábor, de tudom javasolni a legfelső szinten elhelyezkedő pihenőszobát csenddel és erdőre néző nyugalommal. Csak másnap derítettük ki, hogy egy panorámás szauna és egy jakuzzi is helyet kapott a tetőteraszon. Biztos lehetne még írni a kertben gőzölgő kisebb medencékről, de nem akarom eposzi hosszúságúra nyújtani a beszámolómat, ezért rátérnék a kajára.
Az ilyen helyeken általában félpanzióval várják a vendégeket, és nyugodtan ajánlhatom a Bambara konyháját bármilyen korosztálynak. A büféasztalon ínycsiklandó fogások hosszú sora várja az egész napos punnyadástól megéhezett fürdőzőket. A teltház ellenére nem kellett harcolni az asztalokért, és szerencsére a körülöttünk ülő nebulók is a burkolással voltak elfoglalva. De akit zavar, hogy miközben ő a kacsacombot ropogtatja, a kis pernahajderek hangos üvöltéssel adják tudtára a szülőnek, hogy még maradtak volna a bejárat előtti babaház játékai között, és ne fárasszák őket a nutellás tejbegrízzel, azoknak biztosított a szálloda egy elszeparált szekciót.
Biztos, ami biztos, másnap reggel mi itt huppantunk le, hogy magunkhoz vegyünk egy kis betevőt. Aggodalmunk korai volt – mert mint írtam – keddre szinte kiürült a hotel. Ettől függetlenül, a reggeli választék ugyanolyan pazar maradt, és olyan nemzeti különlegességekkel is megörvendeztettek, amiket még nem láttam sehol a világon egy reggeli menüben. Kicsiny feleségem nem is bírt magával: tepertőkrémmel kente meg a bundáskenyerét, és hogy a nehéz fogást kompenzálja, száraz pezsgővel lazította fel a zsírmolekulákat.
Ezek után kénytelenek voltunk lemozogni a felvett kalóriákat, és a ködszitálás ellenére elindultunk felfedezni a faluból induló két tanösvényt. Hamar kiderült, hogy a Sziklaforrás-tó végétől induló ösvény valójában via ferrata, amire így tele hassal nem igazán vágytam, de ahogy elnéztem a képeket, még éhgyomorra sem. A Barát-völgyi tanösvény pedig összesen két táblából állt, ami leginkább a sziklafalból csordogáló karsztvizek eredetét firtatta. A legnagyobb vizuális élményt egy zúzmarával borított gaztenger jelentette. A tavat megkerülve, a kisvasút állomása mellett bandukoltunk vissza a hotelhez, amikor egy kutyáját sétáltató nénivel találkoztunk. A felettébb közlékeny hölgyről hamar kiderült, hogy a falu egyik befolyásos családjának a tagja, és mint ilyen, mindent tud. Többek között azt is, hogy a Bambara, a volt úttörőtábor helyét úgy kapta meg, hogy barterben felépítette a faluházat. De kiderült az is, hogy a polgármesterük mennyire ügyes, mert elintézte, hogy stadionja legyen a településnek, pedig a focicsapatuk csak a megyei harmadosztályban játszik.
Összegezve: nehéz fogást találni ezen a szállodán, minden lényeges szempontból jól vizsgázott. Hogy ár-érték arányban milyen, azt nehéz eldönteni. Az biztos, hogy itt nem egy szállást vásárol magának az ember, hanem egy élményt, ami hát ugye szubjektív. De mivel én ajándékba kaptam ezt a két éjszakát, nem nézhetem a fogát.
