Ahhoz, hogy egy temetői sétát értékelni tudjunk, meg kell érni egy bizonyos kort. Különösen, ha az a célunk, hogy ismert emberek síremlékeit járjuk sorba. Minél többet élt az ember, annál több sportolóra, művészre vagy politikusra emlékszik vissza. Elsőre, nem gondoltam volna, hogy én már elértem ezt a kort, húztam is a számat, amikor a feleségem kitalálta, hogy hétvégi egészségügyi sétánkat a Farkasréti temetőben abszolváljuk. Végül beadtam a derekamat és nem bántam meg, pedig csapkodtak a mínuszok ezen a hétvégén.
Sétánkat a temető főbejáratával szemben, a vitatható szépségű Mindenszentek Plébánián kezdtük, annál is inkább, mert az altemplomban nyugszanak a nagyszüleim. Felkészülten vágtam neki a temető felfedezésének. Elővettem zsebemből a listát, amin néhány híresség sírhelye volt feltüntetve parcella- és sorszámmal. (Merthogy még ennek is van Wikipédia oldala.) A papír másik felére a temető térképét nyomtattam ki, és milyen jól tettem, mert a parcellák számait, hevenyészett módon és csak kevés helyen tüntetik fel, ráadásul az is alig látszik a rozsdától.
Mindjárt az első parcellában olyan hírességek sírköveire bukkantunk, mint Csonka János a karburátor feltalálója vagy Kabos Gyula komikus, akit olyan régi filmek főszereplőjeként ismerhettünk meg, mint a Hyppolit, a lakáj vagy a Meseautó. Egymáshoz közel fekszenek olyan olimpikonok, mint a tavaly elhunyt Székely Éva és hajdani férje Gyarmati Dezső, vagy Kárpáti Gyuri bácsi. Ahogy bóklásztunk a sírok között, meglepően előkelő helyen fedeztük fel a decemberben eltemetett Omega billentyűs, Benkő László és a brutális támadásnak áldozatául eső, hajdani ferencvárosi futballistát, Simon Tibort is.
A temető főútján felfelé haladva, a nyolcas parcellában találtuk meg a fiatalon meghalt kenusunkat, Kolonics Györgyöt akárcsak Schlosser Imrét, a XIX. századforduló magyar labdarúgásának legnagyobb alakját (13-szoros magyar bajnok és 7-szeres bajnoki gólkirály, ami a mai napig magyar csúcs.) Szegénykémre a Slózi becenevet aggatták kortársai, és ez fel is került a sírkőre.
A tízes percellában, rögtön az aszfaltút mellett fedeztük fel Antal Imre zongorát formázó gránit síkövét és az út túloldalán olyan hírességeket, mint Papp Laci öklöző vagy Déry Tibor író (Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról).
A temető északi felén, egy kolumbárium sor végénél találtuk meg az átjárót, ahol a Denevér utat keresztezve átmentünk az új temetőbe, hogy egy számomra szintén kedves nagyszülő sírjánál tegyük tiszteletünket.
A java még csak ezután jött. A temető nyugati szárnyában van az úgynevezett „művész parcella”. A huszonötösben számos színészóriás végső nyughelyét találhatjuk, de híres énekesek, zenészek és tévés személyiségek sírjait is felfedezhetjük. Meglepő, mennyi friss virágot találtunk például Szécsi Pál síremlékén, aki tragikusan rövid pályafutás után, 1974 óta nincs köztünk. Jó volt látni, hogy Schütz Ilát és Sztankay Istvánt, akik a színpadon is elválaszthatatlan párt alkottak, egymáshoz egészen közel temették el.
Ki tudja, hány temetést kísértem végig ebben a temetőben, mégsem vettem észre azt a részt, ahol a családi kripták kaptak helyet, most ezeket is lencsevégre kaptam.
A csípős hideg vetett véget a felfedező körutunknak. A kijárat közelében még meglátogattuk a zeneszerző szekciót, ahol Kocsis Zoltán olyan illusztris személyek társaságában nyugszik, mint Bartók Béla, vagy Solti György.
Nem idevaló szó, hogy jól szórakoztunk, mégis azt kell, hogy mondjam, legalább annyira élvezetes volt itt elmerülni a múltba, mint mondjuk egy ligetben sétálni.
Ha valakinek van kedve böngészni a hírességek sírjai között, a fotóimat itt nézheti meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése