Capri

Capri, fény, pompa, ragyogás. Kék, zöld, fehér barlangok, de csodás. Arisztokrácia, művész- és celebvilág. Nos hát felkerekedtem, ezt nekem is látnom kell.

Kezdjük ott, hogy hova rakták ezt a szigetet az olaszok? Légvonalban csak annyi, mint a román tengerpart, na de odajutni maga az örökkévalóság. Légvonalban ugyanis csak Rómáig tudsz menni, onnan mondjuk vonattal Nápolyba, és ha a pályaudvaron egy önkéntes hordár nem lépett le az összes csomagoddal, van esélyed, hogy egy taxis elvisz a kikötőbe, ahol már csak egy dolgunk van, felcígölni a koffert egy kompra, ami álmaink szigete felé indul.

Nos, én nem ezt az utat választottam. Párommal egy kulturális körutat terveztünk Itáliába, ami az Amalfi partvidéken végződött. Ez remek alkalom volt arra, hogy meglátogassuk Caprit, amit már régóta szerettem volna. Egy lepukkad koreai kisautóval mentünk, de ez nem gáz, mert nem vittük magunkkal a szigetre, így a leégést csak a napsütéstől szenvedtük el. Nápolyon kívül még Amalfiból és Sorrentoból lehet átkompozni, de Amalfit nem az autós turistáknak találták ki. A hegyoldalba vájt településen csak kihalásos alapon lehet még szabálytalan parkolóhelyhez jutni is. Csak mondom, ez az Amalfi és szomszédja Positano csak a képeslapokon néz ki jól. Tenger felől, naplementekor, drónról készült fotóktól olvadozik a Facebook népe, de ha keresztül megy rajta az ember nem lát mást, csak egy csomó házat összezsúfolva jó nagy sziklák tövében, rengeteg turistát és rendőröket, akik csak arra várnak, hogy leállj egy kizárólag helyieknek fenntartott, sárga vonallal jelzett helyen, és máris lecsapnak a gyanútlan európaira, aki persze nem tanulta KRESZ órán, hogy ilyen jelzés is van.

Szóval maradt Sorrento, ami elég nagy város és még az autót is le tudod támasztani valahova, ha van elég pénzed. A kikötő érdekessége, hogy vagy száz méterrel lejjebb van a városnál egy sziklafal tövében és az odavezető lépcsőt úgy eldugták, hogy még csak véletlenül se lehessen megtalálni. Konkrétan a corso egyik éttermének személyzeti bejáróján át vezet az út. A város üzemeltet egy liftet is a lustáknak, az persze jól ki van táblázva, hisz az 1 euró/fuvar remek biznisz. 

Két társaság indít hajójáratokat, ezek nagy egyetértésben árulják a 14-20 eurós jegyeiket a kikötőben attól függően, hogy hány órakor és milyen gyorsan akarsz átjutni a a szigetre. Már 7:45-kor indul az első járat és visszafelé 18:45-kor az utolsó. Ha ezt lekésted, megszívtad, mert a helyi csónakosok sokkal borsosabb áron dolgoznak. Mi a 9:25-ös kompot választottuk, egyrészt mert az volt a legolcsóbb, és még reggelizni is volt időnk, ami hasznos lehet, ha az ember háborgó tengerre szál. A kompnak ugyanis minimális a kültéri része, muszáj volt beülnünk a levegőtlen belső térbe, ahonnan még kilátni sem lehet, mert az ablakokat a gyártás óta nem takarították. Nagyon kevés hiányzott, hogy az amúgy egyszínű üléseken róka formájú minták legyenek.
A félórás hánykolódás után, ragyogó napsütésben érkeztünk meg Marina Grande kikötőbe néhány ezred magunkkal.

A kompjegyhez kaptunk egy Capri térképet is, amin egy Lesercapri nevű cég hirdette magát. A leírás szerint körbevisznek hajóval a sziget körül és megállnak a kék barlangnál. A vállalkozás jegyirodája mindjárt ott van a mólóval szemben, gondoltam befizetem magunkat egy hajókázásra. Rákérdeztem a jegyárustól, hogy meg tudjuk-e nézni a kék barlangot. Persze - mondta – csakhogy szurkoljam le minél előbb a 18 eurós díjat. A kb. 50 fős bárkához vezető stégnél már szép számban álltak a turisztok. Nem is vártuk meg a menetrend szerinti időpontot, ahogy megtelt a jármű, neki is vágtunk a hullámzó tengernek. Pechünkre kifogtunk egy proli szerb (vagy horvát) csoportot, akik hangos visítás kíséretében folyamatosan rohangáltak fel-alá, hogy a rendelkezésükre álló összes elektronikus eszközzel (telefon, tablet, fényképezőgép, Gopro) igyekeztek lefényképezni minden egyes sziklát. Vicces lett volna, ha nem taposnak folyton a lábamra és nem vernek időnként fejbe a szelfibotjukkal.

Izgatottan vártuk, hogy feltűnjön a híres, nevezetes Kék-barlang, ami itt a fő attrakció. Csakhogy ma olyan erős a hullámzás, hogy nem engednek be csónakokat a barlangba. Egyébként is dagály van és különben is rossz járműn vagyunk, mert ebből amúgy sem lehetne átszállni a kis csónakokra, akik újabb pénzösszeg fejében beeveznek a barlangba. Márpedig a csodaszép kékség csak bentről érvényesül. Így hát megint megállapítottuk, hogy egy túl magasztalt,  turista csalogató látványosság marketingjének estünk áldozatul.

Az a kis lyuk ott a mentőövtől balra a híres Grotta Azzurra

Áthajóztunk a sziget déli oldalára, ahol újabb barlangok vártak bennünket, amibe nem mehettünk be. Ilyen pl. a zöld barlang és a fehér barlang. Most komolyan. Eddig terjedt a fantáziájuk? Mi jön még? Egy barna barlang balra?

Végig kellett néznünk, hogy melyik házban lakik Brigitte Bardot, hol húzza meg magát Giorgio Armani, amikor itt nyaral vagy éppen Mussolini kecóját, amit éppen most árulnak potom egy millió euróért. Megkerültük a Faraglioni sziklákat, ami három, kb. száz méteres szikla és egy negyedik, amit akkor veszel észre, amikor zátonyra futottál, ugyanis hullámzásban nem látszik ki a vízből. Nem nagy szám.

Nem fikázom tovább Capri szigetét, mert elfogyott a vitriolos tintám... :) Azon kívül, kissé unalmasnak tartom magamat, fejlődnöm kell...