Egy újabb sétaútvonalat jártunk be, de ezúttal – még ha megköveznek is érte a pilisszentivániak – blogom címéhez méltóan, erős kritikával illetném a Jági-tanösvényt. Ha pontozni kellene egy tízes skálán, akkor maximum hármat adnék rá, legalábbis így télvíz idején.
Dél-Budáról odajutni nagyjából annyi időbe telt, mint néhány hete a Velencei-hegység. A pilisi falu focipályája mellett parkoltunk le, majd nekivágtunk a hegyoldalnak. Hamar rá kellett, hogy jöjjünk, a tanösvényből már csak az ösvény maradt fenn, a tájékoztató táblák az idő (vagy esetleg néhány tahó) martalékává váltak. A fákra aggatott madáretetőkből kikövetkeztettük, hogy gazdag lehet a környék különleges fajokkal, amiből egyet sem volt szerencsénk megpillantani. Nem is csoda, hiszen a napsütötte szombat délutáni időjárás sokakat csábított a szabadba, köztük hangosan viháncoló fiatalokat, gyermeküket nyilvánosan fegyelmező szülőket és számos olyan hangforrást, ami nem kedvez a vadon élő állatoknak.
A Jági-tó (Jagerwiesen) mellett a fő látványosság itt az Ördögszikla, ami egy fenyves közepén meredező, mondhatni fallikus kőképződmény. Ezt egy kisebb emelkedő leküzdése után meg is kerülhetünk, és belevéshetjük a puha mészkőbe barátnőnk nevét, mint ahogy tette ezt korábban néhány hősszerelmes. (Ezúton hirdetek versenyt: hány szikla, orom vagy árok létezik az országban, amit az ördögről neveztek el?)
Egy vadkerítésen átbújva jutottunk vissza a „tanösvényre”, amit a fákra festett, fehér alapon zöld falevél jelzett. Az alig öt kilométeres körséta épített elemei egy korrekt állapotban lévő fahíd a kiszáradt patakmeder felett, egy elkorhadt „kilátópont” és festett emlékkő. Pontosítok, mégis csak találtunk egy épen maradt táblát, ami lényegében megtilt mindent, amiért az emberek a szabadba járnak. Az erdő bizonyára sokkal szebb lesz tavasztól, de nekünk most ennyivel kellett beérnünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése