Szegedi szecesszió szemle

Jó néhányszor jártam már Szegeden, de sosem turistaként. Fiatal koromban a munkám szólított párszor a Tisza-parti városba, utoljára pedig a fiam diplomaosztójának apropóján jártunk Csongrád-Csanád megye székhelyén. Na, de most! Hardcore városnézésbe fogtunk, egy nap alatt végigjártuk a belváros összes nevezetességét.

Sikerült a Boldogasszony sugárúton szállást találnunk a ① Hősök kapuja közelében.   A neoklasszicista művészeti alkotás az I. világháború elesett hősei emlékére készült 1937-ben. Az emlékmű gondolata még Klebelsberg Kunó kultuszminisztertől a Dóm tér együttesének megálmodójától származik, aki Pogány Móric neves építőművész számára adta a megbízást. A város művészeti zsűrije Aba Novák Vilmos festőművészt bízta meg a freskók elkészítésére, míg Lőte Éva szobrászművész a szobrok megtervezésére, és kifaragtatására kapott megbízást. A leleplezési ünnepségen díszvendégként jelen volt Horthy Miklós kormányzó.

A kapun áthaladva jutunk el a Rerrich Béla térre, ahol érdemes megnézni Sárkányölő Szent György-szobrát, melynek eredetijét a Prágai Nemzeti Galéria udvarán őrzik. Vele szemben egy modern műalkotás az 1956-os forradalom emlékműve. A kérészéletű forradalom jelképét, egy hatalmas lepkét 19 ember hordozza a vállán, köztük a fiatal Latinovits Zoltán. Nekünk nem sikerült beazonosítanunk az egykori színészt, viszont elgondolkodtató részletet osztanék meg az olvasóval, hogy maga dönthesse el, illik-e egy sok ezer ember halálát okozó felkelés emlékművéhez.

A ② Dóm tér Szeged ikonikus központja. Még az is hallott róla, aki sosem járt itt, ha másért nem, a Szegedi Szabadtéri Játékok kapcsán. A rendezvény idén (az ismert okokból) elmaradt, így az ideiglenes lelátó nélküli tér terpeszkedett elénk a kora reggeli órákban.  Ezzel a csodás átkötéssel rátérnék a teret övező egyetemi épületsor homlokzatát ékesítő faliórára, mely Csúry Ferenc órásmester alkotása, és 1936 óta, naponta kétszer játsza el a „Ballag már a vén diák…” kezdetű melódiáját, miközben megjeleníti az iskolaévet záró ballagást. Ekkor az óralap előtt ballagó diákok alakjai járnak körbe. A figurákat faragó Kulai József modelljei közt olyan neves magyar személyiségek találunk, mint Mikes Kelemen, Petőfi Sándor vagy Klebelsberg Kunó. Az óra emellett minden egész órakor a „Szeged hírös város” nóta dallamát játsza szignálként.

Természetesen a teret a Fogadalmi templom látványa uralja, amit a Nagyárvíz (1879) után 1913-ban kezdtek felépíteni Schulek Frigyes és Foerk Ernő tervei alapján. A dómot végül csak 1930. október 24-én szentelték fel, ami ezzel az ország negyedik legnagyobb temploma lett. Az eklektikus stílusú templom belső terének különlegessége a 9040 sípos orgona és Fadrusz János „Krisztus a keresztfán”című szobra, amely 1900-ban elnyerte a párizsi Világkiállítás fődíját. Itt találhatjuk Klebelsberg Kunó szarkofágját is, aki Szeged országgyűlési képviselője volt, és minisztersége alatt rendkívül sokat tett a város fejlődéséért.

   A templomkapuval szemben magasodik a Dömötör-torony, az árvízben megsemmisült Szent Demeter-templom egyetlen meghagyott tornya. A keresztelőkápolnaként üzemelő torony érdekessége, Szeged legrégebbi ismert szobrászati emlékének számító XII. századi kőbárány, amely a bejárat felett, akarom mondani, fölött látható.

Nem messze innen, a Somogyi utcában találjuk a Fekete-háznak keresztelt, az angol gótika szellemében, romantikus stílusban készült épületet, amely 1856-ban még sötétszürke volt. (Innen az elnevezés.) Gerster Károly tervei alapján emelt házat jól felépítették, mert túlélte a Nagyárvizet, ma múzeumként üzemel. Az utca végén találjuk a Dugonics teret, ahol a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalának patinás (1873) épülete vonzza a tekintetet. A látogatónak az az érzése, hogy Szegeden minden az egyetemről szól. Nem csak az utcákat ellepő fiatalok miatt, de akármerre járunk a belvárosban, folyton az egyetem egyik karának épületébe botlunk.

Utunkat a belváros sétálóutcájában, a Kárász utcában folytatjuk. Mindjárt az elején láthatjuk az első szecessziós épületet, az ③ Ungár-Mayer-palotát. Na de pontosítsuk, mik a főbb jellemzői a szecessziónak Szegeden. A stílusnak két irányvonala érhető tetten a városban. Az egyiket az avantgárd magyar művészek képviselték, akik európai kollégáikat követve úgy vélték, hogy az ipari fejlődés tönkretesz mindent, ami szép, ezért a művészetet be kell ágyazni a mindennapokba, a népi építészetre és hagyományokra támaszkodva. A nemzeti sajátosságok megjelenítését tartották fontosabbnak. Feltűntek a természeti motívumok, a habarcsba öntött tulipánok, levelek. A színes kerámiák a homlokzaton, a míves kovácsoltvas erkélyek szerves részeit képezték az épület díszítésének.

A másik irányzat építészei az európai hatásokat tükröző épületeket hoztak létre, közéjük sorolható Magyar Ede, akit egyenesen Gaudihoz hasonlítottak kortársai. Ő tervezte Ungár Ernő és Mayer Áron megbízásából a sarkon álló, háromemeletes házat 1911-ben. Szinte a város fölé emelkedik impozáns tornya, amit bádogból formázott ledér hölgyalakok, kézen fogva táncolnak körbe. Az udvarba bekukkantva láthatjuk, hogy mindmáig megőrizte eredeti funkcióját a társasház.

A Kárász utca 5-ös szám alatt található Eisenstadter-ház romantikus stílusú műemlék jellegű épület. Kapualja és udvara késő klasszicista. Említést érdemel öntöttvas erkélye. A 9-es szám alatt lévő Várnay-ház eredetileg nyomdának épült. Mindkettő épület Hoffer Károly munkája.
Holland városokat megszégyenítő kerékpárforgalom zajlik az utcákon. Mivel nincs mindenhol bicikliút kiépítve, gyakran a járdát használják a két keréken közlekedők, de a sétálóutcákban sem mindenki tolja a bringát. Szerencsére gázolás nélkül elértük a szegedi szecesszió talán legékesebb darabját, a ④ Reök-palotát. Magyar Ede, az épület tervezője tragikusan rövid életében mindössze nyolc alkotó év jutott osztályrészül. (A 35 éves építőmester beleszeretett egyik megbízója feleségébe, ami tönkretette házasságát, csődbe vitte vállalkozását, ezért önkezével végett vetett életének.) Az európai utazásai során megismert és magával hozott élményanyagot és formavilágot felhasználva tervezte meg legszebb alkotását.
Az épület engedélyezési terveit 1906. július 2-án nyújtotta be a városépítési bizottsághoz Reök Iván, a Folyammérnöki hivatal vezetője, gazdag földbirtokos, országgyűlési képviselő. A palota egy év alatt készült el luxus kivitelben, többnyire helyi művészek és mesteremberek közreműködésével. Az óriási lakásokat a második világháború után feldarabolva társbérletté alakították. Az 1960-as felújításkor az erősen károsodott homlokzat egyszerűsítését rendelték el. A korábbi lakások részletgazdag díszítéseit eltávolították. Hál’ istennek a homlokzatot mára helyreállították, és a földszinten egy cukrászda működik.

Az 1903-ban elkészült ⑤ Új Zsinagóga diadalívén héber és magyar nyelvű felirata hirdeti: „Szeresd felebarátodat”. A magyar nyelv használata az épület tervezésében aktívan közreműködő tudós főrabbi, Lőw Immánuel hatásának tudható be, aki iránymutatásaival segítette Baumhorn Lipót építész munkáját. Sajnos belülről nem tudtuk megtekinteni, lévén hogy bezártak a járványra hivatkozva. Egy hajléktalan néni nagy lelkesedéssel ajánlotta a közeli katolikus és szerb ortodox templomot. Megköszöntem a tanácsot, de hát nem imádkozási kényszerem van, hanem Roth Manó műhelyében készült üvegkupolára, az oltár jeruzsálemi márványból készült zárkövére és a frigyszekrény nílusi akácfából faragott ajtajára lettem volna kíváncsi.
Hogy visszatérjünk a főcsapás irányába egy újabb szecessziós épület felé vettük az irányt. Az 1905-ben épült ⑥ Goldschmidt-palota kisebb csalódást okozott az előző műemlékek után. Az eredetileg gazdagon díszített lakóházat az ötvenes években (a kor divatigényeinek megfelelően) lecsupaszították, és ebben a formájában látható ma is. Egyedül a bejárati folyosón maradtak meg az eredeti díszek.

A Tisza Lajos körút forgatagában sétáltunk északra, amikor letértünk a Széchenyi tér felé, hogy lefotózzuk a Városházát és a Bérpalotát összekötő Sóhajok-hídját. A Lechner Ödön és Pártos Gyula építészek tervei alapján, a velencei híd mintájaként emelt hidat 1883-ban Ferenc József uralkodó tiszteltére emeltek, aki a pusztító árvíz után meglátogatta az újjáépített várost.
Áthaladva az ötvenezer négyzetméteres parkon, az évszázados platánsor végében pillantottuk meg a Vasalóházat. Az 1913-ban Baumhorn Lipót tervei alapján épült ház az eklektikába visszasimuló szecessziós stílusú. Nevét a new yorki Flatiron building mintájára kapta, utalva a formájára. Az 1934-ben alapított patika mind a mai napig működik a sarkon.
Folytatva a sétánkat, a termálfürdő előtt felfigyeltünk egy ivókútra, ahol emberek demizsonszámra vételezték a vizet.  Csáky József Táncoslány című, 1959-ben készült szobra talapzatából folyik az 1925-ben felfedezett, szénsavban dús gyógyvíz mely 944 méter mélyről tör a felszínre.

Ha idáig képes voltál elolvasni a bejegyzésemet, igazi rajongója vagy a szecessziónak vagy Szeged városának. Ha esetleg csak most készülsz odalátogatni, ajánlom figyelmedbe a további épületeket is, mert a sornak még koránt sincs vége.

Itt van példának okáért a ⑦ Református palota. Természetesen ezt is Magyar Ede tervezte még 1912-ben a református egyház kérésére. Nem ecsetelném a lakóépület ornamentikáját, helyette beszéljenek a képek. Inkább egy bulváros fordulattal azt mesélem el, hogy a tervező építész pályafutása ebben a házban ért véget, amikor a már említett férjes asszonynak, (akibe beleszeretett) az ajtajában főbe lőtte magát.

Innen érdemes ellátogatni a közeli ⑧ Víztoronyhoz, ami a geometrikus szecesszió jegyeit viseli magán. A Zielinski Szilárd tervezte tornyot 1904-ben, teljesen innovatív módon, vasbetonból építették meg. 55 méteres magasságával akkoriban a világ legnagyobb víztornyának számított. 610,- forintért fel is mehetünk a kilátóba, ahonnan belátható az egész város és a Tisza.

Ezen a téren találjuk a ⑨ Móricz-házat is, amit Raichle Jenő Ferenc tervezett még 1910-ben, és hasonlóan többi társához, az ötvenes években „korszerűsítették”. Szerencsére 2007-ben egy vállalkozó megvette a várostól, így ma újra régi fényében tündököl.

A központ felé haladva, a Tisza Lajos körút egyik sarkán tárul elénk az 1913-ban mindössze 13 hónap alatt felépült ⑩ Gróf-palota, amit szintén Raichle Jenő Ferenc tervezett, dr. Gróf Árpád ügyvéd megrendelésére.

A ⑪ Deutsch-palota a legjobban példázza Szegeden a szecesszió magyar változatát. Erdélyi Mihály helybéli építész tervei alapján 1902-re felépült házhoz Lechner Ödön budapesti építész tervezte a homlokzat és a lépcsőház díszítését, amit a magyar népművészet motívumai ihlettek. Lechner jó kapcsolatokat ápolt Zsolnay Vilmossal, a pécsi porcelángyár tulajdonosával, aki mázas kerámiával valósította meg az építész vízióit.

Említést érdemel a Deutsch-palotával szemben álló Dankó Pista szobor. Szeged híres szülöttje a fiatalon elhunyt nótaszerző alakját Margó Ede rózsaszínes fehér márványból faragta ki a szecesszió jegyében 1912-ben.

Átvágva az éppen felújítás alatt álló Várkerten jutottunk le a Tisza partra, ahol a naplementében sétáló emberek múlatták az időt. A vár a tatárjárást követően hosszú évszázadokon át fontos szerepet töltött be a város életében. A török elleni háború idején nagy csaták zajlottak a várfalakon. Az 1800-as évek második felében a leghíresebb betyár, Rózsa Sándor öt éven keresztül raboskodott a vár tömlöcében. Az erődítmény sorsát végül az 1879-es Nagyárvíz pecsételte meg. 

A vár mementójaként megmaradt épületrésszel szemben találjuk a ⑫ Szegedi Nemzeti Színházat, ami kicsit kilóg a szecessziós sétánk tematikájából. A romjaiból életre keltett város egyik legszebb eklektikus-neobarokk épülete az 1883-ban megnyitott teátrum. Nagyvonalú eleganciáját Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi színházépítőknek köszönhetjük. Félköríves homlokzatát a színjátszás allegorikus alakjai díszítik, két oldalán a falfülkékben Katona József és Erkel Ferenc szobrai láthatók. A két műkő szobor különlegessége, hogy Tápai Antal szobrászművész a helyszínen készítette el őket.

A színház épülete mellett áll egy nem kevésbé híres filmszínház. A Belvárosi mozi art deco stílusú épülete 1920-ban épült Sebestyén Endre műépítész tervei alapján. Ma ez az egyetlen filmszínház az országban, amely eredetileg is mozinak épült és megnyitása óta megszakítás nélkül így is üzemel. Az 530 fő befogadására alkalmas nagyterem névadója a szegedi születésű, Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos. Az ő munkásságát ápolva minden év májusában Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválnak ad otthont az épület.

Sétánk utolsó állomása Roosevelt téri, ⑬ Móra Ferenc Múzeum. A Belvárosi-híd lábánál lévő téren építési munkálatok zajlanak, melynek része az 1966-ban épített szökőkút felújítása, ezért csak a távolból tudtuk lencsevégre kapni az 1896-ban, neoklasszicista stílusban megépült Közművelődési Palotát, ami a millenniumi építkezési láz legimpozánsabb szegedi alkotása.

A híd alatti alsó rakparton található kikötőből indul a sétahajó, ami egészen a Maros torkolatig viszi el a látogatókat, ahol visszafordul, és az Árvízi emlékmű valamint a Boszorkánysziget érintése után visszatér a kikötőbe.

A szállásunk felé tartva még beugrottunk a híres Virág cukrászdába, hogy megnézzük az 1873-ban, neobarokk stílusban épült kávéházat, ami arról is hírös, hogy 1928-as Párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert édességeivel. De gyakran reggelizett itt József Attila is, aki az egyik tulajdonos barátja volt. Ezen az estén egy szinti zsonglőr szórakoztatta az egybegyűlteket a cukrászda előtt téren, ahol a hangulat tetőfokára hágott.

Van egy olyan sejtésem, hogy már mindenki zsibbad a szecessziós épületek olvasásától, de nem állhattam meg, hogy ne szúrjak be még egy fotót. Hazafelé ugyanis, beugrottunk Kecskemétre lefotózni a Cifrapalotát (1902, Márkus Géza), mint az egyik legjellegzetesebb példáját a nemzeti szecessziónak.

Ennyi fért bele egy napba, de ha kihagytam volna valamit, kérlek írd meg kommentben, hogy segíthessük Szeged kulturális örökségeinek megismertetését az odalátogatókkal!