Krisna-völgy

Háre Krisna, Háre Rama, Háre Háre, ismerjük a híres mantra transcendentális szavait a Hair musical óta. Nagyjából ennyit tudtam a Krisna tudatú hívőkről, na meg persze azt, hogy festékes orrú, száriba öltözött leánykák próbálják szent könyvüket rám sózni a Tesco parkolójában. Hogy miért adom mégis nekik minden évben az egyházaknak felajánlható egy százalék adómat? Egyszerű. Rendszeresen látom őket a városban, ahogy ételt osztanak a rászorulóknak.

Szerettem volna jobban megismerni ezt a „kis csapatot”, ezért egy napsütötte kedd délelőtt ellátogattunk Somogyvámosra, Kelet-Közép-Európa legnagyobb krisnás kommunájába, hogy bekukkantsunk hétköznapjaikba. Boglártól húsz percnyi autózásra található a dombok lankája között megbúvó, hangulatos település. Táblák jelzik a Krisna-völgybe vezető utat, de nem is lehet eltéveszteni, mert a falu templomától látszik a bejárat. Díszes oszlopok között jutunk be a 260 hektáros farmra. A recepció épületéig színes térburkolattal lerakott út vezet, amerre a szem ellát, gondozott szántók és legelők. Tíz perccel nyitás után érkeztünk a kőelefántokkal kiegészített, impozáns fogadóépülethez. Leparkoltunk és a jegypénzárhoz sétáltunk, ahol a legnagyobb meglepetésünkre csak egy zárva tábla fogadott. A kapu azonban tárva-nyitva állt, időnként egy személyautó haladt át rajta. Vettük a bátorságot és gyalogosan nekivágtunk a szentélyig vezető két kilométeres útnak. A sétányt tudatosan parkosított, árnyas liget övezte, helyenként indiai stílusú szaletlivel és egy csörgedező patakkal, amit néhány helyen tóvá duzzasztottak. A parkból csak úgy áradt a gazdagság illata. Elbizonytalanodtam, hogy vajon jó helyre irányítottam az egy százalékomat?

Egy ponton kettéválik az út, és bár a templomot egyenesen mutatja az útba igazító tábla, az embert mégis inkább balra vonzza a dombtetőn terpeszkedő iskolaépület látványa. A suli előtt lazuló nebulók képe alapján akár Ázsiában is lehetnénk, leszámítva a hajszínüket. Már amennyi látszik belőle, mert a fiúcskáknak ugyanúgy kopaszra nyírják a búráját, mint apjukét, mindössze egy „janicsár lófarok” jelzi az egy isten hitet. Sajnos az épület nem látogatható, de annyit sikerült megtudnunk, hogy általános iskolájuk akkreditált, tehát a vallásoktatás mellett megtanítják a hagyományos ismeretanyagokat is.
Innen mintegy kétszáz méterre található az istálló, ami előtt egy modern, homlokrakodós traktor rendezgette a szalmabálákat. Ez némiképp ellentmond a tájékoztató táblán olvasottnak, miszerint csak állati erővel hajtott földművelést folytatnak, a fosszilis energiák mellőzése érdekében. Egy közeli kilátóból tekinthetünk körbe a hatalmas birtokon, amit a kilencvenes években szereztek meg kárpótlási jeggyel. Hogy honnan volt a kárpótlási jegyük, arra nem sikerült választ kapnom.

 

Jóllakott tehenek kíváncsi tekintette mellett haladtunk tovább egy fasor árnyékában, melyet újabb meditációs helyek öveztek, egészen a kertészetig. Fóliasátrak és üvegházak alatt termelik meg a kommunának szükséges élelmiszereket. A vegetáriánus életmódot folytató Krisna-tudatú hívők szinte teljes önellátásra vannak berendezkedve, és teszik mindezt környezetkímélő módon, ami mindenképp szimpatikus. Az, hogy miből szerzik be a legmodernebb termelőeszközöket, számomra rejtély maradt.
A templom (szentély) külső megjelenésében nem hivalkodó, akár egy felújított TSZ központ is lehetne. Rajtunk kívül egyetlen látogatóval sem találkoztunk ez idáig, félő volt, hogy elmarad a tizenegyre hirdetett, vezetett látogatás. Ahogy tébláboltunk a bejárat előtt, megjelent egy szimpatikus fiatalember zöld vászoningben és bokáig érő, fehér szoknyában. Mikor elmondtuk neki, hogy jöttünk be a kapun, nem problémázott, csak közölte, hogy akkor nála kell megvennünk a fejenként 2500,- forintos belépőjegyet. Ezért a pénzért nem csak a szentélybe vezetett be minket, de bármit kérdezhettünk is tőle. Gopa Kumárától megtudtuk, hogy eredetileg Gáborként jött a világra, de tizenhárom évvel ezelőtt, amikor idekerült, tanítója adta neki ezt a nevet. Személyes indíttatásáról is szívesen mesélt, de még a párválasztás rejtelmeibe is beavatott minket, tényleg nem volt tabutéma. Persze legszívesebben a vallásáról mesélt, de a legjellemzőbb sajátosságokat már korábban is ismertem, és természetesen megvolt a kialakult véleményem, amit most meg is osztanék.

 

 

Kezdetben vala a 3-4000 éves hindu vallás több istennel és kusza szabályokkal. Aztán jött Buddha, aki egy teljesen más szemléletet terjesztett el, amihez nem volt szükség istenekre. (Az más kérdés, hogy ma már istenként tisztelik az egykori herceg, szerzetest, és áldozatokat mutatnak be szobránál.) A buddhizmus elég nagy szeletet hasított ki a szakrális tortából, de még mindig volt rés a piacon, amikor A. C. Bhaktivedánta Szvámi Prabhupáda 1966-ban elterjesztette a hindu valláson alapuló, ámde egy isten hívő (a nyugati embernek is befogadható) irányzatot, a Krisna-tudatot és filozófiát. A legjobbkor, hiszen az Egyesült Államok ekkor háborúban állt Vietnámmal, tombolt a hippi-korszak, a lázadás a meglévő vallástanításokkal szemben. A fiataloknak vonzó alternatívát jelentett a színes külsőség, a szereteten alapuló, békés életszemlélet. Majd jött Milos Forman Hair című sikerfilmje, ami jó reklámot csinált a vallásnak világszerte.
Pedig, ha jól belegondolunk az egzotikus kinézetet és a keleti mantrákat leszámítva, sokban hasonlít más világvallásokhoz. Hasonló igéket hirdet, (alázat, szolgaság, ima, szeretet, stb.) hasonló kellékeket alkalmaz, (oltár, ima-gyöngysor, fohászok) miközben kevésbé liberális. Ott van például a párválasztás kérdése. Gopa tizenhárom évig cölibátusban élt, és most, hogy már csajozna, nem lehet neki, mert majd a bölcs tanítói kiválasztják a hozzá illő mátkát. De a kötelező vegetáriánus étkezést sem mondanám szabadelvűnek.

 

Ezzel együtt, szimpatikus nekem ez a vallás (csak ne kelljen gyakorolnom), mert szeretetet és megbékélést hirdet, odafigyel a környezet megóvására, miközben nem ragaszkodik bigott módon a múlthoz és bátran használja korunk vívmányait. A háztetőkön napelemek és szélkerekek biztosítják az energiát, a vizet kutakból nyerik. A növényeket biogazdálkodással termesztik és tárolják. A lakók mosolyognak és mindenkit hangos Hare Krisnával köszöntenek.
Csupán egy dolog zavar, hogy honnan ez a sok lóvé? Az én egy százalékom biztos nem fedezi ezt a rengeteg kiadást. Az egy dolog, hogy a bent élők ingyen dolgoznak a közösségnek, de ottjártunkkor több külsős munkaerőt is láttunk, akik különböző szakipari munkákban segítettek. De pénzbe kerül a falakon kívül élő szerzetesek lakhatásának finanszírozása is, és még ki tudja mi minden. Már nem volt pofám Gopától megkérdezni, ki finanszírozta utazásait, de megtudtam tőle, hogy sikerült eljutnia Indiába, Vrindávana és Majapur zarándokhelyekre.
Akárhogy is, nagy szerencse, hogy még ételosztásra is marad a büdzséből.