Ha ezt a klubban egyszer elmesélem...

   Tegnap estére kaptunk két jegyet a Showderklub aktuális előadására.  Bár nem éreztem túl nagy késztetést, hogy maszkban üljek végig egy teljes előadást, a fellépők egyikét sem láttam még élőben, és a helyszínre is kíváncsi voltam.

   Mivel túl korán érkeztünk a Symbol rendezvényközponthoz, ahová már csak szájkosárral engednek be, gondoltuk, vacsorázunk egyet Újlak valamelyik patinás kisvendéglőjében. Szomorúan konstatáltuk, hogy jó néhány étterem bezárni kényszerült, nem úgy a Kínai gyosrbüfé. Nagybetűvel írtam, mert ez a neve a kajáldának, és azt kell, hogy mondjam, találó. Valóban kínai, és tényleg nagyon gyorsan végeztünk. A policy ugyanis, hogy egy asztalhoz, csak egy pár ülhet le, és mind a négy asztalnál már evett valaki. Felajánlották ugyan, hogy helyet foglalhatunk a tálaló asztalka mellé, ahol különböző terítékelemeket és a tulaj gyerekének játékait tárolták, de nem éltünk a lehetőséggel. Szóba sem hoztam volna a dolgot, ha az egyik nyolcszemélyes asztalt nem pont maga a tulaj foglalta volna el egy leves társaságában. Hát igen. Más kultúra. Végül a közeli Padthai Wokbárban fogyasztottuk el ez évi egy ázsiai lakománkat. Ha valaki nem ismerné, ez egy trendi étterem, ahol magunk választhatjuk, milyen köretalapra kérjük a húst és a szószt, amit szabadon variálhatunk. (Mindketten ugyanazt rendeltük, mégis sikerült teljesen mást kikevernie a szakácsnak.)
   Miután kikavarodtunk az óbudai kiskocsmák autentikus hangulatából, beléptünk a leginkább diszkóként ismert Symbol épületébe. Maszk ellenőrzés, kézfertőtlenítés, majd kötelező ruhatár után, egy csarnok nagyságú terembe értünk, ahol az összegyűlt közönség fegyelmezetten várta, hogy leengedjenek az alagsorban kialakított színházterembe. Ez félóra késéssel, úgy háromnegyed kilenc körül történt meg. Az ültetés kicsit macerásan alakult, mert a TV felvétel miatt, meg kellett válogatni, kit engednek az első sorokba. Jó csajok, és fekete maszkosok előnyben. A dekoratív fiatalok egyértelmű prioritást élveztek, még ingyen fekete maszkot is kapott, akit a rendező kinézett magának. Így történt, hogy mi az utolsó sorba kerültünk, és örülhettünk, ha az oszlopok takarásából néha előbukkantak a szereplők. (És még mögöttünk is ültek.)
   A hangulatfelelős ember próbálta begyakoroltatni a spontán örömujjongást, de nem láthatta ki sunnyog a maszkja alatt, így megúsztam, hogy tini lányok módjára sikongassak, amikor felvillant a jelzés. Kilenc óra elmúlt már, amikor színpadra lépett Ács Fruzsina műsorvezető. Laza könnyedséggel vette az akadályt a még kevés rutinnal rendelkező humoristapalánta, néha még vicceset is sikerült mondania. Rögtön őt követte Elek Péter, akit már többször láthattunk képernyőn, és azt kell, hogy mondjam, sikeresen felküzdötte magát a legnagyobb nevek közé. Utána jött a nagyágyú, Beliczai Balázs, aki ma mintha halványabb lett volna. A végére maradt Badár Tamás bűvész egy kissé döcögős produkcióval, de legalább nem volt vicces sem, akárcsak apja mostanában. (Bocs Sanyi.)
   Már éppen kezdtem bemelegedni, amikor a műsorvezető megköszönte, hogy eljöttünk, és eldarálta lekomfját. Az órámra pillantottam, a nettó játékidő mindössze egy órát tett ki. A fellépők ennek nyilván örültek, hiszen elsőre sikerült minden jelenet, (csak Elek Petinél kellett egy mondatot újra venni) de mi egy kis hiányérzettel a zsebünkben távoztunk.